

DVTK Jegesmedvék–BJAHC 0-4
A BJAHC Somoza mesterhármasának, illetve Farkas shutoutjának köszönhetően mindhárom pontot elhozta a Népkertből – ez egyben azt jelenti, hogy a káposztásmegyeriek letaszították a tabella éléről a három mérkőzéssel kevesebbet játszó Gyergyót.
Vosvrda és Farkas Roland tevékenykedtek a vasak között az este folyamán. Remek iramban rajtolt a találkozó, mindkét oldalon akadtak helyzetek, ám a kezdeti lendület után leült a mérkőzés, s a mezőnyjátéké lett a főszerep. Ezt az állapotot törte meg Blackwater kisbüntetése a 8. minutumban, ám hiába forgatott veszélyesen a DVTK emberelőnyös sora, Farkas eszén nem tudtak túljárni a borsodiak. A folytatásban a házigazdák akarata érvényesült, a Jegesmedvék sokkal többet időztek ellenfelük kapuja előtt, ennek ellenére a befejezésekbe rendre hiba csúszott. A játékrész végére felpaprikázódott a hangulat, Sofron és Hunt a jégen és azon kívül is egymásra találtak, a záró dudaszó előtti másodpercekben pedig Vokla leütközését sérelmezték a miskolci játékosok.
A pihenő után magasabb fordulatszámra kapcsoltak a csapatok, Nagy Gergő próbálkozásánál Vosvrdának rögtön hárítania kellett, a túloldalon pedig Doyle hibázta el ziccerét. Felpörögtek az események, a meccs ezen szakaszán csak úgy záporoztak a lehetőségek. A harmad derekán Huntot küldték ki a játékvezetők kettő percre, első emberfóros lehetőségét azonnal kihasználta a BJAHC – Roach kiválóan vette észre az alapvonal magasságában helyezkedő Santernot, Vosvrda hiába igyekezett testével teljesen betakarni a rövidet, a vendégek 15-öse némi igazgatás után egy pimasz megoldást választva a hálóőr füle mellett a felsőbe helyezett, 0-1. A 31. percben érzékeny veszteség érte Kangyal Balázs csapatát, a sípmesterek véglegessel az öltözőbe parancsolták Sofron Istvánt, a DVTK öt percen át próbálkozhatott emberelőnyben, a hazaiak viszont nem éltek az óriási sansszal.
Miskolczi hatalmas lehetőségével startolt a záró etap, nem sokkal később pedig Trozsák távolija csilingeltette meg a vasat, az egyenlítés azonban nem akart összejönni a Jegesmedvéknek. Ahogy az lenni szokott, a sok kihagyott helyzet megbosszulta magát, a 49. percben Szabó Dániel kék vonal közeli lökete a kapusról Somoza elé pattant, aki lesipuskás módon közelről a gólvonalon túlra kotort, 0-2. A végén a Miskolc vezetőedzője időt kért, Vosvrda lekorcsolyázott a cserepadra, a hazaiak óriási tűzijátékot rendeztek a záró dudaszó előtt, Farkas eszén viszont nem lehetett túljárni az este folyamán. A találkozó utolsó két találatát Somoza szerezte, az amerikai légiós mindkét esetben üres kapura talált be. A BJAHC Farkas Roland shutoutjával 4-0-lal elhozta a pontokat Miskolcról és átmenetileg a tabella élére állt.
Láda Balázs legénysége vasárnap Debrecenbe látogat, a BJAHC legközelebb csak december 20-án lép jégre, a válogatott pauza után Sofronék ismét a Népkertben vendégeskednek majd.
DVTK Jegesmedvék: Vosvrda (Praták) – Vokla, Szathmáry, Berdnyikov, Doyle, Kulesov – Masella, Shkrabau, Miskolczi, Pineo, Lövei – Szirányi, Vojtkó, Hunt, Rétfalvi, Blasko –Szalay, Sánta, Trozsák, Csiki, Farkas M.
BJAHC: Farkas (Marton) – Szabó B., Szabó D., Blackwater, Nagy G., Molnár B. – Varga, Roach, Sofron, Keresztes, Schlekmann – Dóczi, Pozsgai, Somoza, Santerno, Molnár Z. –Zimányi, Weidemann, Tóth R.
fotó: Nagy Gábor Sándor / DVTK Jegesmedvék
Felelősek vagyunk a magyar hoki jövőjét illetően, főleg az akadémiák
A DVTK Jegesmedvék–BJAHC tréneri reflexiói.
Láda Balázs, vezetőedző, DVTK Jegesmedvék: “A mérkőzést jól kezdte a csapat, fegyelmezetten és önfeláldozóan játszottunk. Mindent kivittek a játékosok a pályára, erre nem lehet panasz. A második harmadban kaptunk egy ötperces előnyt, ezt ki kellett volna használnunk. Nagyon kint ragadtunk, nem volt érdemi helyzetünk. Körvonalazódik, hogy mi a jelenlegi problémánk, ez pedig a gólszerzés. Huszan vannak a csapatban, de nem tudtunk betalálni egyszer sem. A támadó harmadban higgadtabb megoldásokra van szükség ahhoz, hogy minőségi helyzetet tudjunk kialakítani. Nagyon akartak a srácok, de túlcsúsztunk, kipattanókra nem érkeztünk meg, blokkot lőttünk, ez megbosszulta magát. Mindent megtettünk azért, hogy legalább egy gólt szerezzünk, de görcsössé váltunk. Az előnyünk nem működött, ezen dolgozni fogunk, látjuk, hogy mi az, ami nem működik, pedig korábban működött. Megyünk tovább, a srácok igyekeztek, mindent megtettek, szívvel játszottak, de ez ma így sikerült.”
Kangyal Balázs, vezetőedző, BJAHC: “Kapott gól nélkül nyertünk, nyilván Farkas Roland teljesítménye is kellett ehhez. Ez rögtön rávilágít egy filozófiai differenciára a két klub között. Amikor a két kezdő hatos felállt, akkor a másik oldalon egy magyar fiú volt a jégen, nálunk pedig egy külföldi. Az ellenfél kapusa is nagyon jól védett, de felelősek vagyunk a magyar hoki jövőjét illetően, főleg az akadémiák. Nagyon professzionálisan játszottunk, amikor kellett, túléltük a nehéz pillanatokat, majd pedig kiválóan jégkorongoztunk. Megfelelő ütemben jöttek a blokkok, a gólok, Somosa mesterhármasa. Ez a csapat diadala volt, nagyon sok szépet láttam a jégen. Az első 15 percben pedig a Mónika Show-t is láttam, pedig azt a televízióban nem néztem. Gratulálok a srácoknak.”
További cikkek
- A tavaly bronzérmes dánok ellen kezdünk az U20-as vébén
- Kár, hogy nem tudtuk a három pontot megtartani
- Nincs is ekkora különbség a két csapat között
- Itt az ideje annak, hogy ezt megfelelően kezeljük házon belül is
- DEAC–DVTK Jegesmedvék 4-3
- Hydro Fehérvár AV19–Asiago 4-3
- Corona Brasov–Gyergyói HK 2-10
- Hadobás Zétény gólpasszt jegyzett
- Az Asiago ellen nőhet négymeccsesre a fehérvári diadalszéria