Sean Finn balra

Salzburgból igazolt edzőt az UTE

   

Kanadai mentoredzőt igazolt, tovább erősíti szakmai stábját a lila-fehér csapat.

A teljes újpesti utánpótlásprogram élére a Red Bull Salzburgtól igazolt Sean Finn került. A 43 éves kanadai edző legutóbb a Pierre Pagé fémjelezte salzburgi International Icehockey Development Model (IIDM) edzője volt, a cseh U20-as csapatokkal közös Rookies Cup sorozatban ő vezette a salzburgiak éles juniorcsapatát (mint az közismert, a második csapatuk a Zell am See fiataljaival kiegészülve az EBYSL-ben indult). Itt 25 győzelem és 6 vereség volt a mérlege. Ezek mellett felelős volt az U18-as csapatért is, akik szintén versenyeztek cseh kortársaikkal, itt 13 győzelem, 3 vereség volt a mérlege.

Az U20-as és U18-as csapatokon kívül a felnőtt EBEL-keret képességfejlesztési munkájáért is felelt, ő tartotta a technikai edzéseket és az éles csapat jeges edzései során is besegített. Korábban Kanadában utánpótlás-csapatokat edzett, és érdekes pont a szakmai életrajzában a Servette Genf Spengler kupás részvételében való közreműködése 2010-ben. Itt elsősorban az ellenfelek feltérképezése és a videóelemzés volt a feladata.

Mint az újpestiek honlapja beszámol róla, Sean Finntől (képünkön bal oldalon látható) azt várja a szakvezetés, hogy felügyelje valamennyi, a felnőtt alatti korosztályokban dolgozó edző munkáját, és építsen fel egy utánpótlás-fejlesztési programot, adaptálva a jelenlegi program használható elemeit. Ezen felül bemutató edzéseket kell tartania, valamint a mérkőzések alapos elemzését is neki kell elvégeznie.

Sean Finn balra

Cimkék: , ,

Te mit gondolsz?

Eseménynaptár
december 1., vasárnap
EL 17:30 FHADAB 2-1VÉGE
EL 18:00 MISUTE 3-2 HVÉGE
december 3., kedd
MK 18:00 UTEETO 10-4VÉGE
MK 18:30 DEBMIS 3-1VÉGE
december 4., szerda
MK 18:55 B21FHA 1-5VÉGE
ICEHL 19:15 AVSOLL 2-1VÉGE
december 6., péntek
EL 17:30 SCCBRA 0-2VÉGE
EL 18:30 DABFTC 4-5 HVÉGE
EL 18:30 FHADEB 3-5VÉGE
EL 18:30 MISBJA 0-4VÉGE
ICEHL 18:30 G99AVS 2-6VÉGE
AL 21:00 WRMSPC 11-4VÉGE
december 7., szombat
AL 17:00 FTCZEG 10-6VÉGE
AL 18:30 OHAVAS 7-9VÉGE
AL 19:00 SZGLHL 2-6VÉGE
december 8., vasárnap
EL 16:30 BRAGYE 2-10VÉGE
ICEHL 17:30 AVSASI 4-3 HVÉGE
EL 18:30 DEBMIS 4-3VÉGE
december 9., hétfő
VB20 16:00 DENHUN INFO
december 10., kedd
VB20 12:30 FRAHUN