15 év szerzői ? GK
A JKB főszerkesztője számára egyszerre megtiszteltetés és felelősség a néhány hónapja elfoglalt pozíciója.
“Amikor két héttel ezelőtt, a stílusosan a Halász Zoli-féle Mixátban rendezett születésnapi eseményünk után akasztották a hóhért, s kivételesen én kerültem a mikrofon másik végére, hogy az itteni berkeken belül külön bemutatásra aligha szoruló Galuska rövid interjút csináljon velem, szégyenszemre nem tudtam megválaszolni az első konkrét blogos emlékemet. Ezt önfelmentő módon azóta is leginkább oda vezetem vissza, hogy annyira rég volt már, többszáz (-ezer?) cikkel ezelőtt, hogy nálam sokkal jobb memóriával büszkélkedő embereknek sem biztos, hogy sikerült volna. Csupán azt tudom teljes bizonyossággal, amit e közösség tagjai közül valószínűleg nagyon sokan elmondhatunk magukról: hogy időtlen idők óta, költői túlzással amióta csak az eszemet tudom (értsd: onnantól, hogy az első beszippantás után többé soha nem eresztő jégkorongos közeg magába ölelt), mindig is A Blog volt a kezdőoldalam ? így, nagybetűvel. Éppen ezért szürreálisnak hatott ? s hat még olykor a mai napig is ?, hogy tavaly ősz óta eleinte csak mint külsős besegítő, két hónapja viszont már minden reggel a magyar hokis gyülekezet Bibliájának főszerkesztőjeként nyitom fel a laptopot, s immár én munkálkodom hű társaimmal azon a kezdőlapon, amelyen jóformán felnőttem. Ahogy anno akadémiai székfoglalómban is írtam, ez egyszerre megtiszteltetés és felelősség: eleve nem is lehet más egy olyan formátumú figura helyére beülni, mint Gazda Albert, akire a jégkorongtól függetlenül is Magyarország egyik legjobb újságírójaként tekintek.
Fentebb nem véletlenül használtam a közösség kifejezést. A Jégkorongblog egyik legnagyobb erénye sok egyéb mellett tudniillik nem más, mint hogy a 15 éve alatt kvázi önszerveződően épült ki körülötte egy komplett nemzet egységes sportági szurkolóbázisa ? ilyesmire nem sok blogként rajtoló honlap volt képes hazánkban. A majd? egy teljes évtizedet felölelő nemzeti sportos jégkorongfelelősi pályafutásom alatt megszámlálhatatlan alkalommal megkaptam a tulajdon sportágaikból az információmorzsákat sokszor mindennapos kőkemény harc árán, innen-onnan vérrel-verítékkel összekapargatni kénytelen kollégáktól a ?neked milyen könnyű dolgod van, mindenre ott a hokiblog, bezzeg…? kezdetű sóvárgást. Joggal: a JKB az elmúlt másfél évtizedben igényes ?hobbiblogból? a honi hokis társadalom hiánypótló, hiteles és megkerülhetetlen tényezőjévé nőtte ki magát, kimondott-kimondatlan kiindulási ponttá, melyet közös ügyünk ápolni és életben tartani. Tudjuk, hogy mi sem vagyunk hibátlanok, és nem tetszhet mindig mindenkinek minden, de az alapszellemiséget igyekszünk rendületlenül továbbvinni ? a belső változások mellett a nemsokára külsőleg is újravarrt blogköntösben is.
Jeles születésnapokkor szokták mondani, hogy legalább még egyszer ennyit: a magam részéről én is csak ezt tudom kívánni. Rajtunk nem fog múlni.”