tkachuk verhaeghe

A Florida története első győzelmét szerezte a fináléban

 

A Panthers a hosszabbításban húzta be a meccset a Vegas ellen. Matthew Tkachuk és Carter Verhaeghe volt a hős.

A Florida Panthers 1996-ban söpréssel veszítette el a döntőt a Colorado ellen. 27 évvel később az idei finálé első két meccsét szintén elbukta Las Vegasban, így Tkachukék az első hazai találkozó előtt nagyon fogadkoztak, hogy megszerzik a franchise első győzelmét a fináléban. Ez végül sikerült is: a Florida a hirtelen halálban 3-2-re nyert, így nemcsak 1-2-re javította a párharc állását, hanem az idei playoffban 7-0-ra tornázta fel a mérlegét azon mérkőzések esetében, amelyek a túlórában értek véget.

A Florida játékosai tartották magukat a meccs előtti fogadalomhoz, és rögtön nekiestek a Golden Knightsnak. A viharos kezdésnek meg is lett az eredménye, hiszen alig több, mint négy perc elteltével Brandon Montour lőtte ki a bal felsőt, megszerezve a vezetést a hazaiaknak. A Florida a gól után nem vette le a lábát a gázpedálról, de hiába dolgozta ki sorra a helyzeteket, az ismét fantasztikusan védő Adin Hill minden megfogott. A hazaiak lendülete negyedóra játék után tört meg, miután három játékosuk is a büntetőpadra került, a létszámfölényt pedig a másik oldalról Mark Stone váltotta gólra.

florida final game 3

A vegasi találat teljesen megfordította a játék képét, hiszen a kaszinóvárosiak kerültek fölénybe, és folyamatos nyomás alatt tartották a Florida kapuját. A vendégek lendületét még a pihenő sem törte meg, szünet nélkül dolgoztatták Szergej Bobrovszkijt. Jól jellemzi ezt az időszakot, hogy a Panthersnek több mint tíz percen keresztül kaput eltaláló lövése sem volt. A sorozatos attak végül öt perccel a harmad befejezése előtt ért be, amikor Jonathan Marchessault váltott ismét gólra egy emberelőnyös szituációt.

A befejező húsz percben mindent egy lapra téve kezdett támadásba a Florida, ám vagy a bámulatosan védő Hillben, vagy a bevetődő hátvédekben akadt el a korong. A Florida hiába tett meg mindent, még emberelőnyben sem tudott gólt szerezni, pedig kétszer is megkapta a lehetőséget. A végjátékban Szergej Bobrovszkij helyett mezőnyjátékos jött a jégre, és ami nem ment 5 a 4 ellen, ment a 6 az 5 ellen: Verhaeghe lövése után Tkachuk eszmélt a leghamarabb, és üres kapuba emelt. Itt azonban nem volt vége az izgalmaknak, ugyanis a rendes játékidő vége előtt 12 másodperccel a Vegas emberelőnybe került, amivel óriási esélyhez jutott.

A hirtelen halál vendégelőnnyel indult, de a Vegas hiába használt ki két fórt a rendes játékidőben, ezt most nem tudta értékesíteni, ami utóbb végzetesnek bizonyult. A Florida ugyanis a kivédekezett hátrányt követően az első kapura lövésből eldöntötte a meccset: Tkachuk takarta tökéletesen a kilátást Hill elől, Verhaeghe pedig ezt kihasználva a kapus bal válla felett lőtt a hálóba.

NHL, 2023. június 8.:

Florida–Las Vegas 3-2 h. (a párharc állása: 1-2)
G: Montour, Tkachuk, Verhaeghe ill. Stone, Marchessault

Sorsolás
Tabella
Kanadai táblázat

Cimkék:

Nem lehet hozzászólni.

Eseménynaptár
december 1., vasárnap
EL 17:30 FHADAB 2-1VÉGE
EL 18:00 MISUTE 3-2 HVÉGE
december 3., kedd
MK 18:00 UTEETO 10-4VÉGE
MK 18:30 DEBMIS 3-1VÉGE
december 4., szerda
MK 18:55 B21FHA 1-5VÉGE
ICEHL 19:15 AVSOLL 2-1VÉGE
december 6., péntek
EL 17:30 SCCBRA 0-2VÉGE
EL 18:30 DABFTC 4-5 HVÉGE
EL 18:30 FHADEB 3-5VÉGE
EL 18:30 MISBJA 0-4VÉGE
ICEHL 18:30 G99AVS 2-6VÉGE
AL 21:00 WRMSPC 11-4VÉGE
december 7., szombat
AL 17:00 FTCZEG 10-6VÉGE
AL 18:30 OHAVAS 7-9VÉGE
AL 19:00 SZGLHL 2-6VÉGE
december 8., vasárnap
EL 16:30 BRAGYE 2-10VÉGE
ICEHL 17:30 AVSASI 4-3 HVÉGE
EL 18:30 DEBMIS 4-3VÉGE
december 9., hétfő
VB20 16:00 DENHUN INFO
december 10., kedd
VB20 12:30 FRAHUN