Én is jól érzem magam, de azt is jó látni, milyen brutál jól megy a Volán

A dán bajnokságba 16 meccsen 11 ponttal bejelentkező Erdély Csanád avatott be minket az esbjergi szeles mindennapokba, az első hetek-hónapok sérülések és eltiltások miatti háromsorozásaiba, de ismét szóba került Kevin Constantine, valamint a Fehérvár szárnyalása, a válogatott és a szövetségi kapitány-helyzet is.

Túl vagy felnőttpályafutásod első légiós-negyedévén, hogy érzed magad Dániában?

Kicsit olyan ez, mint amikor állást vált az ember, és egy új munkahelyre kerül: először be kell illeszkedni és meg kell ismerni az új „kollégákat”. Szerencsére úgy érzem, nálam ez már sikeresen megtörtént. Az nyilván nagy segítség, hogy az öltözőn belül mindenki angolul beszél, mint Fehérváron, nincsenek klikkek, vagy kommunikációs problémák, és a közeg is befogadónak bizonyult, szóval minden rendben, szerencsére.

Milyen a város, Esbjerg?

Azt a részét azért még szokni kell, hogy mivel a tenger mellett vagyunk, amikor nem esik az eső, a szél olyankor is állandóan fúj – ha pedig szerencséd van, mindkettő egyszerre, és olyankor egyáltalán nem is tudsz kimozdulni. Kicsit olyan, mint valamelyik Bödőcs-standupban a londoni időjárás: cloudy, cloudy, very cloudy… De ezt leszámítva tényleg nincs gond, sikerült hamar beilleszkednem, nem panaszkodhatok.

A hektikusabb kezdés után most már azért stabilizáltátok a helyeteket az élbolyban, egy pontra a dobogó, te is 11 egységgel állsz már 16 meccs után.

Az elején volt egy kisebb hullámvölgyünk, habár annak ellenére egész jól kezdtünk, hogy én ennyi kiállítást, eltiltást még nem éltem meg a pályafutásom alatt. Csak az első tizenöt fordulóban volt három-négy eltiltottunk, ez azért nagyon soknak számít, a mi keretünk pedig eleve nem túl mély, nagyon meg tudjuk érezni, ha egy-két kulcsfigura kiesik a képből. Nyilván mindenki abból főz, amije van, de az azért sokat elmond, hogy volt két-három olyan meccsünk, amikor a centerem konkrétan egy hátvéd volt. Ráadásul az eltiltások mellé jött még egy-két sérülés, agyrázkódás is, úgyhogy egy ponton már annyira kevesen voltunk, hogy SOS-játékosigazolást is kellett eszközölnie a vezetőségnek – szerencsére sikerült szerződtetnünk a Rödovre egyik centerét, most ő segít nekünk. Szóval igaznak tűnik a mondás, hogy a baj mindig csőstül jön.

Egyénileg milyen eddig? Gyakorlatilag minden sorban mentél már, bár ha ennyire kevesen voltatok, és háromsoroztatok, akkor ennek pont semmi jelentősége.

Pontosan ez történt: az elmúlt hat-hét meccsünkön végig három sorral mentünk, bőven húsz-huszonkét perc feletti jégidőkkel. Nem tagadom, hogy ez fárasztó, én is érzem, de összességében meg élvezem. Három sornál tök mindegy, melyik ötös kezd a jégen, mert ha valaki gyengébben indít, akkor a következő meccsre az edző egy másik sort küld föl kezdeni, így papíron máris borulnak a sorok, de ennek a gyakorlatban tényleg semmi jelentősége. Főleg, hogy én például a centereimet is pörgettem eddig rendesen az említett eltiltások, agyrázkódások miatt. Fontosabb, hogy emberelőnyben és -hátrányban is szerephez jutok: előbbiben a liga középmezőnyéhez tartozunk, utóbbiban ott vagyunk az élmezőnyben három-négy kapott góllal. Ami még említésre érdemes, hogy a múltkor meséltem a Dán Kupa fura lebonyolításáról, a final fourról végül éppen lecsúsztunk, két ponttal, hiába tudtuk legutóbb legyőzni az előttünk álló Odensét. Egyébként mindent egybevéve jól érzem magam a pályán, úgy gondolom, azt a szerepet, amit előzetesen nekem szántak, be tudom tölteni, a lehetőséggel tudok élni, és a vezetőség is elégedett a mutatott játékommal. Egyelőre tehát abszolút eléri az eredeti célját ez a légióskaland.

Ha már itt tartunk: nem voltál bosszús, hogy a játékosok nagy része által a végére már egyáltalán nem szívlelt Kevin Constantine pont a te Dániába szerződésed után nem sokkal jelentette be, hogy mégsem tér vissza se a válogatotthoz, se a Volánhoz?

Ezt már akkor is elmondtam, hogy az ő személye minimális befolyásoló tényező volt a döntésemben, nem elsősorban miatta igazoltam ki, hanem azért, mert tényleg éreztem magamban a motivációt arra, hogy kipróbáljam magam egy külföldi ligában. Egyébként engem is meglepett, hogy máshol folytatja a karrierjét – úgy meg pláne, hogy a válogatottal is élő szerződése volt –, a másik részről viszont nagyon örülök a Fehérvár mostani menetelésének. Amikor csak tehetem, megnézem a meccseiket, és azt kell mondjam, brutál jól mennek. Külön öröm, hogy mindezt a Dudu, Tyler párossal tudják elérni: nagyon jó látni egyrészt azt, hogy jó néhány „mentoredző” után végre megkapták az esélyt, másrészt azt, hogy ezzel milyen szinten élnek is.

Mit szólsz az új szövetségi kapitányunkhoz?

Engem is váratlanul ért a kinevezése, mint mindenki mást. Nyilván nem volt könnyű a helyzet azután, hogy Kevin lelépett, nehéz már ilyenkor bárkit találni – hiszen a jó edzőknek általában van állandó csapatuk –, láttuk, hogy a Fehérvárt is komoly kihívás elé állította. De összességében nagyon örülök, hogy hazamehetek a novemberi szünetre, és együtt lehetek a srácokkal a válogatottban, ez mindig felüdülés tud lenni, nagyon várom már azt a hetet.

Hogy állsz a honvággyal?

Az ittléttel összességében semmi gondunk, jól érezzük magunkat, a feleségem és én is. De azért így, hogy augusztus elseje óta kint vagyunk, most már nyilván van egy kis honvágyam, nagyon jó lesz már viszontlátni otthon a családot, barátokat – ezért is jön éppen jókor ez a válogatott szünet.

fotók: Esbjerg Energy