DABMIS

Galanisz a Miskolc ellen tér vissza

   

A MOL Liga utóbbi éveinek egyik legnagyobb párharcával folytatódnak a küzdelmek a nemzetközi szünet után. Galanisz felépült és Durco is bemutatkozik.

A múlt heti nemzetközi szünet a lehető legjobbkor jött a DAB csapatának, hiszen jelentős hullámvölgybe kerültek, az utolsó három meccsüket elvesztették a Ferencváros, a Brassó és a HSC ellen. Nem is emlékszünk, mikor volt példa hasonlóra, az elmúlt pár évben biztosan nem. A játékosok közül Sevela, Ladányi, Gröschl, Hüffner, Somogyi és Nagy Richárd a válogatottal készült, míg a többiek egy alapos pihenő után kemény idény közbeni alapozáson vannak túl. A Kontinentális-kupa harmadik körére készülő csapatnak elvileg mostanában kell az egyik csúcsformát időzíteni, hiszen egy hét múlva már Dániában kell helytállni sokkal nehezebb mezőnyben.

DABMIS

Fotó: Mudra László (dabdocler.hu)

Mindez nem jelent túl sok jót a Miskolc számára, amelynek amúgy sem túl jó a mérlege az Eszperantó úton. A szakvezetés azonban nem pihent a válogatott szünet alatt sem, és a Fehérváron három évig igen megbízhatóan teljesítő Juraj Durcóval erősítette meg egyre acélosabb keretét. Az idei szezonban eddig kétszer találkozott egymással a két csapat, érdekesség, hogy a dunaújvárosi találkozó szorosabb meccset hozott, mint a miskolci, bár mindkétszer a Dab.Docler győzött. Stephan Lundh tanítványai az Érsekújvárral szembeni hátrányuk ledolgozásán fáradoznak, míg Bob Dever csapatának a még rájátszást érő negyedik hely megtartása szempontjából élet-halál kérdés a győzelem, igazi nagy csatára van tehát kilátás.

Stephan Lundh (Dab.Docler): Nem zártuk túl fényesen a szünet előtt az erdélyi túrát, úgy érzem ebből a szempontból jól jött a pihenő. A srácok kaptak néhány napot, mindenki kiüríthette a fejét. Aztán újra a kemény munkáé lett a főszerep és szárazon, illetve jégen is az előttünk álló feladatokra koncentráltunk. Pénteken azt várom a fiúktól, hogy száztíz százalékkal csapjanak le a Jegesmedvékre. Néhány játékos a válogatottban bizonyított, nagyon jót tett nekik a kis váltás, remélem, hogy a többieket is fel tudják egy kicsit rázni a válogatottak. A Miskolc két kanadaival felálló sora életveszélyes, de szerencsére négy teljes sorral várhatjuk a sárga-feketéket – hiszen Galanisz is újra harcra kész.

“Dunaújvárosban nagyon nehéz nyerni, hiszen kitűnő a csapat, egy remek edzővel és a szurkolók mindig jó hangulatot teremtenek ? nyilatkozta Bob Dever a Jegesmedvék honlapjának. ? Nekünk azonban nem lehet más célunk, mint a győzelem megszerzése, hiszen nagyon tömör a mezőny, és minden egyes pontnak nagy az értéke. Az biztos, hogy kemény meccs lesz, és mindent elfogunk követni a győzelem érdekében.”

Cimkék: , ,

Te mit gondolsz?

Eseménynaptár
december 1., vasárnap
EL 17:30 FHADAB 2-1VÉGE
EL 18:00 MISUTE 3-2 HVÉGE
december 3., kedd
MK 18:00 UTEETO 10-4VÉGE
MK 18:30 DEBMIS 3-1VÉGE
december 4., szerda
MK 18:55 B21FHA 1-5VÉGE
ICEHL 19:15 AVSOLL 2-1VÉGE
december 6., péntek
EL 17:30 SCCBRA 0-2VÉGE
EL 18:30 DABFTC 4-5 HVÉGE
EL 18:30 FHADEB 3-5VÉGE
EL 18:30 MISBJA 0-4VÉGE
ICEHL 18:30 G99AVS 2-6VÉGE
AL 21:00 WRMSPC 11-4VÉGE
december 7., szombat
AL 17:00 FTCZEG 10-6VÉGE
AL 18:30 OHAVAS 7-9VÉGE
AL 19:00 SZGLHL 2-6VÉGE
december 8., vasárnap
EL 16:30 BRAGYE 2-10VÉGE
ICEHL 17:30 AVSASI 4-3 HVÉGE
EL 18:30 DEBMIS 4-3VÉGE
december 9., hétfő
VB20 16:00 DENHUN INFO
december 10., kedd
VB20 12:30 FRAHUN