Galanisz DAB 2

Miskolc?Dab.Docler 1-4

   

Néhány perces Galanisz-parádé döntötte el az előző kettőhöz hasonlóan magas tempójú mérkőzést. A Miskolc újra nagyon becsületesen dolgozott, de hátrányba került. A DAB meccslabdához jutott, csütörtökön a bajnoki címért és a MOL Liga-döntőért játszik.

Ugyanaz a nagy iram, letámadás mindkét csapat részéről, de Miskolc agresszívebben tette ezt. Ugyanakkor a DAB előtt több helyzet adódott, mint a hazaiaknál. AZ első nagy hibát Azari kényszerítette ki kiváló ritmusváltással, de a kiállítást nem tudta kihasználni a DAB. Némileg váratlanul, de nagyon szép góllal szerzett vezetést a Miskolc. Dubek a kapu mögül adott vissza a rövidre, és Tóth Adrián szépen helyezett Sevela lába között a kapuba. Az új videóbíró-rendszert azonnal felavatta a Nagy, Haszonits bírópáros. Ezt követően azonnal egyenlített a Dab.Docler, egy ugyancsak kiváló akció végén helyezett a kapuba Mihalik közelről.

A második harmad kisebb iramban zajlott, elsősorban azért, mert a DAB mackósabbra vette a meccset. A vendégek a védekezést választották és az abból induló kontrákat, a hazaiak pedig ekkor nem voltak képesek elég éles támadásokra. Meddő hoki alakult ki, ismét több helyzet adódott az újvárosiak előtt, de ott sem sok. A harmad második fele ismét felpörgött, de minden helyzet kimaradt. Egyrészt a kapusok, Gyenes és Sevela, kiválóan teljesítettek, másrészt a hátvédek jól küzdöttek veszettnek látszó helyzetben is, harmadrészt a csatárok nem voltak elég határozottak és a lövések a szokásosnál pontatlanabbra sikerültek.

Gyors, de óvatos jégkorongot hozott a harmadik húsz perc eleje. Érezni lehetett, hogy nagy a tét, nem akarnak kinyílni a csapatok. Egy dicséretes egyéni teljesítmény mégis gólt hozott. Galanisz Nikandroszon volt ember, de Gőz Balázs tehetetlen volt a válogatott centerrel szemben, remek technikával lőtte el mellette a korongot. Ismét gyorsan jött az újabb gól, de ezúttal nem az egyenlítés. A vendégeknél egy újabb extra produkció okozott határtalan örömet: Tőkési Lajos bevitte a támadó harmadba a korongot, a kapuval szemből távolról lőtt, Gyenes hárított, de Cowan bizonytalankodott, ezt észrevette Tőkési, és góllal fejezte be egyéni akcióját. Nagyon szép jelenet volt a veterán bekktől.

És a miskolciak kanosszájának még nem volt vége. Galanisz saját harmadában szerzett korongot, több ember mellett is elvitte, majd a végén elfektette Gyenest, és a kapuba lőtt. 1-1-ről hirtelen 1-4-re változott az állás. egy ideig még próbálkozott a szépítéssel a Miskolc, de a végére megnyugodott mindenki, mert világossá vált, érdemes már a csütörtöki meccsre koncentrálni.

2-1-re vezet a Dab.Docler a 3 győzelemig tartó párharcban.

Tim Kehler (Miskolc): “Taktikusan, jól játszottunk két harmadon keresztül, majd elkerülhető gólokat kaptunk. Nekünk is megvoltak a helyzeteink, de ezeket kihagytuk. Megyünk tovább, holnap győzni akarunk.”

Stephan Lundh (Dab.Docler): “Két egyforma csapat játszott egymással, amit az is jelez, hogy két harmadon keresztül csak egy-egy gól esett. A harmadik harmadban erősebbnek tűnt a mi csapatunk, és ez döntőnek bizonyult. Nagyon kemény mérkőzésre számítok csütörtökön.”

Fotó: Mudra László (dabdocler.hu)

Erste Liga, Miskolci Jégcsarnok, 1700 néző. Játékvezetők: Nagy, Haszonits, Gangel, Pálkövi.
Gyenes: 88,9% (Budai K.)
K
Sevela: 96,7% (Kiss T.)
Hegyi Á., Szirányi, Fodor, Ritó, Miskolczi
1
Lindgren, Kiss D., Kiss Á., Galanisz, Szappanos
Cowan, Atkinson, Dubek, Saluga, Tóth
2
Hüffner, Nagy R., Peterdi, Mihálik, Azari
Gőz, Orosz, Nagy K., Szilágyi, Smith
3
Chvatal, Tőkési, Pavuk, Gröschl, Virág
Popovics, Nagy Gergő, Rafaj
4
Szabados, Papp Cs., Papp V., Vaszjunyin, Strenk
Tim Kehler
E
Stephan Lundh, Szilassy Zoltán
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
1-0 11:17 MIS Tóth Saluga Dubek
1-1 11:42 DAB Mihálik Azari Peterdi
1-2 44:20 DAB Galanisz
1-3 46:05 DAB Tőkési
1-4 47:34 DAB Galanisz
30 Kapura lövések száma 36
10 Kiállításpercek 12
Cimkék: , ,

Te mit gondolsz?

Eseménynaptár
december 1., vasárnap
EL 17:30 FHADAB 2-1VÉGE
EL 18:00 MISUTE 3-2 HVÉGE
december 3., kedd
MK 18:00 UTEETO 10-4VÉGE
MK 18:30 DEBMIS 3-1VÉGE
december 4., szerda
MK 18:55 B21FHA 1-5VÉGE
ICEHL 19:15 AVSOLL 2-1VÉGE
december 6., péntek
EL 17:30 SCCBRA 0-2VÉGE
EL 18:30 DABFTC 4-5 HVÉGE
EL 18:30 FHADEB 3-5VÉGE
EL 18:30 MISBJA 0-4VÉGE
ICEHL 18:30 G99AVS 2-6VÉGE
AL 21:00 WRMSPC 11-4VÉGE
december 7., szombat
AL 17:00 FTCZEG 10-6VÉGE
AL 18:30 OHAVAS 7-9VÉGE
AL 19:00 SZGLHL 2-6VÉGE
december 8., vasárnap
EL 16:30 BRAGYE 2-10VÉGE
ICEHL 17:30 AVSASI 4-3 HVÉGE
EL 18:30 DEBMIS 4-3VÉGE
december 9., hétfő
VB20 16:00 DENHUN INFO
december 10., kedd
VB20 12:30 FRAHUN