


Nehéz lesz a kötelező győzelem
Hétfőn másodszor látogat az UTE Érsekújvárra. Az első meccsen biztos győzelmet aratott a HC Nové Zámky.Az eddigi két újpesti összecsapáson is a felvidéki csapat nyert, bár közel sem olyan biztosan. Legutóbb a mérkőzés végéig szoros volt az állás, a meccs feléig pedig a döntetlent is tartani tudta az UTE. Az Érsekújvár szeretné megőrizni a második helyet a táblázaton, és ehhez mindenképp nyernie kell az UTE ellen, hiszen a kevesebb mérkőzést játszott HSC be tudja fogni Robert Spisák csapatát.
fotó: HC Nové Zámky
A kötelező győzelem nem lesz egyszerű feladat, hiszen az UTE idén minden ellenfelét megizzasztja. Lassan a feledés homályába merülnek a rosszemlékű kétszámjegyű vereségek. A HC Nové Zámkyt eddig jórészt elkerülték a sérülések, Spisák mester rendszeresen négy teljes sorral tud játszani, így lesz ez hétfőn este is. Újpesten jelenleg két maródi van, Ódry felépülésére még mindig várni kell, a Patriotból visszatért Fekti Ádám pedig bemutatkozó mérkőzésén vállsérülést szenvedett, így előreláthatólag két hetet ki kell hagyjon.
Erste Liga, Érsekújvár, 334 néző. Játékvezetők: Halassy, Gábor, Moravec, Daniel. |
Beno: 88,0% (Zima) | K |
Pleszkán: 95,0% (Hajek) |
Hrudík, Král, Uhnák, Stefanka M., Caladi | 1 |
Zalavári, Maklári, Kovács, Szirányi, Pál |
Sucharda, Joanidis, Ruzicka, Dobry, Varga | 2 |
Vecaj, Sommer, Virág, Pichler, Farkas |
Lehocky, Árvay, Goga, Stefanka O., Púchovsky | 3 |
Bereczki, Dorner, Meretei, Dömötör, Németh P. |
Kukla, Németh V., Spisák, Klobucnik, Tarnóczy | 4 |
Nagy, Garbacz, Bata, Reiter, Jankovics |
Spisak Robert, Miroslav Stefanka | E |
Fekti Bálint |
További cikkek
- Nincs is ekkora különbség a két csapat között
- Itt az ideje annak, hogy ezt megfelelően kezeljük házon belül is
- DEAC–DVTK Jegesmedvék 4-3
- Corona Brasov–Gyergyói HK 2-10
- Erdélyi-rangadó és keleti derbi a vasárnapi műsor
- Kyle Just érkezésével jött egy kis nyugalom, elképzelés a csapatba
- Felelősek vagyunk a magyar hoki jövőjét illetően, főleg az akadémiák
- A debütálók sem illetődtek meg, tetszett a történet
- Úgy hangzik, mint egy lejárt lemez, de mi mindent megtettünk