


UTE?Érsekújvár 1-4
50 percig szoros volt a találkozó, de az utolsó tíz percben lőtt két góllal a ligaújonc bebiztosította győzelmét. Ondrej Stefanka az 5. percben szerzett vezetést a vendégcsapatnak, amit azonban Sommer révén három percen belül egalizáltak a lilák. Ezután sokáig nem változott az eredmény, pedig az UTE a második harmad elején majdnem másfél percet kettős előnyben töltött. A majdnem félórás gólcsendet az első gólnál asszisztos Varga törte meg, aki a 33. percben volt eredményes. A harmadik harmad elején újra kettős előnybe került az UTE, ám ebből sem sikerült gólt szerezni. Az 50. percben Sucharda, az 54. percben Caladi szerzett gólt, ezzel alakult ki a 4-1-es végeredmény.
Ancsin János, UTE: ?Jól játszottunk, de szörnyű volt a helyzetkihasználásunk, még akkor sem ment be, mikor kapus sem volt az ellenfél kapujában. Az Érsekújvár pedig kihasználta a helyzeteit, így nyerni tudott. Az eredmény ma fordítva is lehetett volna, és senki nem szólt volna egy rossz szót sem. Hozzá tartozik, hogy nem tudtunk teljes csapattal kiállni, Virág Csabának a válla megsérült a Fradi ellen, Farkas Simon és Németh Péter pedig belázasodott. Ettől függetlenül azonban nyerhettünk volna.?
Robert Spisak, HC Nové Zámky: ?Az előző nehéz meccs után ma végre megtaláltuk a ritmust, jól mozogtunk. Ami negatív, hogy sok volt a pontatlanság a csapatunkban, de a helyzeteinket sikerült kihasználni. Úgy gondolom amivel jobbak vagyunk, az a szisztémánk, illetve a tapasztalat.?
Erste Liga, Megyeri út, 73 néző. Játékvezetők: Mayer, Kovács, Nagy, Ozsváth. |
Hajek: 88,9% (Pleszkán) | K |
Beno: 96,0% (Zima) |
Bereczki, Maklári, Kovács, Szirányi, Pál | 1 |
Baron, Král, Uhnák, Stefanka M., Caladi |
Vecaj, Dorner, Jankovics, Reiter, Szajbert | 2 |
Sucharda, Joanidis, Ruzicka, Dobry, Barcak |
Zalavári, Sommer, Pichler, Dömötör, Schellin | 3 |
Lehocky, Hrudík, Varga, Stefanka O., Púchovsky |
4 |
Németh V., Kukla, Klobucnik, Tarnóczy, Spisák | |
Fekti Bálint, Ancsin János | E |
Spisak Robert, Stefanka Miroslav |
Gólok | Idő | Csapat | Típus | Gól | Passz | Passz |
0-1 | 04:03 | NZÁ | Stefanka O. | Varga | ||
1-1 | 06:56 | UTE | Sommer | |||
1-2 | 32:13 | NZÁ | Varga | Stefanka O. | Púchovsky | |
1-3 | 49:24 | NZÁ | Sucharda | Uhnák | ||
1-4 | 53:40 | NZÁ | Caladi | Ruzicka | Baron |
25 | Kapura lövések száma | 36 |
22 | Kiállításpercek | 18 |
További cikkek
- Nincs is ekkora különbség a két csapat között
- Itt az ideje annak, hogy ezt megfelelően kezeljük házon belül is
- DEAC–DVTK Jegesmedvék 4-3
- Corona Brasov–Gyergyói HK 2-10
- Erdélyi-rangadó és keleti derbi a vasárnapi műsor
- Kyle Just érkezésével jött egy kis nyugalom, elképzelés a csapatba
- Felelősek vagyunk a magyar hoki jövőjét illetően, főleg az akadémiák
- A debütálók sem illetődtek meg, tetszett a történet
- Úgy hangzik, mint egy lejárt lemez, de mi mindent megtettünk