


Mihály Árpád Brassóba szerződött
A magyar válogatott csatár visszatér Erdélybe és a MOL Ligába.
Mihály Árpád egyéves megállapodást kötött a Corona Brassóval, mondta a Jégkorongblognak Olti Pasca Zoltán szakosztályvezető. A 34 éves támadó 2009 óta Székesfehérváron játszott, 260 EBEL-mérkőzésén 180 pontot szerzett. Az utóbbi három világbajnokságon viselte a magyar válogatott mezét. A legutóbbi szezonban térdproblémákkal küzdött, ezért a Fehérvár nem hosszabbított vele szerződést, augusztusi próbajátékot ajánlott neki a magyar EBEL-csapat menedzsmentje. A folyamatosan rehabilitációt végző hokist több MOL Liga-csapat is megkereste, végül úgy döntött, visszatér Erdélybe, a MOL Liga-döntős Brassót választotta. A brassói sajtó szerint Mihály Árpád még rendelkezik román állampolgársággal is, ezért nem számít majd idegenlégiósnak a MOL Ligában. Ezt a játékos is megerősítette.
Fotó: Mudra László (jegkorongblog.hu)
Játékosmozgások a MOL Ligában:
Ahonnan még nincs megerősített hírünk, az nem azt jelenti, hogy annál a klubnál nem történik semmi. Igyekszünk minden klubtól minél több információt begyűjteni a következő napokban is. Az alábbi gyűjtés folyamatosan frissül. A maradt, érkezett, távozott mezőbe csak a klubok által megerősített információk kerülnek.
Maradt:
kapus:
Pavel Krajcovic
hátvéd:
Martin Baron
Jakub Hrudík
Pavel Kowalczyk (CZE)
Martin Král
Matús Púchovsky
Michal Siska
Andrej Sucharda
csatár:
Erik Caladi
Patrik Cseres
Marek Dubec
Tomás Fiala
Martin Frolík (CZE)
Lubomir Hurtaj
Patrik Korytko
Albín Podstavek (CZE)
Peter Polcík
Lukás Ruzicka
Miroslav Stefanka
Ondrej Stefanka
Martin Uhnák
Marek Uram
vezetőedző:
Robert Spisak
Tárgyalás alatt:
Erik Weissmann
Vladimír Kames (CZE)
Érkezett:
Robin Blazícek (CZE; kapus, HC 46 Bardejov, SVK)
Peter Huba (hátvéd, Dab.Docler)
Juraj Faith (SVK; csatár, Miskolci Jegesmedvék)
Távozott:
Hardi Richárd
Jan Chovan (SVK, kapus, Ertis Pavlodar, KAZ)
Maradt:
kapus:
Fülöp Rajmond
Patrik Polc (SVK)
hátvéd:
Juhamatti Hietamaki (FIN)
János Imre
Mastaleriu Zsolt
Nagy Csaba
Lucian Oprea
Jevgenyij Piszarenko
csatár:
Antal Zsombor
Bálint Zsolt
Andrij Butocsnov
Fodor Csanád
Imecs Attila
Márton Hunor
Molnár Zsolt
Péter Róbert
Péter Zsolt
Petres Tivadar
Martin Saluga (SVK)
Virág Csanád
Zsók Levente
Tárgyalás alatt:
Kevin Wehrs (USA, hátvéd)
Érkezett:
Richard Filip (SVK; hátvéd, SHK 37 Piestany, SVK)
Peter Klouda (SVK; csatár, MsHK Zilina, SVK)
Mihály Árpád (csatár, Sapa Fehérvár AV19)
Távozott:
Ivan Dornic (SVK; csatár)
Roberto Gliga (csatár, Caen, FRA)
Maradt:
kapus:
Janis Kalnins
hátvéd:
Erdélyi Tamás
Hruby Gellért
Hüffner Adrián
Nagy Richárd
csatár:
Galanisz Nikandrosz
Gröschl Tamás
Kiss Ákos
Léránt René
Papp Viktor
Pavuk Attila
Peterdi Imre
Somogyi Balázs
Szappanos Dávid
Tárgyalás alatt:
Azari Zsolt (csatár)
Ladányi Balázs (csatár)
Sevela Peter (kapus)
Érkezett:
Hajek Márk (kapus, UTE)
Don MacLean (CAN; vezetőedző, Medvescak Zagreb, KHL)
Mestyán István (hátvéd, Ferencváros)
Pozsgai Tamás (hátvéd, Fehérvár)
Nathan Martine (CAN; hátvéd, Kalamazoo Wings, ECHL)
Lukas Martinka (SVK; hátvéd, Arisztan Temirtau, KAZ)
Davi Leger (CAN; másodedző, Nippon Paper Cranes, JPN)
Távozott:
Hegyi Ádám Zoltán (csatár, UTE)
Stephan Lundh (SWE; vezetőedző, IK Pantern, SWE-3.)
Peter Huba (SVK; hátvéd, HC Nové Zámky)
Victor Axelsson Lindgren (SWE-AUT; hátvéd, Frederikshavn, DEN-1.)
Maradt:
kapus:
Duschek Dávid
Gyenes Dávid
hátvéd:
Budai Roland
Láda Balázs
Vojtkó Mátyás
csatár:
Fliszár Zalán
Hajós Roland
Tyler Metcalfe
Miskolczi Márk
Popovics Patrik
Ritó László
Roczanov Dezső
Szilágyi Levente
Tóth Adrián
A Jegesmedvékkel kezdi el a felkészülést:
Godó Dániel
Orosz Szilveszter
Szeszák Martin
Üveges Gábor
Érkezett:
Jesse Dudas (CAN; hátvéd, Wichita Thunder, CHL)
Gőz Balázs (hátvéd, Morzine-Avoriaz, FRA)
Thomas Heemskerk (CAN; kapus, Quad City Mallards, CHL)
Láda Péter (hátvéd, nem volt csapata)
Majoross Gergely (vezetőedző, MAC U20)
Keegan Densereau (CAN, csatár, Olofströms IK, SWE-3.)
Zach Cohen (USA, csatár, Olofströms IK, SWE-3.)
Távozott:
Hegyi Ádám (hátvéd, Ferencváros)
Bob Dever (CAN; vezetőedző, MAC U20)
Curtis deBruyn (CAN; hátvéd, ?)
Dubek Vladimir (csatár, FTC)
Juraj Durco (SVK; hátvéd, ?)
Juraj Faith (SVK; csatár, HC Nové Zámky)
Tomo Hafner (SLO; csatár, ?)
Jordan Knox (CAN; csatár, KH Sanok, POL)
Rafaj Attila (csatár, Ferencváros)
Maradt:
kapus:
Adorján Attila
Onodi Ottó
Ruczuj Gellért
hátvéd:
Bors Huba
Gecse Hugó
Góga Attila
Kósa Endre
Molnár Zoltán
Nagy István
Papp Szabolcs
Salló Alpár
csatár:
Bíró Tamás
Mihály Ede
Moldován Ervin
Molnár Zsombor
Tranca Dániel
vezetőedző:
Christer Dreberg (SWE)
Érkezett:
Távozott:
Maradt:
kapus:
Budai Krisztián
hátvéd:
Géczi Gergely
Győri Tamás
Lencsés Tamás
Wéber Zsolt
csatár:
Berta Ákos
Borbás Gergely
Fekecs Norbert
Kiss Gábor
Németh Péter
Pál Zoltán
Papp Csaba
Sijka Dusan
vezetőedző:
Hakan Nygren (SWE)
Tárgyalás alatt:
Dancsfalvi Norbert (csatár)
Feil Arnold (csatár)
Szőke Attila (kapus)
Érkezett:
Dubek Vladimir (csatár, Miskolc)
Hegyi Ádám (hátvéd, Miskolci Jegesmedvék)
Horváth András (hátvéd, UTE)
Rafaj Attila (csatár, Miskolci Jegesmedvék)
Távozott:
Rickard Eriksson (SWE; hátvéd, ?)
Viktor Gibbs Sjödin (SWE; csatár, ?)
Hegyi Dominik (csatár, ?)
Lévai Máté (hátvéd, ?)
Andreas Lindquist (SWE; hátvéd, ?)
Michal Meravy (CZE; kapus, ?)
Mestyán István (hátvéd, Dab.Docler)
Muzsik Norbert (hátvéd, ?)
Nagy László (csatár, visszavonult, edző, Vasas utánpótlás)
Antti Ojanen (FIN; csatár, ?)
Mikael Potila (FIN; csatár, ?)
Tőkési Lajos (hátvéd, ?)
Vaszjunyin Artyom (csatár, UTE)
Maradt:
kapus:
hátvéd:
Bereczki Gergő
Garbacz Ádám
Maklári Erik
Sommer Tamás
Ványi Gergő
Zalavári Bence
csatár:
Dömötör Róbert
Fekti Ádám
Gágyor Péter
Pichler Ádám
Reiter Richárd
Szirányi Dániel
Turbucz Martin
Virág Tamás
Virág Csaba
Az UTE-val kezdi el a felkészülést:
Szalai Gergely (csatár)
Szűcs István (csatár)
Varga Balázs (csatár)
Tárgyalás alatt:
Pleszkán József (kapus)
Érkezett:
Ágoston Olivér (kapus, Fehérvár, EBEL)
Hegyi Ádám Zoltán (csatár, Dab.Docler)
Szilassy Zoltán (vezetőedző, UTE U20)
Vaszjunyin Artyom (csatár, Ferencváros)
Távozott:
Fekti Bálint (vezetőedző, UTE utánpótlás)
Hajek Márk (kapus, Dab.Docler)
Horváth András (hátvéd, Ferencváros)
Debreceni HK:
Maradt:
vezetőedző:
Vlagyimir Scseglov (RUS)
Érkezett:
Távozott:
További cikkek
- Kár, hogy nem tudtuk a három pontot megtartani
- Nincs is ekkora különbség a két csapat között
- Itt az ideje annak, hogy ezt megfelelően kezeljük házon belül is
- DEAC–DVTK Jegesmedvék 4-3
- Hydro Fehérvár AV19–Asiago 4-3
- Corona Brasov–Gyergyói HK 2-10
- Az Asiago ellen nőhet négymeccsesre a fehérvári diadalszéria
- Erdélyi-rangadó és keleti derbi a vasárnapi műsor
- A Fehérvár ismét az ICEHL tabellájának az élén