


HC Nové Zámky?UTE 2-3
Visszavonhatatlanul megérkezett az UTE is a ligába, a lila-fehér csapat idegenben szenzációs győzelmet aratott a második helyen álló HC Nové Zámky ellen. Pedig nagyon rosszul kezdődött a mérkőzés újpesti szempontból, hoszen másfél perc elteltével Ruzicka megszerezte a vezetést az érsekújváriaknak, a negyedik perc első másodpercében pedig Stefánka révén már kétgólos volt az előny. Nem sokan gondolták volna ekkor, hogy több örömre érsekújvári oldalon már nem is lesz ok. A nyolcadik percben Zalavári révén került közelebb az Újpest a házigazdákhoz. Többször már nem sikerült betalálni az első húsz percben, nem úgy a másodikban. A 33. percben Dömötör, a 37. percben pedig Kovács Viktor volt eredményes, így a második szünetre nem kis meglepetésre fordított tehát az UTE. Az utolsó húsz percre egy-egy kiállítás maradt csak mindkét oldalon, de hiába hozta le Benot Robert Spisák, hat az öt ellen sem sikerült az egyenlítés. Az UTE megszerezte tehát első rendes játékidős győzelmét, méghozzá óriási meglepetésre az eddig magabiztos teljesítménnyel második Érsekújvár otthonában.
fotó: HC Nové Zámky
Robert Spisák, HC Nové Zámky: Nagyon gyorsan megszereztük a vezetést, aztán ugyanolyan gyorsan növeltük is az előnyünket. Nyomás alatt tartottuk az újpestieket, de képtelenek voltunk újabb gólokat lőni. Gratulálok az ellenfelünknek!
Ancsin János, UTE: Nagyon jó mérkőzést játszottunk. Szívünket-lelkünket beleadtuk a meccsbe, és ez nagyon fontos volt. Szeretném megköszönni a játékosainknak a mai mérkőzést!
Erste Liga, Érsekújvár, 334 néző. Játékvezetők: Halassy, Gábor, Moravec, Daniel. |
Beno: 88,0% (Zima) | K |
Pleszkán: 95,0% (Hajek) |
Hrudík, Král, Uhnák, Stefanka M., Caladi | 1 |
Zalavári, Maklári, Kovács, Szirányi, Pál |
Sucharda, Joanidis, Ruzicka, Dobry, Varga | 2 |
Vecaj, Sommer, Virág, Pichler, Farkas |
Lehocky, Árvay, Goga, Stefanka O., Púchovsky | 3 |
Bereczki, Dorner, Meretei, Dömötör, Németh P. |
Kukla, Németh V., Spisák, Klobucnik, Tarnóczy | 4 |
Nagy, Garbacz, Bata, Reiter, Jankovics |
Spisak Robert, Miroslav Stefanka | E |
Fekti Bálint |
Gólok | Idő | Csapat | Típus | Gól | Passz | Passz |
1-0 | 01:23 | NZÁ | Ruzicka | Joanidis | Varga | |
2-0 | 03:01 | NZÁ | Stefanka M. | Caladi | Hrudík | |
2-1 | 07:30 | UTE | Zalavári | |||
2-2 | 32:23 | UTE | Dömötör | Jankovics | Garbacz | |
2-3 | 37:24 | UTE | Kovács | Bereczki | Pál |
40 | Kapura lövések száma | 25 |
10 | Kiállításpercek | 10 |
További cikkek
- Nincs is ekkora különbség a két csapat között
- Itt az ideje annak, hogy ezt megfelelően kezeljük házon belül is
- DEAC–DVTK Jegesmedvék 4-3
- Corona Brasov–Gyergyói HK 2-10
- Erdélyi-rangadó és keleti derbi a vasárnapi műsor
- Kyle Just érkezésével jött egy kis nyugalom, elképzelés a csapatba
- Felelősek vagyunk a magyar hoki jövőjét illetően, főleg az akadémiák
- A debütálók sem illetődtek meg, tetszett a történet
- Úgy hangzik, mint egy lejárt lemez, de mi mindent megtettünk