Igyekszem felérni a korábbi csapatkapitányainkhoz

A dél-koreaiak ellen duplázó Erdély Csanád fontos gondolatai a második vb-győzelmünk után.

Ha előzetesen azt mondja valaki, a koreai meccs után az lesz a legnagyobb bánatunk, hogy végül nem jött össze a mesterhármasod, talán aláírtad volna.

Nyilván, de egyébként azt is, hogy ha egyáltalán nem lövök gólt, mégis nyerünk. Persze így azért még jobb.

Milyennek láttad az összképet?

Az eleje kemény volt. Tudtuk, hogy komolyan ránk fognak jönni, de így is hideg zuhanyként ért minket az első gól, ráadásul a mi sorunk kapta, az picit visszavetette a játékunkat. Viszont látszott ezen a koreai csapaton, hogy nem nagyon tudnak mentálisan felkészülni hatvan percre, és vannak azért kihagyásaik. Ezt láthattuk a második harmadban is, amikor három gólt lőttünk gyors egymásutánban, de előtte kulcsmomentum volt még az is, hogy ki tudtunk egyenlíteni hamar még az első harmadban, és nem hátrányban kellett lemennünk. Ez a koreai csapat öt-hat percig kőkeményen képes nyomás alá helyezni az ellenfelet, lásd a szlovénok elleni győzelmüket. De ahogy ez a lendületük megtorpan, abban a pillanatban van ez a néhány perces periódus, amikor tudsz nekik vágni kettőt-hármat – pontosan erről beszéltünk a meccs előtt, és be is jött.

Azért nem gyakran lőhet az ember egy meccsen két emberhátrányos büntetőt.

Igen, annál a két előnyüknél ők már föltettek mindent egy lapra, nekem csak ki kellett ugranom – mindenesetre úgy néz ki, a következő edzésen kell vennem egy pár leckét a többiektől büntetőzésből…

Gyakorlatilag úgy estél be a válogatotthoz a dán döntőből, de a jelek alapján nem kellett sok idő az átálláshoz.

Nem volt azért egyszerű, bár attól függ, honnan nézed. Én onnan néztem, hogy még mérkőzésben vagyok, tehát gyakorlatilag meccsforma van, nekem nem felkészülési meccseim vannak, hanem minden összecsapás számít és tétre megy. Ami komoly hátrány, az az, hogy az első napokban a belső poénokat még nem értem a srácok között… A viccet félretéve, azért ismerem, ismerjük már annyira egymást, hogy a beilleszkedéssel nyilván nem volt probléma, nekem annyi pluszfeladatom volt, hogy egy-két nap alatt gyorsan át kellett szaladni még az összes taktikai elemen, mert itt, a válogatottnál értelemszerűen teljesen mást játszunk, mint amit kint játszottam Dániában.

Egy szép nagy C betű díszeleg a mezeden, amit ráadásul szavazás útján kaptál meg az öltözőben, ha jól tudjuk. Igen nagy dolog ez, hogyan csapódik le benned?

Igazából nekem is újdonság ez még, mert eddig csak egyszer voltam csapatkapitány, amikor a szülinapomon játszottunk Bécsben, még néhány évvel ezelőtt. Természetesen óriási büszkeséggel tölt el: próbálok felérni ahhoz, amit az előző csapatkapitányok a magyar válogatottnál tettek és képviseltek, és amit jelent ez a címeres mez. Ezzel együtt példát is kell mutatni, de azt gondolom, hogy ebben a mostani magban – és szerintem ezt ti is láttátok –, van még jó néhány olyan kaliberű srác, aki ugyancsak képes ezt megtenni. Úgyhogy ezzel megyünk tovább, és holnap behúzzuk a harmadikat is!