

Miskolcon erős csapat lesz
Hamarosan lesz új edző, és a távozókat is megfelelő tudású játékosok helyettesítik majd. Újabb saját nevelésű fiatalok is lehetőséget fognak kapni Miskolcon. Mindezekről az Egri Istvánnal, a Miskolci Jegesmedvék elnökével közölt hosszabb interjúban olvashatnak a miskolci klub honlapján. A vezető elmondja, hogy javában zajlanak az egyeztetések, két-három héten belül lezárul az edzőkeresés. Jelenleg három kanadai edzővel tárgyalnak, minden valószínűség szerint közülük kerül ki a csapat követező mestere.
A tavalyi játékoskeretből Miskolczi, Ritó és Orosz élő szerződéssel rendelkezik, Czuba és Atkinson kivételével mindenki másnak adott ajánlatot a klub. Saluga és Gőz elszerződött, Fodor abbahagyta, a többiek sorsa ennek megfelelően még kérdéses. Cowannal és Smith-szel Egri reményei szerint meg fognak tudni állapodni.

Fotó: Mudra László (jégkorongblog.hu)
A saját utánpótlásból Godó, Szeszák, Üveges és Kiss Bence a felnőttekkel kezdi a felkészülést. Az új igazolások között pedig olyan játékosokat keresnek, akik a MOL Liga legjobbjai közé tartozhatnak majd. A felkészülés jelenleg egyénileg folyik, augusztus elejétől pedig a miskolci jégen gyakorolhat már a teljes csapat. A tervek között szerepel egy hazai felkészülési torna is, amelyen a Fehérvár mellett a Sanok és egy szlovák Extraligás csapat lenne a meghívott.
További cikkek
- Nincs is ekkora különbség a két csapat között
- Itt az ideje annak, hogy ezt megfelelően kezeljük házon belül is
- DEAC–DVTK Jegesmedvék 4-3
- Corona Brasov–Gyergyói HK 2-10
- Erdélyi-rangadó és keleti derbi a vasárnapi műsor
- Kyle Just érkezésével jött egy kis nyugalom, elképzelés a csapatba
- Felelősek vagyunk a magyar hoki jövőjét illetően, főleg az akadémiák
- A debütálók sem illetődtek meg, tetszett a történet
- Úgy hangzik, mint egy lejárt lemez, de mi mindent megtettünk
