A folyamat előremutató, a végét viszont nem látni

Nem túlzás azt állítani, hogy az egész felkészülési időszak legjobb meccsét játszotta a magyar férfi jégkorong-válogatott csütörtök este az MVM Dome-ban. Bár Kevin Constantine csapata végül 4-2-es vereséget szenvedett Szlovéniától, mindhárom harmadban voltak olyan játékelemek és tendenciák, amelyek biztatóak lehetnek a jövőre nézve.

Hiába kezdte nagy lendülettel és sok lövéssel a meccset Szlovénia, a magyar védőharmadbeli jelenlét jelentősen megkönnyítette Rajna dolgát a kapuban. A vendégeket sikerült a periméterre szorítani, valamint a kapu előtti területet is viszonylag jól tudta uralni a magyar csapat azonos létszámban. Így pedig nem nagyon alakult ki érdemi forgalom a hazai kapu előtt, és Rajna is végig a korongon tudta tartani a szemét, aminek köszönhetően kevés kipattanó volt róla, és a szlovénok is kevés második szándékú lehetőséget tudtak kialakítani. Szlovénia hiába zárta az első harmadot 15 kaput eltaláló lövéssel, mindössze öt olyan kísérlete volt, ami a slotból érkezett.

A magyar támadásépítést jelentősen nehezítette a szlovénok agresszív letámadása, amivel a harmad elején nem is nagyon tudott mit kezdeni a válogatott. Így a védőharmadbeli korongszerzéseket követően sem tudott gyors átmeneteket kialakítani, a korongkihozatal már a saját kék vonalnál elakadt. Amikor viszont sikerült átjutni azonos létszámban ezen a letámadáson, akkor is nehezen tudott lövőhelyzeteket kialakítani a válogatott, amelynek mindössze négy lövési kísérlete volt a slotból az első harmadban. A kevés magas minőségű azonos létszámú gólhelyzet visszavezethető arra is, hogy nem tudott minőségi időt eltölteni a támadóharmadban a magyar csapat. Ez részben annak is köszönhető, hogy kevés kontrollált korongbevitelt sikerült véghez vinni, főleg a mérkőzés elején, így többször kellett belőtt korongokkal operálni – a gond csak az volt, hogy ezeket az 50-50-es párharcokat igen alacsony hatékonysággal sikerült megnyerni, így a szlovén zónában nem is tudott ebből építkezni a mieink. Hogy mennyire jól zárta ki ezeknél a szituációknál a szlovén válogatott a magyarokat, azt jól mutatja, hogy az első, lövésig végigvitt támadóharmadbeli cycle-playre majdnem hat teljes játékpercet kellett várni.

Az első harmadot ugyanakkor mégsem az azonos létszámú játék, hanem a speciális játékhelyzetek, az emberelőny és az emberhátrány határozta meg. A magyar válogatott emberelőnyben rendkívül kétarcú volt ezen a meccsen. Az első emberelőnyös egység (Hári, Sebők, Sofron, Vincze, Stipsicz) dinamikusan járatva a korongot több helyzetet is ki tudott alakítani, több különböző figurából: a vezető gólnál Hári a bal oldali halfwallról irányítva mozgatta a csapatot, míg később olyan felállásokból jutott lövőhelyzetekig a csapat, ahol Hári már a kapásoldalon állt. Ez a fajta flexibilitás mindenképpen pozitívum lehet a továbbiakra nézvést, meg persze az is, ahogyan kis területen sikerül a kapu előtt létszámfölényt kialakítani, amiből a gól is született. A második emberelőnyös sor már kissé körülményesebb volt, az első felszabadítást követően rendre nehézkesen sikerült visszajuttatni a korongot a támadóharmadba, és még amikor ez össze is jött, akkor a korongbejuttatás utáni első passzok nem ültek; vagy az egyéni korongbevitel után rögtön elvesztette a párharcot a játékos, így pedig a felszabadítások után kezdődhetett minden elölről.

Emberhátrányban szintén volt lehetősége megmutatni magát a válogatottnak, nagyon szépen is védekezett Constantine együttese. Alapvetően igyekezett kompaktan, mélyen védekezni 4v5-ben a magyar csapat, és igyekezett a kapus előtti területet tisztán tartani, valamint a sloton keresztül vezető passzsávok zárására törekedett. A kompaktság miatt még amikor át is fordította a támadás súlypontját a szlovén válogatott, akkor is volt ember, aki a lövősávot tudta blokkolni; és volt, aki a keresztbemenő passzsávra figyelt. Hogy a kéken álló hátvéd hogyan próbál irányítani, azt egy, a legfeljebb a kör tetejéig kilépő magyar próbálta kontrollálni, de a fő hangsúly az imént felsoroltakon volt. Ez később, 3v5-ben még inkább előtérbe került, ahol az esernyő teteje teljesen szabadon maradt, ahogy az ilyen szituációban kell is, hogy aztán amikor 4v5-re módosult a létszám a kivédekezett emberhátrányt követően, hirtelen agresszívabbá váljon a védekező együttes, hogy egy reménybeli korongszerzés után sikerüljön rendezni a sorokat. Pechünkre ezt ki tudták használni a szlovénok, s ezzel sikerült is fordítaniuk az első harmadban.

A második játékrész sokkal inkább szólt az azonos létszámú játékról, mint az első, és ez a húsz perc kifejezetten jól nézett ki magyar szemszögből. Az egy dolog, hogy nem csak lövésekben, hanem magas minőségű gólhelyzetekben is sikerült a játékrész végére felülmúlni az ellenfelet, de ráadásul több mint kétszer annyi magyar lövés érkezett a slotból (7), mint amennyi Rajna kapujára (3). Pedig ez a harmad sem indult túl biztatóan, hiszen az agresszív szlovén forecheck megmaradt, ami továbbra is nehéz korongkihozatalokat eredményezett, és inkább az egyéni megmozdulásokkal sikerült ezt feltörni, mintsem a szervezett, több keresztpasszra épülő korongjáratással. Utóbbiba ugyanis rengeteg apró hiba csúszott és ugyan gyors súlypontáthelyezésekkel próbálta a magyar csapat átjátszani a semleges zónát, ezeket a passzsávokat jól zárta a szlovén védekezés, és sok korongszerzést és átmenetet tudott véghezvinni.

Ám az első harmaddal ellentétben a másodikban sokkal intenzívebb letámadással dolgozott a magyar csapat: ilyenkor ketten is felléptek mélyen letámadni a magyarok közül, egy harmadik csatár kicsit visszább húzódva igyekezett olvasni a korong útját, hogy aztán a passzsávba belenyúlva egyből turnovert tudjon kierőszakolni (második harmad, 12:34 az órán). Ezt sikerült aztán 4v4-re is átültetni, Galló góljánál az egyik letámadó magyar játékossal szemben a szlovén felvállalta az 1v1-es párharcot, majd ebbe segített be Galló létszámfölényt kialakítva, hogy aztán a korongszerzést követően egyből kapura törve lője ki a hosszút.

De nem csak ez a része volt hatékonyabb a magyar támadóharmadbeli jelenlétnek, hanem igazából a játék minden szegmensében sikerült előrébb lépni és irányítani az első percek lejárta után. Több időt tudott eltölteni a támadóharmadban a koronggal a magyar csapat, hosszabb forgatások után is sikerült minőségi lövőhelyzetet kialakítani (11:07 és 9:47), a szlovénok átmeneteit teljesen sikerült megszűrni legkésőbb még a semleges zónában. Valamint az 50-50-es korongokért vívott csatában is hatékonyabb volt a válogatott mindhárom területen. Ez mind összeadva hozta a felkészülési időszak legjobb magyar harmadát.

A harmadik húsz percben a semleges zónás ritmusváltások alapozták meg a magyar korongkihozatalt és támadásokat, és sokkal több egyéni megoldásra támaszkodott a válogatott. A harmadik harmad sokkal inkább hasonlított az első játékrészre, annyi különbséggel, hogy ekkor a magyarok is képesek voltak már több időt eltölteni a támadóharmadban. E tekintetben nem volt annyira nyomasztó a fölény, ráadásul a sikeres támadó-átmenetek is inkább a harmad elején voltak jellemzőek, a játékrész derekára mindkét csapat nagyon jól szűrte ezeket a vonalak között. Ugyanakkor a szlovénok jobban forgatták a korongot, több sloton keresztül menő passzból sikerült magas minőségű lövőhelyzetig jutni, és a kapu körüli párharcok terén is sikerült hatékonyabbnak lenni – hogy ez azért történt-e, mert fizikálisan felőrölték a magyar csapatot, vagy egyszerűen csak jobb döntéseket hoztak a szlovénok a támadóharmadban, arra csak a világbajnokságon kaphatunk választ. A vendégek a saját harmadukban is sikeresen szorították a periméterre a korongot birtokló magyar játékosokat, sok esetben – főleg a hajrában – csak palánk melletti passzsávokat adtak át, hogy aztán ott 2v2 vagy 3v3 párharcokat erőszakoljanak ki. Amikor 3-2-es szlovén vezetésnél a magyar válogatott 6v5-ben támadt, ugyanezt láthattuk: volt egy korongbejuttatás a támadóharmadba, a korong a palánk mellé került, majd az ott megvívott sikeres párharc után el is dőlt a meccs.

A hosszú felkészülési időszak végéhez közeledve az nyugodt szívvel állítható, hogy ez volt az a mérkőzés, ahol a legkiegyensúlyozottabb teljesítményt hozta a válogatott 60 percen keresztül, a legkevesebb kilengés most volt tapasztalható azonos létszámban. Mindenesetre a folyamat előremutató. Hogy ez aztán a világbajnokságon milyen eredményekkel és game state-ekkel futhat ki, nos, azt már nem feltétlen látni…

fotók: Vörös Dávid/MJSZ