Benne volt a levegőben, hogy mi ezt igenis meg tudjuk csinálni

A magyar válogatott betonfala, Bálizs Bence megérdemelten örömmámoros feljutó értékelése.

Ez az őrült meccs az egész világbajnokságunkat leképezte kicsiben: hullámhegyek-völgyek, szürreális történések, dráma, a végén egy nagyon megérdemelt, hősiesen kiküzdött történelmi sikerrel.

Itt van egy aranyérem a nyakunkban… Kell ennél több?! Szerintem ez elég jó, úgy minden tekintetben. Olyan csapatkaraktert mutattunk, amire mindenki igazán büszke lehet egytől egyig a brigádból. Ez az érem tükrözi azt a munkát, amit mentálisan és fizikálisan is beleraktunk ebbe a tornába.

Azért arról a szlovén gólról nem tudlak nem megkérdezni, főleg így, hogy hepiend lett a vége.

Ovecskin lőtt valami hasonlót még nagyon-nagyon régen. Amúgy szép gól volt, meg kell adni: visszanéztem, le a kalappal a szlovén srác előtt.

Ez sem tört össze titeket, amikor kellett, elbírtátok a nyomást, a végén pedig megcsináltátok – létezik bármi, ami ennél jobban mutatja egy csapat egységét?

Én azért azt gondolom, eleve benne volt erősen a levegőben, hogy mi ezt meg tudjuk csinálni. És azt is gondolom, hogy ez nemcsak a csillagok állása miatt volt így, de valamiért ennek most így kellett kijönnie.

Ami minden itt történt veletek ezen a világbajnokságon, mind kellett ahhoz, hogy végül ezt elérjétek?

Egy hasonlattal tudnám megfogalmazni az egészet: ami velünk történt, az kicsit olyan volt, mint amikor szépen haladsz a főúton, de aztán váratlanul jön egy pihenőhely, és te egy pillanatra letérsz az útról. Szerintem a mi esetünkben is ez volt. De ez magában az úticélunkban egyáltalán nem zavart meg minket: egyszerűen csak volt egy pici letérő, és ennyi. Voltak kicsit nehezebb órák, de összességében azt gondolom, hogy ez egy viszonylag könnyen kezelt szituáció volt, méghozzá abszolút profin kezelte a csapat – ennél profibban szerintem ezt nem is lehetett volna.

Többen már Bálizs-szobrot követelnek…

Hova?

Hova szeretnéd?

Még azért néhány évet hokiznék előtte, ha nem gond, aztán majd utána beszéljünk róla!

A viccet félretéve, sokszor beszéltünk erről, hogy mi mindennek köszönhető ez a fajta „zen-állapot”, amiben az utóbbi években működsz, de ezen a vébén megint új magasságokba emelkedtél és emelted a csapatot.

Ehhez azért erősen hozzájárul az, hogy az elmúlt években szezononként hatvan körüli mérkőzéseket játszom. Azért ha belegondolsz, ismétlésszámban nyilván megtanulom kezelni a gólkapást, hogy mikor milyen szituációból kapok gólokat. Például ezzel a mostani bekapott szlovén góllal is úgy voltam, hogy öreg, bravó, hogy ezt így behúztad, ez benne lesz az összefoglalókban nagyon sokáig. De én nem fogok összetörni attól, hogy most besikerült egy ilyen gól. Mert ha mondjuk az lett volna, hogy kimegyek a kapu mögé, fölnézek, beadom középre, az ellenfél ütőjére, az meg beveri üres kapura – na, akkor ha nem is összetörtem volna, de nyilván az egy kicsit jobban megérintett volna. Régen voltak ilyenek, de azt gondolom, idősödik az ember, az ismétléseken, a sok meccsen jön a rutin, jön az önbizalom. Mostanában a környezetem is olyan a hoki terén is, meg a hokin kívül is, ami biztosítja azt, hogy ezt a nyugodtságot tovább tudjam vinni.

fotó: Vörös Dávid/MJSZ