

Az első hazai győzelemre várva
A pénteki játéknap harmadik Mol Liga-mérkőzésén az Újpest fogadja a HSC Csíkszeredát. Bár a hazaiak jóval masszívabbak, mint az elmúlt két évben bármikor, hazai pályán egyelőre még győzelem nélkül állnak, a Miskolc és a Brassó ellen sikerült túlórázniuk, de mindkétszer ellenfeleik nyertek.
“Remélem jót tett a szünet nekünk ? mondja Ancsin János a klub által készített előzetesben. ? Úgy érzem, újult erővel vágunk neki a küzdelmeknek a MOL Ligában. Pénteken nehéz meccs vár ránk a Csíkszereda ellen, de a pontszerzés lebeg a szemünk előtt. Mostantól minden csapattól pontot szeretnénk rabolni, kiváltképpen hazai pályán.”
Legutóbb a nyolc felfüggesztett játékosát nélkülöző HSC nyert a Megyeri úton 3-0-ra. A székelyek nagy része a román válogatott tagjaként Japánban járt az elmúlt héten, kérdés, mennyire sikerült kipihenni a gyötrően hosszú repülőutat. Aggodalomra adhat okot a csíkiaknál, hogy Novak megsérült a Steaua elleni minapi román bajnoki mérkőzésen, az első harmad után már nem is folytatta a játékot, pénteki szereplése kétséges. Nagy István lábadozik sérüléséből, de még nem vethető be, így két értékes játékos hiányozhat a vendégeknél.
Erste Liga, Megyeri út, 190 néző. Játékvezetők: Babic, Wolf, Abonyi, Márkus. |
Pleszkán: 92,7% (Hajek) | K |
Kozuch: 95,5% (Ruczuj) |
Zalavári, Sommer, Kovács, Szirányi, Pál | 1 |
Papp, Góga, Novák, Hurtaj, Mihály |
Dorner, Bereczki, Virág, Szajbert, Németh | 2 |
Adorján, Bors, Bíró O., Tranca, Becze |
Kukucska, Maklári, Pichler, Farkas L. S., Ódry | 3 |
Péter, Kósa, Szőcs, Molnár Zsolt, Moldován |
Dömötör, Meretei, Jankovics, Nagy P. Z. | 4 |
Molnár Sz., Flinta, Molnár Zsombor, Bíró T. |
Fekti Bálint, Sinkkonen Janne | E |
Lahtinen Timo, Nagy Béla |
További cikkek
- Nincs is ekkora különbség a két csapat között
- Itt az ideje annak, hogy ezt megfelelően kezeljük házon belül is
- DEAC–DVTK Jegesmedvék 4-3
- Corona Brasov–Gyergyói HK 2-10
- Erdélyi-rangadó és keleti derbi a vasárnapi műsor
- Kyle Just érkezésével jött egy kis nyugalom, elképzelés a csapatba
- Felelősek vagyunk a magyar hoki jövőjét illetően, főleg az akadémiák
- A debütálók sem illetődtek meg, tetszett a történet
- Úgy hangzik, mint egy lejárt lemez, de mi mindent megtettünk