A Dab.Docler Szlovákiába megy

   

Kedden megkezdi a felkészülési meccseket a Dab.Docler is, mely idén nagyon komoly szlovák extraligás csapatokkal mérkőzik meg. Elsőként azonban ma még a Mol Liga-újonc Ice Tiger Nové Zámky együttese vár a dunaújvárosiakra, akik már jóval előrébb járnak a felkészülésben, mint az Acélbikák, hiszen a mai lesz az idei hetedik meccsük, melyből hatot meg is nyertek (köztük az extraligás Zólyom ellenit is, idegenben). A keddi meccsen után még három extraligás ellenfélel játszik a DAB: szerdán a HK Dukla Trencín, szeptember 4-én az idén felkerült SHK Piestany, míg rá egy napra a HK Nitra vár az Acélbikákra. A felkészülés céljáról és körülményeiről Azari Zsolt klubelnök elmondta: ?Két cseh idegenlégióst tesztelünk és azt, hogyan sikerült a felkészülés. Nagy reményeink nem lehetnek, hisz nem sikerült hazai jégen elkezdeni a szezont. A felkészülésben hátrébb tartunk mint az ellenfeleink és ez bizony nem túl jó előjel.? A felkészülés során kisebb sérülést szenvedő osztrák-svéd hátvéd, Victor Axelsson Lindgren játékát egyelőre nem kockáztatja a klub, a jövő héten minden bizonnyal játszani fog, mindenki más azonban rendelkezésre áll.

A csapat ? Szilassy Zoltán asszisztedző közlése nyomán ? a következők összeállításban lép pályára:
Erdélyi, Kiss D., Peterdi, Galanisz, Azari
Jobb, Chvatal, Vaszjunyin, Gröschl, Kiss Á.,
Kudelka, hüffner, Somogyi, Papp V., Szappanos
Nagy, Tőkési, Pavuk, Virág, Papp Cs.
A kapuban Sevela kezd, Kiss Tamás lesz a második számú kapus. A mérkőzés 17:00 órakor kezdődik, az online frissülő jegyzőkönyvet itt követhetik. A szerdai, Trencsény elleni meccset 17:30-kor rendezik.
Az ellenfeleket alaposabban elemző cikket találnak a Dab.Docler honlapján. Szintén a csapattal kapcsolatos örömteli hír, hogy ha minden igaz, szerdára sikerül jeget készíteni, így az országban utolsóként Dunaújvárosban is használni lehet a jégcsarnokot.

Cimkék: , ,

Te mit gondolsz?

Eseménynaptár
december 1., vasárnap
EL 17:30 FHADAB 2-1VÉGE
EL 18:00 MISUTE 3-2 HVÉGE
december 3., kedd
MK 18:00 UTEETO 10-4VÉGE
MK 18:30 DEBMIS 3-1VÉGE
december 4., szerda
MK 18:55 B21FHA 1-5VÉGE
ICEHL 19:15 AVSOLL 2-1VÉGE
december 6., péntek
EL 17:30 SCCBRA 0-2VÉGE
EL 18:30 DABFTC 4-5 HVÉGE
EL 18:30 FHADEB 3-5VÉGE
EL 18:30 MISBJA 0-4VÉGE
ICEHL 18:30 G99AVS 2-6VÉGE
AL 21:00 WRMSPC 11-4VÉGE
december 7., szombat
AL 17:00 FTCZEG 10-6VÉGE
AL 18:30 OHAVAS 7-9VÉGE
AL 19:00 SZGLHL 2-6VÉGE
december 8., vasárnap
EL 16:30 BRAGYE 2-10VÉGE
ICEHL 17:30 AVSASI 4-3 HVÉGE
EL 18:30 DEBMIS 4-3VÉGE
december 9., hétfő
VB20 16:00 DENHUN INFO
december 10., kedd
VB20 12:30 FRAHUN