Pontrendszer: a légiósok meghódították az Erste Ligát

A pontrendszer bevezetésével új elvek mentén kellett kialakítsák játékoskereteiket az Erste Liga-klubok. A JÉSZ megvizsgálta, hogyan hatott mindez a csapatok összetételére, a rövid konklúzió: az új rendszer egyértelmű haszonélvezői a légiósok lettek.

Egy rövidebb kivonat a minap már megjelent a JÉSZ honlapján, blogunkon most a még részletesebb elemzést tesszük közzé. Az új rendszer határait néhány egyszerű számmal lehet jellemezni. Megszűnt a korábbi légióskorlátozás, a meccsekre nevezett játékosok összes pontértékének alsó és felső határt szabtak, a mérkőzés nevezési lapra felírtak közül legfeljebb 17-nek lehet a pontértéke 1-nél nagyobb. A pontrendszer megalkotóinak szándékai szerint a légiósok ebben a rendszerben relatíve drágák, 2022-23-ban legalább 3 pontot értek – a 23-24-es idényben ez  3,5-re emelkedett -, a hazai fiatalok (U23-asok) pedig olcsóak: alapból 0 pontosak, de ha válogatottak, akkor is legfeljebb 0,5 vagy 1 pontosak. Egy mérkőzésre akadémiáknak legalább 18, a többieknek 36, és legfeljebb 56 pont értékű keretet lehet benevezni, ennyi lehet a mérkőzés nevezési lapján szereplő játékosok összes pontértéke.

A pontrendszer bevezetésétől – mint az arról hírt adó jégkorongszövetségi közlemény fogalmazott – az MJSZ három stratégiai cél teljesülését várta, ezek a közleményt idézve a következők voltak:

1. “1. A tehetséges fiatal játékosok ösztönzése a versenyre és a csapatok motiválása a fejlesztésükre, ezáltal a négy sor feltöltése és a verseny maximalizálása a játékosok között. Fontos ugyanakkor, hogy ez ne járjon a liga színvonalának csökkenésével, az folyamatosan tudjon növekedni.
2. 2. A légiós játékosok képviseljenek egyértelműen minőséget a magyar játékosokhoz képest, aki külföldiként a Ligában szerepel, az legyen kiemelkedő képességű és példamutató emberi és sportszakmai értelemben is.
3. 3. Egészséges arány a hazai és légiós játékosok között, ahol a magyar játékosok fizetése a világpiaci árhoz közelít, hogy ne fordulhasson elő az, hogy a világpiaci árnál magasabb fizetésért a magyar játékosok inkább vállalják az Erste Ligát, mint a több kihívással járó légiós létet. Ez a folyamat kimondottan destruktívan hat a sportág egészére, és az utánpótlási rendszer fejlesztését sem motiválja kellőképpen.”

A pontrendszer bevezetése óta eltelt másfél év már lehetőséget ad arra, hogy alapvető tendenciákat próbáljunk felismerni, és ezek alapján értékelni, vajon teljesültek-e a fent megjelölt célok. Az MJSZ 2023. június 13-án megjelent hosszú cikkében ismertette az első idény általa levont tapasztalatait az alapszakasz adatai alapján. Hogy az MJSZ által közzétetteket megpróbáljuk igazolni, elővettük a most zajló idény illetve az ezt megelőző 6 idény összes alapszakasz-mérkőzésének jegyzőkönyvét. Azért az alapszakaszra korlátoztuk a vizsgálatainkat, hogy összehasonlíthassuk azokat az MJSZ tapasztalataival, amelyek szintén az alapszakaszra vonatkoztak. A játékosok száma helyett viszont vizsgálataink alapjául a játékosok mérkőzésekre való nevezésének számát választottuk, mert véleményünk szerint ez árnyaltabb megközelítést tesz lehetővé. Szerintünk például többet mond az, hogy a külföldiek hányszor jutottak szóhoz a ligában annál, mintha azt vizsgáljuk, hányan jutottak szóhoz, hiszen őket a klubok gyakorta cserélik, ha nem váltják be a hozzájuk fűzött reményeket. Így a korábbi légiósszabály mellett is előfordulhatott, hogy egy csapatnál tucatnyi, vagy még több légiós játszott egy szezonban, miközben meccsenként legfeljebb hatan lehettek.

Ezért mérkőzésenként megnéztük, kiket neveztek a klubok az adott napon. Így meghatározható minden klub játékoskeretének összetétele a játékos státusza (született hazai játékos-H, honosított-N, légiós-L) és korcsoportja (U18, U20, U21, U23, U25, O25) szerint, és ezt összesítettük szezononként és klubonként, illetve a liga összes magyarországi csapatára is. Magyar szemmel és a magyar válogatott szempontjából vizsgálódtunk, ezért hazai játékos alatt a magyar útlevéllel rendelkező játékosokat értjük. A honosítottak ebben az összevetésben azok, akiknek van magyar útlevelük is, de nem Magyarországon kezdtek játszani. A hokimagyarokat a légiósok között vesszük számításba, hiszen ők nem játszhatnak a magyar válogatottban. Ebben az évben ez a ferencvárosi Kärmeniemit és az immár miskolci Kulesovot érinti. Ugyancsak a légiósok közé soroljuk az ukrán játékosokat is, akik jelenleg egy IIHF-ajánlás nyomán a hazaiakkal azonos elbírálásban részesülnek.

Az adatok a 2022/23-as idénnyel bezárólag a teljes alapszakaszokat, a 23/24-es idény esetében pedig a decemberi IIHF-szünet előtt (2023. december 10-éig bezárólag) lejátszott mérkőzéseket tartalmazzák. Természetesen lehetne tovább finomítani a statisztikát aszerint, hogy a kettős állampolgárok közül ki lenne jogosult a szezonban a magyar válogatott tagjaként hivatalos IIHF-rendezvényen jégre lépni, vagy hogy ki mennyi időt töltött a jégen egy adott meccsen, ez azonban megbízható nyilvános adatok hiányában meghaladta volna a lehetőségeinket.

Ligaszinten (a magyarországi csapatokra) összesítve a fentieket, megkapjuk, hogy az adott évben a mérkőzésekre nevezett játékosok közül hányszor neveztek az egyes korcsoportokba tartozó játékosokat, illetve hazai, légiós vagy honosított játékost. Mivel az egyes szezonokban eltérő számú csapat szerepelt az Erste Ligában, illetve szezononként eltérő volt az alapszakaszban lejátszott mérkőzések száma, ráadásul nem is minden mérkőzésen neveztek a csapatok 22 játékost, ezért a kapott összegeket minden szezonban az összes nevezési lapra írt játékos számához viszonyítottuk. Így megkaptuk, milyen a játékos nevezések megoszlása státusz illetve korcsoport szerint. Természetesen ennek a statisztikának is megvannak a korlátai, abból, hogy valakit neveztek egy meccsre, nem következik az, hogy játszott is, de jégidő-statisztikák nem állnak a rendelkezésünkre, a jegyzőkönyvekből csak a kapusok esetében állapítható meg, hogy egy meccsre nevezett játékos játszott-e vagy sem.

A módszerek tisztázása után lássuk, mennyire váltotta be a pontrendszer a hozzá fűzött reményeket.

Előre kell bocsátanunk, hogy a pontrendszer harmadikként említett célját – a légiósok és a magyar játékosok közti egészséges arány megteremtését illetve a magyar játékosok bérének letörését – nehezen tudjuk értelmezni. Kérdéseink azért vannak, szép számmal.

Vajon mi is az egészséges arány a légiósok és a magyar játékosok között? Ki az, aki tud mondani egy arányszámot, amelyre azt mondhatjuk, ez igen, ez már egészséges.

Hogyan kell értelmezni az egészséges arányt? Csapatonként, mérkőzésenként, vagy a ligára nézve globálisan?

Idei adatainkból például kitűnik, hogy a DAB decemberi IIHF-szünetig lejátszott 23 meccséből 16-on több légiós volt benevezve a meccsre, mint hazai és honosított játékos. További 4 mérkőzésükön a légiósok száma megegyezett a hazaiak és a honosítottak együttes számával. Ez a 23-ból 20 meccs, ahol legalább annyi légiós volt, mint nem légiós. Vajon kijelenthető-e, hogy egészséges volt a hazaiak és a légiósok aránya? További példákkal is tudunk szolgálni.

⇒ A DVTK 20 meccsből 3-szor ugyanannyi légióst nevezett, mint nem légióst.
⇒ A DAB-nál a meccsekre nevezett játékosok 52,4%-a (251 játékos a 479-ből) légiós.
⇒ A Debrecennél a meccsekre nevezett játékosok 42,16%-a légiós (191 a 453-ból).
⇒ A Ferencvárosnál a meccsekre nevezett játékosok 35,57%-a légiós. (138 a 388-ból).
⇒ A BJA-nál a meccsekre nevezett játékosok 35,58%-a légiós (148/416).
⇒ A DVTK esetében a meccsekre nevezett játékosok 43,51%-a légiós (191/439).
⇒ A FEHA19 -nél a meccsekre nevezett játékosok 28,54%-a légiós (119/417).
⇒ Újpesten a meccsekre nevezett játékosok 28,91%-a légiós (122/422).

⇒ 2023. november 14-én a DVTK – DAB mérkőzésen a benevezett 44 játékosból 22, azaz a mezőny fele, pontosan 50% légiós volt, mindkét csapat 11-11 légióst nevezett.
⇒ 2023. november 5-én a DEAC – DAB meccsen a benevezett 40 játékosból 20 volt légiós, a DAB 10 légióst és 8 nem légióst, a DEAC 10 légióst és 12 nem légióst nevezett.
⇒ 2022/2023-ban a DVTK kapujában 1846 percet védett a légiós kapus, és 158-at a magyar.

Az 1. ábrán azt mutatjuk meg, a mérkőzések nevezési lapjaira felírt idényenkénti több ezer névből hány százalék a hazai, a honosított, illetve a légiós játékos.

Mint látható, a 19/20-as szezonig apróbb hullámzásokkal közel állandó volt a három különböző státuszú játékoscsoport aránya a ligában. Nem is csoda, hiszen a légiósszabály 6 főben maximálta az egy meccsre nevezhető légiósok számát, ami miatt ligaszinten a nevezési lapokra felírt neveket tekintve nagyjából 25-30%-os maximumot várhatunk. A tényleges arány ennél valamivel alacsonyabb, a légiósok aránya a 20% körül mozgott a 21/22-es idényig, azóta viszont komoly emelkedésnek indult, a pontrendszer első évében 30% fölé, majd ez tovább nőtt, mostanra megközelítette a 40%-ot. Rögtön adódik a kérdés hogy a légiósok arányának közel megduplázódása közelebb vitte-e a ligát a pontrendszer bevezetésekor az MJSZ által megfogalmazott 1. és 2. számú célok eléréséhez, avagy tükröződik-e és ha igen, mennyiben a bajnokság színvonalának emelkedésében, ám ennek megválaszolására nem vállalkozunk. Két fontos megállapításunk viszont van ezzel kapcsolatban. Egyrészt a légiósok kiválasztásával kapcsolatban semmilyen előírás nincs, tehát bárki, bárhonnan hozható légiósként a ligába, játéktudástól, tapasztalattól függetlenül. Másrészt hogy a légiósok száma és a csapat játékereje között önmagában semmiféle összefüggés nincs, azt mi sem bizonyítja jobban, mint hogy a 23/24-es idényben a három, kiemelkedően legtöbb légióst foglalkoztató klub csak a FEHA19-et tudja megelőzni a bajnoki tabellán, hátulról a második, harmadik és negyedik helyen állnak. Úgy tűnik, nyugodtan kijelenthető, hogy tucatnyi légiós önmagában nem csinál nyarat.

Ami pedig a magyar játékosok bérét és annak a világpiaci játékosbérekhez való viszonyát illeti, mi egészen más folyamatot látunk, mint az MJSZ. Véleményünk szerint a magyar játékosok bére azért lehet magas, mert kevés az olyan magyar játékos, akiben megbíznak az edzők. Ez tetten érhető például abban is, hogy a légiósok számának növekedésével a speciális egységekből szinte teljesen eltűntek a hazai játékosok. Hogy mi ennek az oka, a légiósokba vetett hit, vagy a magyar utánpótlásképzés minőségi gondjai, azt nem tisztünk eldönteni. Amit látunk, az viszont az, hogy a kevés jónak tartott magyar játékosért a klubok versenyeznek, ebben a versenyben semmiféle önkorlátozást (pl. bérplafon, fizetési sapka) nem vállalnak, hiszen aki így tesz, hoppon marad. A nagy kereslet pedig magas ajánlatokat generál (hogy aztán ki mennyit kap meg a csillagászatinak tartott bérből, az egy másik kérdés). Nem hisszük, hogy a játékosok bére önmagában irreális, inkább arról van szó, hogy hiánycikket, jó magyar játékost szeretett volna venni minden klub, és ezért szinte minden anyagi áldozatot hajlandóak voltak vállalni. Ezen enyhít az, ha nincs korlátozva a légiósok száma.

Mint az alábbi ábrán látható, a légiósok szerepének növeléséből minden klub kivette a részét a pontrendszer bevezetése óta. Egyedül az UTE esetében láttunk csökkenést 21/22-höz képest az első pontrendszeres szezonban. 22/23-ban a 36 mérkőzéses alapszakaszban még a MAC 12, a Titánok 24, a Miskolc 22, a Debrecen 3, az UTE 36, az FTC 20 mérkőzésre nevezett olyan keretet, amely a régi légiósszabálynak is eleget tett volna, a mostani idényben a decemberi IIHF-szünetig ez az FTC-nek 3, a MAC-nak szintén 3, a Titánoknak 17, az UTE-nak 13 alkalommal sikerült, a többieknek egyszer sem.

Az alábbi táblázatban azt próbáltuk összefoglalni, hogy az egyes idényekben a magyar és honosított játékosok neve a magyarországi csapatokban születési éveik szerint milyen arányban került a mérkőzés jegyzőkönyvekbe. Hogy az egyes korosztályokat könnyebb legyen beazonosítani, színekkel jelöltük őket, a következőképpen:

sárga: U18
világos narancs: U20
sötétnarancs: U21
világoskék: U23
világoszöld: U25
fehér háttér: 25 évesnél idősebb játékosok az adott évben.

Jól követhető, melyik évfolyam melyik évben kezdett megjelenni a ligában, és mikor kezdtek eltűnni onnan a képviselői.

A táblázatban szerintünk érdekes a legalsó sorban szereplő összesített adat is, ez mutatja, hogy az adott évben a meccs nevezések hány százalékát adták a hazai és honosított játékosok. A korábbi stabil 80% +/- 1…2%-os arányról az első évben rögtön 10%-t sikerült leesni, a jelenlegi idényben pedig folytatódott a meredek csökkenés. és még vannak ötleteink, miket lehet még legálisan megtenni a szabályok szerint.

A pontrendszer eredeti céljai között szerepelt, hogy a liga színvonala és a versenyhelyzet növekedjen azáltal, hogy a keret erősségére teszünk minimumkövetelményeket.

A Liga decemberben 343 játékos pontértékét tette közzé. Sajnos az a táblázatokból nem derül ki, hogy a nem saját pontértéken szereplő játékosok saját pontértéke mennyi lenne, pedig fontos következtetéseket lehetne levonni ebből, például azt, hogy milyen erősségű légiósok érkeznek a ligába, vagy hogy milyen erősek az U23-as játékosok egy adott értékelési szempontrendszer szerint. A minimum és maximum pontértékek ezeket a különbségeket elmossák, nem lesz különbség légiós és légiós, illetve U23-as és U23-as játékos között.

A listán szereplő játékosok közül
- 133-nak maximált a pontértéke (hazai és kettős állampolgár U23-asok),
- 84 a kötelező minimális ponttal szerepel a listán (légiósok, akik egyébként nem érnék el a 3,55 pontot),
- és csak összesen 126 játékos (nagyjából 36%) szerepel a saját pontértékén.
Egy ukrán játékos pontértéke hibás, mert a légiósok 3,5 pontjával szerepel, de ez nem sokat számít. Az, hogy a játékosok közel kétharmada valamilyen megállapított pontszámmal szerepel a listában, azt jelenti, hogy súlyosan torzul a pontrendszernek az a célja, hogy az tükrözze az egyes keretek erősségét. A keret összes pontértéke és erőssége között legfeljebb egészen laza kapcsolat van, minél több a nem saját pontértékkel szereplő játékos, annál lazább.

A pontrendszer bevezetésekor ezt írta az MJSZ közleménye: “Az újonnan elfogadott szabályozás előreláthatólag megteremti azt az elvárást, hogy 23 év alatti fiatalok nélkül nem fog tudni 4 sornyi játékost kiállítani egy csapat sem. A légiós szabály feloldódik, de a légiósok többletponttal indulnak a magyarokhoz képest, ugyanakkor attól előreláthatólag nem kell félni, hogy bárki csak légiósokkal töltené fel a csapatát, mert ez rutinos magyarok és magyar fiatalok nélkül nem lehetséges, másrészt ez aligha lenne eladható termék bármely csapat közönsége számára. Az NHL-csapatok versenyképességét évek óta az garantálja, hogy a bérplafon mellett az alacsony fizetésű fiatalok tudnak különbséget jelenteni egyes csapatok között, ezért szükségszerűen minden csapatnak kell fejlesztenie őket, ha versenyképes akar lenni. Az újonnan elfogadott szabályozás ezt a kényszert mindenképpen meg fogja teremteni, még ha az első szezonban nem is lesz tökéletes és pontrendszer időről időre felülvizsgálatra is szorul majd. “

Sajnos a Liga több indulója esetében érezhető, hogy a termék eladhatósága számukra másodlagos. Mutatja ezt az is, hogy milyen játékoskeretet neveznek a ligába illetve az egyes mérkőzésekre. Ennek megfelelően fennáll annak a veszélye, hogy a pontrendszer bevezetése esetükben nem a bajnokság attraktivitását szolgálja, hanem bérszabályozási eszközként tekintenek rá – különösen, hogy nincs megkötés arra, milyen légiósok igazolhatók -, pont, ahogy azt a cikkünk elején idézett célrendszer harmadik eleme is sejtetni engedi. Kár, hogy az MJSZ közlemény imént idézett hivatkozása az NHL-re éppen ellentmond a megfogalmazott célnak, hiszen kimondja: az NHL-ben a béreket a fizetési sapka szabályozza, a tehetséges fiatalok pedig azért olcsók, mert másképp nem férnének be a fizetési sapka alá, az alacsony induló bér egyfajta befektetés a jövendő karrierjükbe és mert sokan vannak.

Az MJSZ közleményében olvashatókkal szemben sajnos az sem állja meg a helyét, hogy magyar játékosok nélkül nem lehet a jelenlegi szabályoknak megfelelő csapatot kiállítani. A pontrendszer bevezetésekor egy légiós minimális pontértéke 3 pont volt. Ennyi ponttal lehetett viszonylag jó teljesítménnyel érkezni közepes ligákból, de mondjuk egy nagyobb kihagyással akár komoly bajnokságokból, mint a KHL is. 17 3 pontos légiós együtt 51 pontot ért, ha a maradék 5 helyre 5 maximum 1 pontos játékost neveznek, ahogy a szabály előírta, még mindig csak 56 pontnál jártunk, ami a meccsre nevezett keret maximálisan engedélyezett pontértéke. Ha történetesen az IIHF ajánlásnak megfelelően hazaiként figyelembe veendő ukrán játékosok adták az 1 pontos kontingenst, máris lett egy minden követelménynek megfelelő keretünk, amelyben egyetlen hazai játékos sincs. Ezen a légiós pontszám módosítása egy kicsit segített, hiszen 51 pontért jelenleg legfeljebb már csak 14 légióst lehet nevezni, több ukrán játékost kell találni tehát, de ez azért nem lehetetlen.

A másik szélsőség legalább annyira elgondolkodtató: 11 gyenge és olcsó légióssal és 11 db 0 pontos játékossal simán lehet teljesíteni a kötelező minimumra vonatkozó előírásokat.

Látható tehát, hogy a bevezetett pontrendszer több sebből vérzik, nem sikerült jól meghatározni sem a pontszámítás módját, sem a ponthatárokat. De ha mindenképpen ragaszkodik a pontrendszer alkalmazásához a honi hokitársadalom, javasoljuk megfontolni az alábbi szabályozást: minden légiós 1 pontot ér, minden nem légiós 0 pontot ér, és egy meccsre maximum 6 pont értékű keretet lehet nevezni. Aki gyanakodik, annak igaza lehet: ez nem más, mint a korábbi légióskorlátozás leírása a pontrendszer nyelvén.

A témában a közeljövőben még további elemzések várhatóak majd sorozatszerűen.