


Miskolc?FTC 5-2
Tóth Adrián duplájával simán nyert az esélyesebb Miskolc. A miskolci kapuban ezúttal Gyenes kezdett, aki meg is hálálta a bizalmat, a mai meccsig idén nyolc mérkőzésen 92,88%-os védési hatékonyságot és 1,99-es kapott gól-átlagot mutatott be, ami az alacsony meccsszám ellenére is figyelemre méltó teljesítmény. Egy harmadon keresztül jól tartotta magát a vasárnap bravúrközeli teljesítményt produkáló Fradi, hiszen az első periódust mindössze 1-0-ra nyerte a Miskolc. A 11. percben Dubek volt eredményes. A második harmad elején azonban csökkent a koncentráció, így történhetett, hogy már az első perc végén újabb gólnak örülhetett az ismét szép számú publikum. Dubek ezúttal az előkészítésben vállalt főszerepet, átadását Tóth Adrián értékesítette.
Fotó: Jezoviczki Máté (Miskolci Jegesmedvék)
A mérkőzés folyamán majdnem pontosan 10 percenként estek a gólok, hiszen a harmadik miskolci találatra a 32. percig kellett várni, ekkor a Jegesmedvék fiatal sora és benne Ritó villant, amivel már 3-0-ra vezettek a hazaiak. A harmadik harmad elején Fodor Szabolcs emberelőnyből növelte a különbséget a két csapat között, amire a Ferencváros szintén emberelőnyből válaszolt, a 44. percben Mestyán István talált a hazai kapuba. Az 51. percben következett az immár menetrendszerű újabb miskolci gól, Dubek ezúttal is előkészítő volt, az akciót ismét Tóth Adrián fejezte be. A mérkőzés végeredményét Dancsfalvi állította be, aki Mestyán passzából szerzett gólt, ezzel lett 5-2.
Tim Kehler, Miskolci Jegesmedvék: “Nagyon örülök, hogy jól játszva győztünk lelkes szurkolóink előtt. Végig nagyon veszélyesen támadtunk, Gyenes remekül védett, és a védekezésünk is biztosabb lett. A harmadik harmadban már egy kicsit fáradtnak tűnt a csapat, de ez érthető, hiszen négy nap alatt ez volt a harmadik kemény meccsünk. Nagyon fontos három pontot szereztünk.”
Dobos Tamás, Ferencváros-ESMTK: “Ma este sajnos fáradtak voltunk a sorozatterhelés miatt. Az elején szerencsétlen gólokat kaptunk, futottunk az eredmény után. Kitámadtunk, kinyíltunk, a Miskolc pedig kihasználta hibáinkat.”
Erste Liga, Miskolci Jégcsarnok, 1100 néző. Játékvezetők: Haszonits, Németh, Juhász, Székely. |
Gyenes: 92,3% (Budai Krisztián) | K |
Szőke: 86,1% (Meravy) |
Láda, Hegyi Á., Fodor Sz., Czuba, Nagy Gergő | 1 |
Hoffmann, Hrajnoha, Dancsfalvi, Sijka, Mestyán |
Atkinson, Cowan, Dubek, Saluga, Tóth | 2 |
Bontovics, Győri, Pilcsik, Kiss G., Borbás |
Orosz, Szirányi, Nagy K., Szilágyi, Smith | 3 |
Lencsés, Géczi, Roczanov Dezső, Revák, Berta |
Miskolczi, Rafaj, Popovics, Ritó | 4 |
Hegyi Á. Z., Horváth, Hegyi D., Léránt |
Kehler Tim | E |
Dobos Tamás, Horváth Csaba |
Gólok | Idő | Csapat | Típus | Gól | Passz | Passz |
1-0 | 10:17 | MIS | Dubek | Hegyi Á. | Szirányi | |
2-0 | 20:59 | MIS | Tóth | Dubek | ||
3-0 | 31:35 | MIS | Ritó | Miskolczi | Rafaj | |
4-0 | 40:27 | MIS | PP | Fodor Sz. | Hegyi Á. | Nagy Gergő |
4-1 | 43:17 | FTC | PP | Mestyán | Kiss G. | Hegyi Á. Z. |
5-1 | 50:41 | MIS | Tóth | Saluga | Dubek | |
5-2 | 54:41 | FTC | Dancsfalvi | Mestyán |
36 | Kapura lövések száma | 26 |
6 | Kiállításpercek | 16 |
További cikkek
- Nincs is ekkora különbség a két csapat között
- Itt az ideje annak, hogy ezt megfelelően kezeljük házon belül is
- DEAC–DVTK Jegesmedvék 4-3
- Corona Brasov–Gyergyói HK 2-10
- Erdélyi-rangadó és keleti derbi a vasárnapi műsor
- Kyle Just érkezésével jött egy kis nyugalom, elképzelés a csapatba
- Felelősek vagyunk a magyar hoki jövőjét illetően, főleg az akadémiák
- A debütálók sem illetődtek meg, tetszett a történet
- Úgy hangzik, mint egy lejárt lemez, de mi mindent megtettünk