Volt tökünk beleállni, negyven percig pariban voltunk, egyenlíthettünk is volna

Pénteki gólszerzőnkkel, a sorsszerűen szinte hazai pályán betaláló Sebők Balázzsal értékeltük a Finnország elleni mérkőzést.

Egészen más 7-1 volt ez, mint az egy nappal korábbi: két harmadon át 12 ezer finn szurkoló előtt pariban voltunk a világbajnokkal, szerintem kimondható, hogy egészen tökös hokit bemutatva. 

Nem akartam vulgáris lenni, de ha már így esett, én is így érzem: tényleg volt tökünk beleállni ebbe a meccsbe, és ezt nagyon jó volt látni. Nyilván az egy nappal korábbi picit sokkoló volt, utána volt egy hosszabb meeting a kapitányoknak, illetve nekünk is reggel, hogy ez így nyilván nem történhet meg. Egyébként úgy gondolom, a svédek elleni meccsnek valószínűleg mindentől függetlenül hasonló lett volna a kifolyása, mint ami lett végül, mert alapból is van ekkora különbség a két csapat között, most viszont tényleg örülhetünk, mert negyven percig teljesen pariban voltunk a finnekkel – és nem is mondanám, hogy csak védekeztünk, mert volt lehetőségünk egyenlíteni, mentünk előre, játszottunk. Aztán az utolsó harmadban a harmadik-negyedik góljuk olyan gyorsan érkezett egymás után, hogy megjött az önbizalmuk és a kedvük, úgyhogy most rövid memóriára van szükségünk, ezt a záró húsz percet el kell felejtenünk.

Ott látszott, hogy nagyon elkezdték élvezni a játékot, csinálták, amit tudnak, és valószínűleg a közönségnek is játszottak, mert az ő szintjükön eddig nem sokat mutattak ezen a vb-n. Erre pedig nem tudom, fel lehet-e egyáltalán készülni.

Nem, és azért is nagyon nehéz, mert őszintének kell lennünk, és nyilván amikor a negyedik gól bemegy, akkor már azért nagyjából tudjuk, hogy ötöt a finneknek nem fogunk lőni – nem magunkat degradálva, hanem egyszerűen ez a realitás. Ilyenkor már mentálisan is nehezebb. Nem úgy értem, hogy bárki is abbahagyta volna akkor, vagy rosszabbul játszott volna, esetleg nem tett volna meg mindent, egész egyszerűen a finneknek valóban megjött a játékkedve, és azt a tempót utána már nehéz volt tartani.

Kicsit sorsszerű, hogy tizennégy év után távozol Finnországból, erre visszatérsz ide, ebbe a tamperei arénába, és lősz egy gólt, nyilván a finneknek?

Talán igen. Nyilván örültem neki, bár így, hogy 7-1 lett a vége, ezzel a koronggal, illetve magával az emlékkel nem nagyon tudok kezdeni semmit. De amiatt boldog vagyok, hogy be tudtam találni Finnországnak majdhogynem hazai jégen.

A németek ellen mire számítotok? Az elején három olyan egygólos meccsük volt nagycsapatok ellen, amit megnyerhettek volna, végül pontot sem szereztek – a minap a dánok ellen viszont ők is megérkeztek a tabellára.

Igen, mi is követtük a szereplésüket, amennyire lehet. Én ugyan már mondtam többször, hogy személy szerint nem annyira szeretem az ellenfeleknek a meccseit nézegetni, de azért annyira mégiscsak követem őket, hogy tudom, milyen erőt képviselnek a németek. Ők sincsenek könnyű szituációban, az első három meccsükön kikaptak, úgyhogy talán egy kicsit ők is izgulnak. Mi ebbe próbálunk majd egy kicsit belekapaszkodni, úgy gondolom, ez lehet a kulcs. Ha magát a keretet nézzük, akkor nyilvánvaló, hogy egy jobb csapatról beszélünk, ezt is el kell fogadni, nincs ezzel semmi baj. Itt tényleg arra tudunk alapozni, hogy egy picit most már ők is idegesebbek – mi próbáljuk ugyanazt a játékot hozni, mint most az első negyven percben.

fotók: Vörös Dávid/MJSZ