15 év szerzői ? boszibence

Az utánpótlás-játékosok sorsát szívén viselő szerző lelkes olvasóból vált kollégává.

“A saját JKB-s kötődésemhez a 2013/14-es szezonig kell visszaugranunk az időben, akkoriban egyetemista cimboráimmal sűrűn látogattuk a Banham, Sarauer, Jackman trió fémjelezte Volán-mérkőzéseket a Raktár utcában. Ahogy kezdtem magam minél mélyebbre ásni a hokis cikkek/kommentek között, úgy találtam rá a blogra ? újabb ténnyel alátámasztva tehát öt évvel ezelőtti írásunkban a ?megkerülhetetlen? jelzőt. Külső szemlélőként faltam a blogot, a kommentszekciót. Csodáltam a JKB szerzőit, hogy mennyire jól látják a dolgokat, amikor kell, megmondják a véleményüket, ha kell, dicsérnek és kritizálnak, de sohasem személyeskednek. Szerettem volna közéjük tartozni, az alapító atyákkal való személyes találkozást és némi sörivást követően pedig biztos voltam benne, hogy nekem itt a helyem. Ez még 2015-ben történt, azóta gyorsan lepergett 7 év. Egy Vay Ádám-interjúval indítottam karrierem a blogon, aki akkoriban még az orosz Borogyinnal küzdött a Debrecen első számú kapusposztjáért, de fél évvel később már az A csoportos világbajnokságon védett. Több emlékezetes és kevésbé kényelmes interjút írtam az elmúlt években, majd az utánpótlás-rovatok és az up-légiósok felé kanyarodtam, de jó ideje az Erste Liga körüli történésekből is kiveszem a részem. Sosem éreztem tehernek az olvasói/szülői levelek megválaszolását, hiszen mi is tévedhetünk, különbözőképpen láthatunk eseteket. Örömmel tölt el, hogy bár a szerkesztőbrigád egy része kicserélődött az elmúlt évek során, továbbra is napról napra megtöltjük hírekkel a kezdőoldalt, kisegítjük egymást, véleményt mondunk, vagy ha úgy van, formálunk, alkalomadtán együtt járunk meccsekre. Az oldal szellemiségével hét év után is teljes mértékben azonosulni tudok, nem vagyok sem sportújságíró, sem szakmabeli, csak egy laikus, aki szabadidejében szeretné minél több érdekes anyaggal kiszolgálni a kedves olvasókat.”