EBEL2

Olasz áldás az EBEL2-re

   

Komoly átalakulás előtt állhat Közép- és Dél-Európa jégkorongja. Egyre közelebb kerülünk az EBEL2 létrejöttéhez. Hogy érinti ez a MOL Ligát?

Az olasz Serie A nyolc indulója közül heten ? Asiago, Cortina, Fassa, Gherdeina, Renon/Ritten, Val Pusteria/Pustertal, Vipiteno/Sterzing ? rábólintottak arra, hogy a jövőben a Serie A helyett az INL alapjain, az EBEL égisze alatt, osztrák bázison létrejövő nemzetközi bajnokságban induljanak.

Azt egyelőre nem tudni, hogy a leginkább nyugatra fekvő, ezért iszonyatos távolságokra utazni kénytelen és nem túl jó pénzügyi helyzetben lévő Valpellice, amely hivatalosan nem tagja a csapatokat tömörítő ligának, hogy viszonyul mindehhez. Az olasz klubok ahhoz a feltételhez kötötték beleegyezésüket, hogy az olasz bajnoki címről külön sorozat keretében döntenek. Erre az olasz jégsport szövetség és az olasz olimpiai bizottság kell kidolgozzon egy javaslatot.LEGA_HOCKEY_logo_big1

“Nagyon kemény, de konstruktív tárgyaláson vagyunk túl ? nyilatkozta a liga honlapjának Marco Corbelli ligaelnök. ? Megállapítottuk, hogy a részleteket ki kell dolgozni a következő hónapokban, és hogy a javasolt sorozat az olasz jégkorong jövője szempontjából rengeteg pozitívumot jelent. A feladat most az, hogy egyeztetve az osztrák féllel a lehető legjobb sorozatot tudjuk létrehozni. Egy nagyon fontos fordulóponthoz érkeztünk a Serie A csapatok számára. A tervekkel kapcsolatban annyi világos, hogy a csapatok összeállítása szempontjából a bajnokság hasonlítani fog az EBEL-hez.”

“Nagyon megkönnyebbültem ? jelentette ki a sportbiz portálnak Thomas Rottensteiner, a Renon/Ritten elnöke (képünkön) a megbeszélés után. ? Az utolsó kétségeket is sikerült eloszlatnunk az érveinkkel. A klubok számára nagyon fontos, hogy annak ellenére, hogy az EBEL2 minden valószínűség szerint osztrák irányítás alatt zajlana, lesz lehetőség arra, hogy megmérkőzzünk az olasz bajnoki címért. Az olasz olimpiai bizottságnak és az olasz jégsport szövetségnek kell javaslatot tennie. El tudok képzelni egy tornát a bajnoki címért, vagy ha ez nem lehetséges, akkor az EBEL2 legjobb olasz csapatáé lehet a scudetto. Hónapokkal ezelőtt egy közös ligaülésen az olasz hoki jövőjéről gondolkodtunk. A másodosztályú klubok jelezték, hogy nem szeretnének visszatérni az élvonalba. Mivel az osztrákoknak is hasonló problémáik vannak, egy EBEL2-t javasoltunk. Az ötletet jól fogadták, így az összes Serie A-klub nevében tárgyalhattunk az osztrák szövetséggel. Először szóbeli felhatalmazás alapján, de mostanra írásos engedélyünk is van minderre.” A sportvezető nyilvánvalóan azért hangsúlyozta mindezt, mert az olasz szövetség elnöke néhány éve hazaparancsolta az összes olasz csapatot az osztrák másodosztályból, az INL-ből.

Rottensteiner_Thomas_Ritten_q_24_10_2015_01_31d3cfe4f0

Ahogy a ligaelnök jelezte, a csapatok játékoskereteiket az EBEL-hez hasonló rendszerben alakíthatják ki. Ezek szerint a teljes keret 36 pontot érhetne, legfeljebb 4 légiós játszhatna csapatonként, ez maximálisan 16 pontot jelenthet a 36-ból. A 22 évesnél idősebb légiósok 4, az U22-es légiósok 2, az U20-as légiósok 1 pontot érnének e szabály szerint, a hazai játékosok pedig 0 és 4 pont közötti pontértéket. Az persze első látásra jelenthet majd még problémát, hogy az olasz csapatok válogatott játékosai a keretet hamar túlterhelik.

Egyes információk szerint az EBEL2 ötlete a hét olasz klub és a jelenlegi INL osztrák és szlovén csapatai mellett gondolkodóba ejtett több EBEL-csapatot is. A Klagenfurt, a Salzburg, a Vienna Capitals és az Innsbruck is kifejezte érdeklődését egy esetleges farmcsapat indítása iránt. Később Bécsben és Innsbruckban elvetették az ötletet, de egy együttműködés az EBEL-csapatok és az EBEL2 csapatai között érdekes lehet minden szempontból. Nem kaptunk ilyen jelzést Ausztriából, de aligha lehetnek kétségeink afelől, hogy hamarosan magyar csapatok fantáziáját is megmozgatja ez a sorozat. Természetesen amennyiben egyáltalán elindul, mivel az osztrák szövetség és az EBEL között érdekellentét áll fenn e tekintetben, hiszen az INL-t jelenleg még az előbbi szervezi.

Szombat este az olasz olimpiai bizottság és az olasz jégsportszövetség is ülést tartott, és zöld utat adott az elképzelésnek, így olasz részről három évvel az INL megfúrása után újra minden akadály elhárult az osztrákokkal történő együttműködés elől. Persze lesz különbség, hiszen korábban a Serie B csapatai vettek részt az INL-ben, miközben a Serie A sokkal erősebb volt az osztrák bázisú nemzetközi ligánál. Most viszont az olaszok a saját, nem rossz bajnokságukat adnák be a közösbe, hogy náluk egyértelműbben gyengébb csapatokkal játsszanak, miközben a hajdani INL-résztvevők otthon maradnak.

EBEL2

Ugyancsak nagy kérdés a szlovén klubok indulása. Szlovéniában a Slohokej Liga INL miatti megszüntetése óta a klubok komoly válságban vannak, az INL-ben kezdetben induló 6 szlovén klubból mára már csak 3 maradt, de egyes hírek szerint közülük sem mindenki akart indulni az INL újabb szezonjában, pénzügyi okok miatt. A körvonalazódó EBEL2 mind utazási terhekben, mind egy versenyképes csapat költségeiben jóval drágább ligának néz ki, mint az INL volt. Ez eltolhatja a szlovén klubokat a délszláv együttműködés újraélesztése felé is, lehet hogy több év szünet után ismét létrejöhet egy szerb?horvát?szlovén regionális bajnokság, amelyet egyébként szerb részről többen nagyon szeretnének is.

Hogy hogyan alakul át a térség hokija az ugyancsak sok kérdőjellel tarkított újabb MOL Liga-idénnyel és a külföldre vágyó magyar csapatokkal együtt, egyelőre nem világos, annyi biztos, hogy érdekes holtidény elé néz térségünk, és hogy ebben azoknak az érdekei érvényesülhetnek a legkönnyebben, akiknek vannak világos elképzelései arról, hogy mit szeretnének tenni a jövőben.

Cimkék: , , , , , , ,

Nem lehet hozzászólni.

Eseménynaptár
december 1., vasárnap
EL 17:30 FHADAB 2-1VÉGE
EL 18:00 MISUTE 3-2 HVÉGE
december 3., kedd
MK 18:00 UTEETO 10-4VÉGE
MK 18:30 DEBMIS 3-1VÉGE
december 4., szerda
MK 18:55 B21FHA 1-5VÉGE
ICEHL 19:15 AVSOLL 2-1VÉGE
december 6., péntek
EL 17:30 SCCBRA 0-2VÉGE
EL 18:30 DABFTC 4-5 HVÉGE
EL 18:30 FHADEB 3-5VÉGE
EL 18:30 MISBJA 0-4VÉGE
ICEHL 18:30 G99AVS 2-6VÉGE
AL 21:00 WRMSPC 11-4VÉGE
december 7., szombat
AL 17:00 FTCZEG 10-6VÉGE
AL 18:30 OHAVAS 7-9VÉGE
AL 19:00 SZGLHL 2-6VÉGE
december 8., vasárnap
EL 16:30 BRAGYE 2-10VÉGE
ICEHL 17:30 AVSASI 4-3 HVÉGE
EL 18:30 DEBMIS 4-3VÉGE
december 9., hétfő
VB20 16:00 DENHUN INFO
december 10., kedd
VB20 12:30 FRAHUN