Kezdődik az NHL-rájátszás

Magyar idő szerint kedd hajnalban két keleti és két nyugati párharccal kezdetét veszi a világ legerősebb bajnokságának 2022/23-as playoffja. Elemzünk, latolgatjuk az esélyeket és tippelésbe bocsátkozunk.

A sort mindenképpen azzal a Bostonnal illik kezdeni, amely 65 győzelemmel és 133 ponttal mindkét kategóriában új NHL-rekordot állított fel. A Bruins a Floridával találkozik majd, amely tavaly megnyerte az alapszakaszt, idén viszont egész évben csak küszködött, és csak az utolsó előtti napon biztosította be a helyét a legjobb nyolc között. Ettől függetlenül a Bruins részéről óriási botorság lenne, ha lebecsülné a délkeleti gárdát. Bergeronék ugyanis a négy idei mérkőzésükből csak kettőt tudtak megnyerni Barkovék ellen, és csak két góllal szereztek többet (17-15), mint az ellenfelük. Mindkét gárda roppant gólerősen és támadófelfogásban játszik, így szórakoztató párharcra van kilátás. A Boston a második volt a lőtt gólok tekintetében, a Florida a hatodik. Hatékonyságban a Bruins hatodik, a kaput eltaláló lövésekben viszont a Panthers az első, és ehhez még azt is tegyük hozzá, hogy mindkét gárda top 10-es volt emberelőnyben. A fekete-sárgáknál a támadóegység lelke a 61 gólos David Pastrnák, a délkeletieknél pedig az a Matthew Tkachuk, aki a nyári klubváltás ellenére is karrierje legjobbját érte el 109 ponttal.

A párharcot igazából a mélység és a kapusok közötti különbség döntheti el. Linus Ullamrk Jeremy Swaymannel együtt már megnyerte a William M. Jennings-trófeát, és emellé biztosan beteheti majd a legjobb kapusnak járó Vezinát is. A másik oldalon hiába van ott a kétszeres győztes Szergej Bobrovszkij, az orosz hálóőr a liga egyik leginkonzisztensebb játékosa. Egyedül képes eldönteni meccseket, de óriási hullámvölgybe is kerülhet, így nem lehet tudni, hogy ő, Spencer Knight, vagy a Philadelphiától megszerzett Alex Lyon kezd majd a vasak között. A másik döntő momentum a mélység lehet. A Csehországból egy év után visszatérő David Krejcí óriási lökést adott a Bostonnak a második sor centereként. A harmadikban ott van a korábbi MVP Taylor Hall és a cserstop előtt a Detroittól megszerzett Tyler Bertuzzi, aki a harmadik sorban is közel pont/meccs (16/21) átlagot ért el. Nem szabad elfelejteni a szintén az idény közben érkező hátvédet, Dimitrij Orlovot sem, aki Washingtonban 43 meccsen 19 pontot szerzett, a Bruinsban viszont 23 találkozón 17-et.

A Boston esélyeit nem javítja, hogy az alapszakasz győztesének rendszerint nem megy a rájátszásban, hiszen legutóbb 10 éve a Chicago tudott hasonló helyzetből Stanley-t nyerni. Ám nem a Florida lesz az, amely meg fogja állítani a Bruinst: 4-5 mérkőzés erejéig bírni fogja a Boston tempóját, de legkésőbb a hatodik mérkőzésen a Boston lezárja a párharcot.

A Carolina a tavalyi második körös kiesés után óriási reményekkel vágott neki az idei szezonnak. Jöttek is az eredmények és a győzelmek is – összesen 52 -, de a Canes ezért a sikerért súlyos árat fizetett, és még súlyosabbat fog az Islanders ellen. A nyáron érkezett Max Pacioretty, Ondrej Kase kettős együttesen játszott hét meccset, ráadásul szezon közben elvesztették legjobbjukat, Andrej Szvecsnyikovot, aki a csapat motorja. Rengeteget bajlódott sérüléssel a csapat első számú kapusa, Frederik Andersen is, akitől a tartalékja, Antti Raanta és még az újonc Pjotr Kocsetkov is jobb számokat produkált. Normál esetben a dán hálóőr lenne a kezdő, de nem okozna meglepetést, hogy ha a finn állna a vasak közé az első meccsen. A sérülések mellett a Hurricanes másik nagy problémája a hatékonyság. Kétségtelen, hogy a Carolina mérföldekkel előrébb jár az egyéni képességek tekintetében, de az is tény, hogy a ligában csak a 15. helyen állnak a gólátlag tekintetében, annak ellenére, hogy a harmadik legtöbb kapura lövést adják le. Röviden: a mennyiség a minőség rovására ment, hiszen a Carolinának túl sok olyan meccse volt, ahol 20-25 lövéssel lőttek többet és alig úszták meg a vereséget, vagy olykor még el is bukták a találkozókat.

A Carolinával ellentétben sokkal jobb a helyzete az Islandersnek. A két hónapot kihagyó Mathew Barzal készen áll a visszatérésre, az ő személye pedig kulcskérdés a New Yorknak, hiszen nemcsak egyenlő létszám mellett, de emberelőnyben is fazont adhat a játéknak. Erre szüksége is van a csapatnak, ugyanis Barzal nélkül a létszámfölényes helyzetek mindössze 10%-át tudta kihasználni az Isles. További különbség, hogy az Islandersnek sokkal jobban sikerült a szezon közbeni játékosmozgás, mint az ellenfelének: Bo Horvat személyében érkezett a Vancouver korábbi kapitánya, aki új állomáshelyén is közel pont/meccs átlagot produkált. Barzallal mindössze hét meccset játszottak együtt, és kiválóan működött közöttük a kémia, ami akár a Hurricanes végzetét is jelentheti. A kapusok közötti összevetésben is jobban állnak a New York-iak, hiszen Ilja Szamszonov csak azért nem nyerhet idén Vezina-trófeát, mert van egy Linus Ullmark is a ligában. És akad még valami, amiben hatalmas különbség mutatkozik a két gárda között, ez pedig a fizikai hoki. Az Islanders játékosai nem kímélik a testi épségüket, amit jól mutat, hogy közel ezer ütközéssel és mintegy ötszáz blokkal produkáltak többet az alapszakaszban, mint a Canes játékosai.

Egyelőre minden tekintetben jobbnak és egységesebbnek tűnik az Islanders. A Hurricanesnek csak akkor lesz esélye, ha fizikálisan fel tudja venni a versenyt az ellenfelével, illetve a mennyiséget minőségre cseréli. Ilyen drasztikus változásokra viszont kevés egy széria, erre hetek kellenének, ezért az Islanders maga alá gyűri a csoportgyőztes és hat meccsen tovább lép.

Két nagyon egyforma stílusú és erősségű gárda csap majd össze, ahol nüansznyi különbségek fognak dönteni, és ahol az sem kizárt, hogy minden mérkőzés egy góllal fog eldőlni (ha nem számítjuk az üres kapuba lőtt találatokat.) A harmadéves Jason Robertson a texasiak katalizátora, aki Joe Pavelskivel és Roope Hintzcel kiegészülve életveszélyes hármast alkot. A trió mögött viszont van egy nagy szakadék, hiszen a Hintz után következő legponterősebb csatár a 25 egységgel kevesebbet gyűjtő Tyler Seguin. A Starsnál kulcskérdés lesz, hogy a top hármas mögé ki tud majd felnőni, és ki tud több támogatást adni, hiszen ezt a támogatás az alapszakaszban csak a 73 pontig jutó Miro Heiskanentől kapta meg a Stars első sora. A vasak között Jake Oettinger nagyon erős szezont (37-11-11, 2.37, 91,9%) tudhat maga mögött, így nem lehet azon csodálkozni, hogy a Dallas kapta a harmadik legkevesebb gólt az egész NHL-ben.

A Minnesotánál gyakorlatilag ugyanaz a helyzet, mint a Dallasnál. Van egy top hármas csatársoruk Zuccarellóval, Boldyval és Kaprizovval, ám az orosz szélső majd egyhónapos kihagyás után tér vissza, és állítólag közel sem 100%-os. Ez rögtön egy mínusz a Wildnak. További negatívum, hogy a Wild hátsó hatosa messze nem olyan termékeny, mint a Starsé, ugyanis Jared Spurgeon mindössze 34 ponttal tudott a legjobbnak bizonyulni a hátvédek között. De még ez is áthidalható lenne, a kapusok közötti teljesítmény viszont már nem. A hálóőrök között összevetésben a mérleg nyelve egyértelműen Oettinger felé billen: Marc-André Fleury hiába háromszoros Stanley Kupa-győztes, a statisztikái alapján nemhogy egy elit, hanem csak egy erős középszint, és nemcsak Oettingerrel összevetve, hanem az elmúlt két évtizedben szembenálló riválisaival is szemben is.

A Dallas támadójátékával az elmúlt években nem volt hiba, ahogy most sincs. A banánhéjat mindig a kapusok jelentették, de Oettinger személyében stabilizálódott ez a helyzet. Ez a plusz döntő faktornak bizonyul majd a párharc során, és ennek köszönhetően a Stars a hatodik mérkőzésen megszerzi a negyedik győzelmet.

Mi újat lehet mondani arról a csapatról, ahol a világ jelenlegi legjobb játékosa, egy földönkívüli játszik, és plusz két 100 pontot szerző csatár? Gyakorlatilag semmit, mert a Connor McDavid, Leon Draisaitl, Ryan Nugent-Hopkins tengely megállíthatatlannak látszik, és mellettük ott van még a hónapokat kihagyó Evander Kane is. Az egy dolog, hogy ebből a négyesből az Oilers kapitánya idén letarolta kanadai táblázatot, de tavaly is megtette ugyanezt a playoffban, mégpedig úgy, hogy az Edmonton csak a konferenciadöntőig jutott. Az Oilersnek a legnagyobb problémája eddig a védelem és a kapusposzt volt, ezen ment el a tavalyi elődöntő is. Most viszont van egy Stuart Skinnerjük, aki 29 győzelemmel megdöntötte még a legendás Grant Fuhr újoncrekordját is. A fiatal hálóőr az egész szezonban stabilitást adott a csapatnak, ami tovább nőtt a szezon közben érkezett Mattias Ekholmmal, úgyhogy a Rogers Place-ben igazi most vagy soha hangulat uralkodik, mondhatni nem ok nélkül.

A Kings a 2014-es Stanley Kupa győzelem óta nem tudott párharcot nyerni a playoffban és nem valószínű, hogy ez a sorozat éppen most fog megszakadni. Az Adrian Kempe, Gabriel Vilardi, Kevin Fiala, Anze Kopitar négyes egy remek kvartett, de össze sem lehet hasonlítani az Oilers elit alakulatával. Ráadásul Fiala és Vilardi sérülés miatt biztosan nem lesz ott a kezdésénél, így nyugodtan kijelenthető, hogy a Kings esélyei ezzel minimálisra csökkentek. Ha ez nem lenne elég, az Edmonton elképesztő formában érkezett meg a playoffra: megnyerte az utolsó 9 meccsét, és 14-et a legutóbbi 15-ből, szóval ezt a hetek óta hibátlaul pörgő Oilers-gépezetet kellene megállítania a Kingsnek. A kaliforniaiak egyedül a fizikális hokiban és egy egészen magas fokú védekezésben bízhatnak csak, ezt viszont a szabályok maximális betartásával kellene végrehajtaniuk, mert az alapszakaszban McDavidék a fórok harmadát kihasználták, amivel új NHL-rekordot állítottak fel.

A szlovén kapitány vezetésével a Kings ideig-óráig biztosan tartja majd a lépést az Edmontonnal. Ez az a lendület és erőfeszítés viszont az ötödik mérkőzésen elfogy, így az Oilers mondhatni könnyedén jut majd tovább a nyolc közé.