

A Miskolc végre legyőzné a DAB-ot
Igazi rangadóval folytatódik a nemzetközi szünet után a Mol Liga. A harmadik helyezett Miskolci Jegesmedvék a Dab.Doclert fogadják. A péntek este fél hétkor kezdődő mérkőzésen több újonc is bemutatkozhat. A Miskolciak ugyanis három, míg a vendégek egy játékossal bővítették keretüket. A dunaújvárosiak magabiztosan vezetik a mezőnyt, a hazai csapat viszont a masszív középmezőny tagja, és minden pontra szüksége van a rájátszásba jutáshoz. A tét nagy, a meccs izgalmasnak ígérkezik két jó csapat között, mi kell még egy telt házhoz?
“Sokan, sokfelé voltunk az elmúlt héten ? kezdte az esélylatolgatást Tim Kehler, a Miskolc edzője ?, hiszen én négy játékossal a junor válogatottal voltam, ketten a felnőtt válogatottban játszottak, a többiek pedig itthon készültek. Nagyon meg voltam elégedve azzal, hogy milyen állapotban találtam a játékosokat. Kedden egy remek edzőmérkőzést játszottunk a Sanokkal, ez nagyszerű felvezetés volt a szezon folytatására. Pénteki ellenfelünk eddig három meccsből háromszor győzött ellenünk, de egyre szorosabbak voltak a találkozóink. Ideje lenne, hogy végre győzzünk is. Az biztos, hogy nagyon nagy erőfeszítéseket fogubnk tenni ennek érdekében. Három játékos is érkezett hozzánk az elmúlt két hétben, Tóth Adrián, Justin Smith és Dave Cowen. Ők még csak ismerkednek a többiekkel, de az máris látszik, hogy hasznosak lehetnek a számunkra. Érkezésükkel nőtt a kispadunk hossza, végre igazi versenyhelyzet alakult ki a csapatba kerülésért. Véleményem szerint az ilyen versenyhelyzetek erősítik a csapatot, mindenkit több és jobb munkára sarkallnak, segítenek a fejlődésben. Pénteken este mindhárom új játékosunk játszani fog, de hogy ki fog kimaradni, azt csak a délelőtti edzés után fogom eldönteni.”
“Nagyon jó az eddigi mérlegünk a Miskolc ellen ? monda blogunknak Stephan Lundh, a Dab.Docler vezetőedzője. De ez mármind csak történelem, ebből nem lehet megélni a jövőben. Mindhárom meccs nagyon nehéz volt a Miskolc ellen, és most sem számítok arra, hogy könnyű lesz. Sajnos van három beteg játékosunk. Lindgren, Galanisz és Peterdi közül legfeljebb Lindgren játékára lehet valami nagyon halvány esély. Fontos játékosok ők, de a hiányzásuk egyúttal lehetőséget nyújt másoknak, például Azarinak, Kiss Ákosnak arra, hogy előrelépjenek, és megmutassák magukat. Az biztos, hogy négy sorral fogunk játszani, de csak péntek délelőtt, az edzés után fog kiderülni, kik lépnek a hiányzók helyére. A fiam játékára csak akkor kerülhet sor, ha a sárga kártyája addigra megérkezik.”
Erste Liga, Miskolci Jégcsarnok, 1000 néző. Játékvezetők: Halassy, Németh, Kormos, Székely. |
Budai K.: 97,4% (Gyenes) | K |
Sevela: 90,5% (Kiss T.) |
Láda, Hegyi Á., Tóth, Fodor, Nagy Gergő | 1 |
Kiss D., Szappanos, Strenk, Pavuk |
Atkinson, Cowan, Dubek, Rafaj, Saluga | 2 |
Hüffner, Chvatal, Virág, Azari, Kiss Á. |
Gőz, Szirányi, Nagy K., Szilágyi, Smith | 3 |
Nagy R., Tőkési, Somogyi, Peterdi, Gröschl |
Orosz, Miskolczi, Czuba, Ritó, Wéber | 4 |
Lundh, Mestyán, Papp V., Szabados, Papp Cs. |
Kehler Tim | E |
Lundh Stephan, Szilassy Zoltán |
További cikkek
- Nincs is ekkora különbség a két csapat között
- Itt az ideje annak, hogy ezt megfelelően kezeljük házon belül is
- DEAC–DVTK Jegesmedvék 4-3
- Corona Brasov–Gyergyói HK 2-10
- Erdélyi-rangadó és keleti derbi a vasárnapi műsor
- Kyle Just érkezésével jött egy kis nyugalom, elképzelés a csapatba
- Felelősek vagyunk a magyar hoki jövőjét illetően, főleg az akadémiák
- A debütálók sem illetődtek meg, tetszett a történet
- Úgy hangzik, mint egy lejárt lemez, de mi mindent megtettünk