


A sebességünk a legnagyobb erényünk
Amíg a Miskolc és a HSC a Kontinentális Kupában játszik, a mezőny négy tagja teljes tornát játszik egymás között. A harmadik játéknap televíziós rangadóján a Ferencváros látogat Dunaújvárosba. Egyelőre a zöld-fehérek állnak a legrosszabbul a négy csapat között két nap után, és hétfőn este sem lesz egyszerű dolguk, ha javítani szeretnének a mérlegükön, hiszen a mezőnyből egyre inkább kiemelkedő Dab.Docler az Érsekújvár és az UTE elleni biztos győzelmekkel a háta mögött várja őket. Elbizakodottságra azonban semmi ok, október elején a Ferencváros emlékezetes hajrával lopott pontot Dunaújvárosból, és nyilvánvalóan valami hasonlóra készülnek a zöld-fehérek most is.
fotó: Mudra László – Dab.Docler
“A Ferencváros fizikailag erősebb játékosokból áll, mint az UTE ? mondta blogunknak Stephan Lundh, a Dab.Docler mestere. ? Nem lesz könnyű dolgunk ellenük, végig kell hajtanunk a 60 percet. A sebességünk a legnagyobb erényünk, a gyorsaságunkat kell pontos passzjátékkal kombinálnunk, az első erctől az utolsóig nyomás alá kell helyeznünk az ellenfelet.” A hazaiaknál nem állhat rendelkezésre a vasárnap ismét megsérült Papp Csaba, illetve a műtétje után lábadozó Vaszjunyin.
“A listavezető otthonában nem sok babér termett az eddig oda látogatóknak, de ennek ellenére győzni indul a Ferencváros a Fejér megyei városba ? áll a zöld-fehérek előzetesében. ? Berta góllal tért vissza hosszú kihagyás után, Nagy László és Németh Ádám sérült, Meravy kapus válla még nem tökéletes, a többiek viszont Dobos Tamás rendelkezésére állnak. A Fradi nem játszott rosszul az Érsekújvár ellen, de a helyzetkihasználásán és az emberelőnyös játékán javítania kell, ha pontot, pontokat szeretne hazahozni Dunaújvárosból.”
Erste Liga, Dunaújvárosi Jégcsarnok, 800 néző. Játékvezetők: Haszonits, Kovács, Abonyi, Márkus. |
Kiss T.: 82,1% (Sevela) | K |
Szőke: 87,9% (Géczi) |
Kiss D., Lindgren, Szappanos, Galanisz, Pavuk | 1 |
Hoffmann, Hrajnoha, Gergely, Dancsfalvi, Pilcsik |
Hüffner, Chvatal, Azari, Virág, Peterdi | 2 |
Erdélyi Tamás, Győri, Borbás, Kiss G., Hegyi Ádám Zoltán |
Nagy R., Erdélyi P., Somogyi, Gröschl, Kiss Á. | 3 |
Lencsés, Revák, Berta, Feil, Saliji |
Tőkési Lajos, Mestyán István, Szabados, Papp V., Strenk | 4 |
Lévai, Horváth, Léránt René, Hegyi D. |
Stephan Lundh, Szilassy Zoltán | E |
Dobos Tamás, Horváth Csaba |
További cikkek
- Nincs is ekkora különbség a két csapat között
- Itt az ideje annak, hogy ezt megfelelően kezeljük házon belül is
- DEAC–DVTK Jegesmedvék 4-3
- Corona Brasov–Gyergyói HK 2-10
- Erdélyi-rangadó és keleti derbi a vasárnapi műsor
- Kyle Just érkezésével jött egy kis nyugalom, elképzelés a csapatba
- Felelősek vagyunk a magyar hoki jövőjét illetően, főleg az akadémiák
- A debütálók sem illetődtek meg, tetszett a történet
- Úgy hangzik, mint egy lejárt lemez, de mi mindent megtettünk