
Négy éve ponttalan az UTE Brassóban
A hazaiak idegenben nyertek az első körben és változatlan kerettel várják a vasárnapi meccset, a vendégek odahaza vesztettek és mindössze három csatársorral érkeztek.
Míg a Brassó változatlan összeállításban várja a vasárnapi MOL Liga-mérkőzést, addig az UTE csak 8 csatárral utazott el az erdélyi túrára. Pichler súlyos lábsérülést szenvedett a Miskolc ellen, még nem tudni, mikor térhet vissza. Az első meccshez képest még Gágyor és Turbucz hiányzik majd a keretből. Az előző szezonban a két csapat mind a 4 brassói mérkőzését a rendes játékidőben nyerte a hazai gárda, sőt az előző szezonban mindhárom, azt megelőzően mindkét brassói meccsen pont nélkül maradtak a lila-fehérek. Legutóbb 2009. szeptember 27-én szerzett pontot itt az UTE, igaz, akkor hármat is, mert 6-2-re nyert.
“Bár tudunk sokkal jobban is játszani, mint a MOL Liga nyitányán tettük, de nagyon örülök a Csíkszeredában megszerzett három pontnak ? foglalta össze a lényeget Greg Lindqvist, a Brassó svéd vezetőedzője. ? Minden szezonban fontos a jó rajt, és ez nekünk most összejött. Az UTE, majd a DAB érkezik hozzánk, két napon belül. Ebben a szezonban minden mérkőzés keménynek ígérkezik, de odahaza mindig a győzelem megszerzése a cél. Nagyszerű szurkolóink vannak, akik előtt a legjobb arcunkat szeretnénk mutatni, már vasárnap is.”
“A csütörtöki meccset szeretnénk minél hamarabb elfelejteni ? utalt vissza Fekti Bálint, az UTE edzője a Miskolc elleni kilátástalan játékra. ? Azon a meccsen semmi sem valósult meg abból, amit tudunk. Sokkal jobbak vagyunk annál, mint ami az első meccsen kijött, Brassóban már szeretnénk a saját játékunkat játszani, azaz szívvel-lélekkel küzdeni az elejétől a végéig. A srácok már nagyon kiéhezettek egy kis sikerre, és ez nagyon látszik rajtuk, reméljük, ez már a hétvégi meccseken ki is fog jönni belőlük és látszódni fog a játékunkon.”
| Erste Liga, Patinoarul Olimpic Brasov, 600 néző. Játékvezetők: Varjú, Gangel, Vas, Abonyi. |
| Polc: 88,9% (Fülöp) | K |
Pleszkán: 90,7% (Hajek) |
| Wehrs, Nagy Cs., Gliga, Bonar, Zsók | 1 |
Grigors, Horváth, Virág Csaba, Coleman, Fekti |
| Piszarenko, Hietamaki, Molnár, Saluga, Virág Csanád | 2 |
Maklári, Kuusk, Dorner, Kovács, Papp |
| Imecs, János, Péter R., Antal, Petres | 3 |
Sommer, Zalavári, Ódry, Dömötör, Szirányi |
| Mastaleriu, Oprea, Dumitru, Bálint, Péter Zs. | 4 |
Hodos |
| Lindqvist Greg | E |
Fekti Bálint, Baróti Zsolt |
| Gólok | Idő | Csapat | Típus | Gól | Passz | Passz |
| 0-1 | 15:04 | UTE | Szirányi | Dömötör | Kovács | |
| 1-1 | 25:48 | BRA | Piszarenko | Hietamaki | Bonar | |
| 2-1 | 30:10 | BRA | PP | Bonar | Saluga | Wehrs |
| 3-1 | 30:45 | BRA | Petres | Antal | Hietamaki | |
| 4-1 | 33:25 | BRA | PP | Gliga | Nagy Cs. | Antal |
| 4-2 | 55:19 | UTE | Dömötör |
| 43 | Kapura lövések száma | 19 |
| 2 | Kiállításpercek | 10 |
További cikkek
- Nincs is ekkora különbség a két csapat között
- Itt az ideje annak, hogy ezt megfelelően kezeljük házon belül is
- DEAC–DVTK Jegesmedvék 4-3
- Corona Brasov–Gyergyói HK 2-10
- Erdélyi-rangadó és keleti derbi a vasárnapi műsor
- Kyle Just érkezésével jött egy kis nyugalom, elképzelés a csapatba
- Felelősek vagyunk a magyar hoki jövőjét illetően, főleg az akadémiák
- A debütálók sem illetődtek meg, tetszett a történet
- Úgy hangzik, mint egy lejárt lemez, de mi mindent megtettünk
