

Érsekújvár?HSC Csíkszereda 1-4
A vártnál könnyebben győzte le a HC Nové Zámkyt az erdélyi csapat, amely két hazai győzelme után idegenben is megmutatta, jobb ellenfelénél, így söpréssel jutott a nemzetközi bajnokság döntőjébe.
Az első szeredai mérkőzéshez hasonlóan a felvidékiek szereztek vezetést. A 6. percben Ruzicka talált be. Az első harmadban csak a hazaiak hokizhattak emberelőnyben, ennek ellenére előbb egyenlített, majd a vezetést is átvette Gál Sándor csapata. Molnár Zsombor és Lubomir Hurtaj volt eredményes, utóbbi 21 másodperccel a dudaszó előtt.
A folytatásban a Csíkszereda dominált, egy-egy gólt lőtt harmadonként, miközben a védekezése tökéletesen működött. Moldován Ervin és Lubomir Hurtaj lőtte a további gólokat.
A HSC Csíkszereda mindhárom harmadot egy góllal nyerte, a mérkőzést 4-1-re, az elődöntőt 3-0-ra. Nagy elismerés jár Becze Tihaméréknek, nagyon viszontagságos szezonon vannak túl, egy darabig még a négy közé jutásuk is veszélybe került, de a lényegi szakaszra nagyon összeálltak. Bármelyik magyarországi csapatot is kapják ellenfélül a MOL Liga-döntőben, óriási küzdelemre van kilátás.
Robert Spisak (Érsekújvár): “A szezon legjobb meccsét játszottuk ezen a napon, rengeteg lehetőségünk volt, de ezeket nem tudtuk kihasználni, ezért vesztettünk. Nagy köszönetet mondok játékosaimnak és szurkolóinknak ezért a szezonért. Csapatunk jól teljesített, elégedett vagyok. Minden jót kívánok a HSC Csíkszeredának a döntőben.”
Gál Sándor (HSC Csikszereda): “Nagyon boldogok vagyunk, hogy kiharcoltuk a döntőbe jutást. Nagy szerencsénk volt az első harmadban, mert az érsekújváriak tucatnyi nagy helyzetet alakítottak ki. Ezeket azonban nem lőtték be, mi pedig később átvettük az irányítást. Korrekt, jó meccst játszottunk ezúttal is.”
| Erste Liga, Érsekújvár, 526 néző. Játékvezetők: Babic, Halassy, Moravec, Abonyi. |
| Krizan: 88,9% (Zima) | K |
Kozuch: 97,5% (Ruczuj) |
| Hrudík, Tjoluskins, Uhnák, Stefanka M., Mamonovs | 1 |
Adorján, Góga, Novák, Hurtaj, Mihály |
| Sucharda, Gabris, Ruzicka, Dobry, Mihajlov | 2 |
Kósa, Papp, Molnár Zsolt, Moldován, Fadrny |
| Lehocky, Baron, Barcak, Stefanka O., Tarnóczy | 3 |
Nagy, Flinta, Kmit, Becze, Tranca |
| Németh, Král, Spisák, Púchovsky, Klobucnik | 4 |
Molnár Sz., Péter, Molnár Zsombor, Szőcs, Bíró T. |
| Robert Spisak, Miroslav Stefanka | E |
Gál Sándor, Hozó Levente |
| Gólok | Idő | Csapat | Típus | Gól | Passz | Passz |
| 1-0 | 05:51 | NZÁ | Ruzicka | Dobry | Sucharda | |
| 1-1 | 12:32 | SCC | Molnár Zsombor | |||
| 1-2 | 19:39 | SCC | Hurtaj | Novák | ||
| 1-3 | 32:26 | SCC | Moldován | Fadrny | Papp | |
| 1-4 | 58:50 | SCC | Hurtaj | Novák | Nagy |
| 40 | Kapura lövések száma | 36 |
| 2 | Kiállításpercek | 6 |
További cikkek
- Nincs is ekkora különbség a két csapat között
- Itt az ideje annak, hogy ezt megfelelően kezeljük házon belül is
- DEAC–DVTK Jegesmedvék 4-3
- Corona Brasov–Gyergyói HK 2-10
- Erdélyi-rangadó és keleti derbi a vasárnapi műsor
- Kyle Just érkezésével jött egy kis nyugalom, elképzelés a csapatba
- Felelősek vagyunk a magyar hoki jövőjét illetően, főleg az akadémiák
- A debütálók sem illetődtek meg, tetszett a történet
- Úgy hangzik, mint egy lejárt lemez, de mi mindent megtettünk

