

Célba ért a MOL Liga-döntő utolsó korongja is
Játékunkban az idei döntő minden mérkőzéséhez kapcsolódóan egy kérdést tettünk fel, a helyesen tippelők között pedig a döntőre készített egyedi feliratú korong egy-egy darabját sorsoltuk ki. A negyedik mérkőzéshez kapcsolódó kérdésünk az volt, hogy ki lövi a MOL Liga-döntő első emberelőnyös gólját. Mivel arra senki nem gondolt, hogy ez éppen a HSC kiváló légiósa, Jan Fadrny lesz, ezért a korongot az előzetes kiírásnak megfelelően a dunaújvárosi Jószolgálati Otthon lakói kapták, akik az Acélbikákkal számos jótékonysági akcióban vettek részt, mert a jég nem akadály.
A Dab.Docler képviseletében 4 játékos ? Kiss Ákos, Kiss Dániel, Kiss Tamás és Somogyi Balázs ? kedden ellátogatott a Jószolgálati Otthonba, és átadta a blogunktól kapott MOL liga-döntős korongot. A fiúkat az Otthon teljes csapata fogadta és nagyon örültek az újabb találkozásnak. A röpke ajándékozásból végül közel 1 órás, jó hangulatú beszélgetés kerekedett, melyben a fiúk meséltek nyári programjukról, a száraz edzésekről és megosztották a válogatottal és a vb-vel kapcsolatos meglátásaikat is. A vendégek és a vendéglátók már most elkezdték egyeztetni, hogy a jövőben hogyan és mikor tudnának újból közös programon részt venni.
További cikkek
- Nincs is ekkora különbség a két csapat között
- Itt az ideje annak, hogy ezt megfelelően kezeljük házon belül is
- DEAC–DVTK Jegesmedvék 4-3
- Corona Brasov–Gyergyói HK 2-10
- Erdélyi-rangadó és keleti derbi a vasárnapi műsor
- Kyle Just érkezésével jött egy kis nyugalom, elképzelés a csapatba
- Felelősek vagyunk a magyar hoki jövőjét illetően, főleg az akadémiák
- A debütálók sem illetődtek meg, tetszett a történet
- Úgy hangzik, mint egy lejárt lemez, de mi mindent megtettünk

