

Trencsényi Kitti
Trencsényi Kitti, a női válogatott csapatkapitánya eseménydús hónapokon van túl, a hétvégén pedig másfél hónap után visszatért az EWHL-be.
Milyen gyakran voltál jégen az elmúlt hónapokban?
Augusztusban csatlakoztam egy multinacionális céghez, amit egészen október végéig, sok áldozattal, de tökéletesen össze tudtam hangolni a jégkorongkarrieremmel. Azonban váratlanul svédországi kiküldetésben részesültem, aminek részletei egészen az utolsó napokig kérdésesek voltak. Sajnos nem tudtam részt venni több EWHL-mérkőzésen sem, de Fodor Zoltán edzővel és a lányokkal tartottam a kapcsolatot. Szerencsére a sok kapcsolatomnak köszönhetően jégre léphettem Svédországban divízió 1-es, illetve elitligás csapatok száraz és jeges edzésein. Mindent megtettem, hogy távollétem alatt megtartsam formámat, hiszen fontos mérkőzések álltak, állnak előttünk. A hétvégén két sikeres, 6 pontot hozó meccseken vagyunk túl a KMH-val. Nagyon jó érzés volt visszajönni a lányokhoz. Úgy érzem, jól ment nekem is a játék és az új sortársaimmal gyorsan összeszoktunk. Meg szeretném említeni Alex Gowie-t, aki nagyszerűen játszott ezeken a meccseken. Nagyon örülök, hogy sikerült elcsalogatnom Magyarországra és hogy idén is sikerült itt tartanom. Alex egy igazi csapatember és emellett hihetetlenül tehetséges is. Nagy hasznát vehetnénk a válogatottban is.
Sajnos nem tudtál hazajönni a novemberi edzőtáborba. A decemberi, ausztriai tornán ott leszel a nemzeti csapatban?
Sajnálom, hogy nem tudtam részt venni a novemberi összetartáson, de Marton Tibor szövetségi kapitány engedélyével az utolsó napon mégis részt vettem. Természetesen az UTE U16 elleni meccsen nem játszottam, hiszen az egész hetes gyakorláson nem vettem részt, de az aznapi jeges edzésen nagyon jó érzés volt a lányokkal újra jégen lenni. A decemberi válogatott programokon ott leszek és nagyon remélem, hogy a külföldön játszó lányaink is eljönnek.
Fotó: Somogyi Viktor
További cikkek
- A tavaly bronzérmes dánok ellen kezdünk az U20-as vébén
- Kár, hogy nem tudtuk a három pontot megtartani
- Nincs is ekkora különbség a két csapat között
- Itt az ideje annak, hogy ezt megfelelően kezeljük házon belül is
- DEAC–DVTK Jegesmedvék 4-3
- Hydro Fehérvár AV19–Asiago 4-3
- Corona Brasov–Gyergyói HK 2-10
- Hadobás Zétény gólpasszt jegyzett
- Az Asiago ellen nőhet négymeccsesre a fehérvári diadalszéria