FTC-NZA_121021-DSC_1132-sml

Ferencváros-ESMTK?HC Nové Zámky 2-5

   

A rosszul sikerült második harmadnak köszönhetően hazai pályán kapott ki a Ferencváros az Érsekújvártól. Aktívabb volt a Ferencváros, de gólt az első harmadban csak az Érsekújvár ért el, a 16. percben Miroslav Stefánka révén. A második harmad remekül kezdődött a hazaiaknak, a buli után hat másodperccel Pilcsik egyenlített. Ezt azonban három érsekújvári gól követte ebben a harmadban, sorrendben Ondrej Stefánka, Jonaidis és Lehoczky voltak az elkövetők. Az utolsó 20 percben is többet lőtt kapura a Ferencváros ellenfelénél, de gólokat mindkét csapat egyenlő számban szerzett. A hosszú sérülése után visszatért Berta góljával zárkózott fel két gólra a Ferencváros, az 53. percben Sucharda állította be a végeredményt. Ezzel az Érsekújvár egyelőre megerősítette a táblázaton elfoglalt második helyét.

fotó: Pap Gábor, Ferencváros-ESMTK

Dobos Tamás, Ferencváros-ESMTK: “Nem találjuk meg a góllövő ütőt a kapu előtt. Kidolgozzuk a helyzeteinket, de nem találunk be a kapuba. Nem lehet panaszom a csapatra, küzdöttünk becsülettel. Nincs okunk szégyenkezni, menni kell tovább. Holnap a Dunaújváros ellen kell bizonyítanunk.”

Erste Liga, Pesterzsébet Jégcsarnok , 220 néző. Játékvezetők: Babic, Wolf, Abonyi, Bedő.
Szőke: 84,8% (Lévai)
K
Zima: 96,2% (Beno)
Hoffmann, Hrajnoha, Gergely, Dancsfalvi, Pilcsik
1
Németh V., Král, Uhnák, Stefanka M., Caladi
Erdélyi, Győri, Borbás, Kiss, Feil
2
Sucharda, Joanidis, Ruzicka, Dobry, Varga
Lencsés, Revák, Berta, Hegyi Á. Z., Saliji
3
Lehocky, Hrudík, Klobucnik, Stefanka O., Púchovsky
Géczi, Horváth, Léránt, Hegyi D., Fekecs
4
Spisák, Tarnóczy, Kukla
Dobos Tamás, Horváth Csaba
E
Spisak Robert, Miroslav Stefanka
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
0-1 15:22 NZÁ PP Stefanka M. Caladi Uhnák
1-1 20:06 FTC Pilcsik Dancsfalvi
1-2 26:10 NZÁ Stefanka O. Klobucnik
1-3 30:20 NZÁ Joanidis Uhnák Németh V.
1-4 35:44 NZÁ Lehocky Púchovsky Klobucnik
2-4 49:00 FTC Berta Saliji Feil
2-5 52:59 NZÁ Sucharda Stefanka O.
52 Kapura lövések száma 33
26 Kiállításpercek 18
Cimkék: , ,

Te mit gondolsz?

Eseménynaptár
december 1., vasárnap
EL 17:30 FHADAB 2-1VÉGE
EL 18:00 MISUTE 3-2 HVÉGE
december 3., kedd
MK 18:00 UTEETO 10-4VÉGE
MK 18:30 DEBMIS 3-1VÉGE
december 4., szerda
MK 18:55 B21FHA 1-5VÉGE
ICEHL 19:15 AVSOLL 2-1VÉGE
december 6., péntek
EL 17:30 SCCBRA 0-2VÉGE
EL 18:30 DABFTC 4-5 HVÉGE
EL 18:30 FHADEB 3-5VÉGE
EL 18:30 MISBJA 0-4VÉGE
ICEHL 18:30 G99AVS 2-6VÉGE
AL 21:00 WRMSPC 11-4VÉGE
december 7., szombat
AL 17:00 FTCZEG 10-6VÉGE
AL 18:30 OHAVAS 7-9VÉGE
AL 19:00 SZGLHL 2-6VÉGE
december 8., vasárnap
EL 16:30 BRAGYE 2-10VÉGE
ICEHL 17:30 AVSASI 4-3 HVÉGE
EL 18:30 DEBMIS 4-3VÉGE
december 9., hétfő
VB20 16:00 DENHUN INFO
december 10., kedd
VB20 12:30 FRAHUN