Hol tartunk két mérkőzés után?

A magyar jégkorong-válogatott két vereséggel kezdte a világbajnokságot, ám hogyha a szívünkre tesszük a kezünket, akkor be kell látnunk: mind Dánia, mind az Egyesült Államok több polccal magasabb szinten vannak hozzánk képest. Ennek ellenére voltak olyan periódusai mindkét mérkőzésnek, ahol 5v5-ben igen jó játékkal, a magyar válogatott abszolút egyenrangú ellenfél tudott lenni. Meg persze olyan játékszituációból is akadt bőven, amik rávilágítottak arra, hogy ez bizony egy egészen más szint.

Épp csak megérkeztünk a világbajnokságra, de már az első mérkőzésünk első harmadában szembejött a realitás: itt bizony rettenetesen nagy tempó van és a két csapat közti sebességbeli különbség meg is határozta az első játékrészt. Az első harmadbeli korongkihozatalok során a magyar válogatott igyekezett mindenféle kockázatot kerülni azzal, hogy már az alapvonalról induló korongkihozatalt alsó hangon két ember kísérte pluszban, a korongot birtokló játékoshoz közel helyezkedve a saját harmadon belül. Így viszont a magyar csapat feladta a gyors átmeneteket támadásban, amiket a védő és a semleges harmad egy-két hosszabb passzal történő átjátszása teremthetett meg. Persze ehhez kellett az is, hogy a dán backcheck minden szinten ellehetetlenítse ezeket a törekvéseket – amint sikerült kihozni a korongot a saját harmadból, egy dán már azonnal felvette a korongot birtokló játékost és 1v1-ben többnyire már a piros vonalnál el is választotta a magyar játékost a pakktól. Azokban a helyzetekben pedig amikor ez nem sikerült, akkor lépett feljebb a két dán hátvéd, akik aztán a maradék területet is elzárták. A magyar támadó harmadbeli jelenlétről viszonylag kis minta rajzolódott ki, hiszen a dánok nagyon jól zárták a saját kéket, kontrolláltan alig tudta bejuttatni a korongot a támadó harmadba Kevin Constantine együttese, a belőtt korongokért zajló párharcokat pedig nagyjából fel is adta azzal, hogy rendre csak egy magyar ment ezekért, miközben a dánok részéről alsó hangon is ketten mentek érte.

Az első két harmadban a korong nélküli játék volt hangsúlyosabb, ami 5v5-ben elég konzervatív volt, ami persze abból is fakad, hogy a támadó harmadban érdemi időt nem tudott eltölteni a válogatott és egyébként is inkább a játék lassítására törekedett a válogatott. Ezt támasztja alá az is, hogy az első játékrészt szinte úgy játszotta végig a magyar együttes, hogy a támadó harmadba nem is lépett fel senki letámadni, a három csatár nagyjából egy sorban a támadó kék és a piros között helyezkedett el, míg a két védő a saját kék környékén, túltöltve az erős oldalt. Ez a védekezés viszont magában hordozta annak a veszélyét, hogyha egy mélységi keresztpasszal sikerül megjátszani a csatárok mögötti területet, akkor a súlypont-áthelyezés után, könnyű kontrollált korongbevitelek után magas minőségű gólhelyzeteket tudtak kialakítani a dánok. Ráadásul mivel a magyarok elsősorban a kapu előtti terület uralására törekedtek, ezért amikor az ellenfél hosszú forgatások után, minőségi időt tudott eltölteni a támadó harmadban, a kék vonal felé vezető passzsávokat át is adták, vagy éppen a mély helyezkedés miatt nem értek ki időben lezárni azokat.

A második húsz percben a dánok kicsit visszább vettek a letámadás intenzitásából, így a támadásépítés első fázisában több területe és ideje volt a magyar csapatnak, ez pedig jó ritmust adott a támadójátéknak. Többször sikerült gyorsan átjátszani a semleges zónát is, ezáltal viszonylag sok átmenetet tudtunk kialakítani, amiből ha magas minőségű gólhelyzetet nem is sikerült kialakítani, de a kontrollált korongbejuttatások után egy-két passzt követően voltak lövések. A forgatások ugyanakkor továbbra is hiányoztak a csapat játékából, így minőségi támadó harmadban eltöltött idő elenyésző volt. Ugyanakkor a támadó harmadbeli jelenlét hatásosabb volt, a palánk mellett fizikálisabb és hatékonyabb volt a csapat, és a védő, valamint a támadó zónában is több párharcba állt bele az együttes.

Az utolsó játékrész pedig már az a szintű játék volt, amit a világbajnoki felkészülés utolsó két meccsén láthattunk a második harmadokban. A magyar csapat elkezdett többet korcsolyázni, kreatívabb korongkihozatali útvonalakat alkalmazott és a semleges zónában is rengeteg keresztmozgással és váltással dolgozott – amik aztán a támadó harmadban is meghatározták a játékot, több nagy helyzet és Sofron gólja is ennek volt az eredménye. A támadásépítést az egyszerűség határozta meg: a körülményes, sok keresztpasszra épülő korongkihozatalok helyett inkább egy-egy bátrabb passzal próbálta megnyújtani a pályát a válogatott, amik után az eddigiekhez képest jelentősen több 2v1 vagy 2v2 elleni megugrást sikerült kialakítani.

Az agresszivitás megmaradt, így még több 50-50-es megszerzett koronggal sikerült meghosszabbítani az ellenfél harmadában a zónaidőt, a saját harmadban pedig levenni a terhet Bálizsról. Ugyanez a hozzáállás a védekezésben is tetten érhető volt. A saját harmadban szintén hatékonyabban sikerült felvenni az embereket és tisztán tartani a kapu előtti területet, a letámadás pedig még aktívabb lett, sokkal bátrabban léptek fel a csatárok a kör és az alapvonal közti területre, és a hátvédek is a támadó kéken helyezkedtek el arra koncentrálva, hogy a pálya közepét nehogy meg tudják játszani a dánok az első passzokkal. Ugyanakkor ahhoz, hogy ez fenntarthatóan tudjon működni, rendkívül kompaktnak kell lennie egy csapatnak, mert különben könnyen szétszakadhat a csapat és megnyílnak a csapatrészek közti területek, amiket megjátszva könnyen sebezhető átmenetekből a védekező csapat. A harmadik góljuk során a dánok is ezt használták ki: mivel a két magyar hátvéd a középső zónát igyekezett zárni, ezért a könnyebben megjátszható passzsávok a palánkok felé nyíltak. Két passzból sikerült átjátszani a saját alapvonaltól a támadó kékig a korongot, utána pedig a létszámfölényes helyzetet be is verték. A teljességhez pedig az is hozzátartozik, hogy habár a letámadás intenzitása rendben volt és a dánok is a gólt leszámítva nehezebben tudtak építkezni, a támadó harmadban nem nagyon sikerült így sem korongot szerezni, így a magyaroknak gyors lefordulásai nem is voltak az ellenfél zónájában.

Az USA elleni első harmadban is a Dánia elleni harmadik harmadban nyújtott egyszerű játék határozta meg a mérkőzés elejét, amivel egész jól sikerült kontrollálni a tempót. A korongkihozatalok során a két hátvéd mellett egy csatár lépett vissza a saját harmadba és vette fel a korongot a saját kéken, hogy aztán ő maga átvezetve a korongot a semleges zónán, a támadó harmadba bejutva akár lövéssel fejezze be az akciót. Ráadásul ezekből rendre lövőhelyzetekig jutott a válogatott sőt, az egyik ilyenből gólt is szerzett Szabó korongfedezése, majd keresztpassza után. Ez a támadásépítési séma egyben azt is jelentette, hogy a válogatott teljesen parkolópályára tette a semleges zónás passzokat, gondolván, hogyha 1v1-ben vagy 1v2-ben szerez korongot az ellenfél a saját kékjén, az kevésbé veszélyes, mintha egy eladott korong után egyből fordulva létszámfölényben forduljon. Ezért is láthattuk azt rendszeresen, hogy a játékszert birtokló magyar játékos mögött mindig ott volt biztosítani egy hátvéd egészen addig, amíg át nem haladt a korong a piros vonalon, hogy amennyiben a csatár ütőjéről le tudja szedni a korongot az ellenfél, a biztosító hátvéd még egyből fel tudjon lépni és meg tudja akadályozni a gyors indítást – ilyenkor persze az egyik szélső forog vissza a feljebb lépő hátvéd helyére, hogy a saját kéken mindenképpen legyen két magyar.

A vezető gól megszerzése után azonban az USA letámadása elkezdett magasabb fordulatszámon pörögni, a keményebb forecheck pedig nehezen megoldható feladatot támasztott a magyar korongkihozatal elé. Ezt a letámadást ugyanis nem tudta már lekövetni a válogatott, lassan olvasta a letámadási sémákat, valamint a védő harmadban és a saját kapu környékén körülményes megoldásokat alkalmazott, az így eladott korongokból pedig egyből büntetett is az ellenfél. Ráadásul az amerikaiak (nem meglepő módon) még a dánoknál is jobban kontrollálták a támadó harmadbeli játékot, jól forgatták a korongot és a mély magyar védekezésnek köszönhetően a sloton keresztül is könnyebben tudták áthelyezni a támadásaik súlypontját.

Ez a dominancia pedig a folytatásra is megmaradt, olyannyira hogy a második harmadtól kezdve már a játék képét látva, valamint az eredmény alapján is elkezdett kijönni a valós különbség a két válogatott között. A saját kapu előtt nem sikerült határozottabbnak lenni, ugyanakkor a korongkihozatalokat egyszerűsítette a magyar csapat és rendre a pálya szélét játszotta meg az első passzokkal, így kevesebb is volt a saját harmadban eladott korong. A védő harmadban továbbra is alacsony százalékkal sikerült megnyerni az 50-50-es korongokat, legyen szó akár belőtt korongról, akár pedig kipattanóról, így rengeteg második szándékú lehetőséget tudott kialakítani az ellenfél. A magyar igyekezett a kapu előtti területet uralni, a perimétert gyakorlatilag átadta az amerikaiaknak. A halfwallról irányító amerikai előtt az alapvonal felé és a kék felé vezető passzsáv is nyitva volt, miközben a kapu előtt három magyar próbálja zárni a sloton keresztül menő passzsávot. Ilyenkor viszont a kapásoldalon lévő amerikai csatár egy visszamozgással könnyen megjátszhatóvá válik a kapásoldalon és jön is belőle helyzet. Ez az 5v5-ös figura nagyon hasonlított arra, amiből a dánok második emberelőnyös góljukat ütötték annyi különbséggel, hogy itt a magyar csapat nem tolódott annyira határozottan a korong irányába, így a lövő játékosnak sem volt annyi ideje és területe, mert ki tudott lépni rá valaki.

Konklúzióként az mindenképpen levonható ebből a két mérkőzésből, hogy azonos létszámban ez a válogatott a nálánál magasabb polcon levők ellen is képes volt egy-egy harmadig kifejezetten jó játékot nyújtani. Abból szintén profitálhat a válogatott akár rövid távon is, hogy az első két mérkőzés közül egyik sem a sorsdöntő kategóriába tartozott, volt idő az akklimatizálódásra, hogy aztán a pihenőnap után újult erővel, a pozitívumokat kiragadva, a hibákat javítva, fenntarthatóbb játékkal lehessen nekivágni a franciák elleni találkozónak.

fotó: Vörös Dávid/MJSZ

A magyar válogatott tamperei vb-mérkőzései (magyarországi idő szerint):

Május 13., szombat, 15:20: Magyarország–Dánia 1-3
Május 14., vasárnap, 11:20: Magyarország–USA 1-7
Május 16., kedd, 19:20: Magyarország–Franciaország
Május 18., csütörtök, 15:20: Magyarország–Svédország
Május 19., péntek, 15:20: Magyarország–Finnország
Május 21., vasárnap, 15:20: Magyarország–Németország
Május 22., hétfő, 19:20: Magyarország–Ausztria

A magyar válogatott világbajnoki kerete:

A magyar válogatott stábja:

Szövetségi kapitány: Kevin Constantine
Edzők: Szilassy Zoltán, Fodor Szabolcs, Kiss Dávid
Kapusedző: Jukka Kontsas
Csapatorvos: Dr. Rybaltovszki Henrik
Erőnléti edző: Puskás Sándor/Ács Ferenc
Fizioterapeuták: Antal Dénes, Babik János
Felszerelésmenedzserek: Nagy József, Tornyi Gábor
Technikai koordinátor: Závodszky Szabolcs
Csapatvezető: Szilágyi Levente
Sportigazgató: Don MacAdam
Férfi szakágvezető: Végh Benedek

A 2023-as A csoportos világbajnokság mérkőzései (magyarországi idő szerint):