


FTC?Érsekújvár 5-6
Rendkívül szoros, remek iramú és izgalmas mérkőzésen a háromgólos Weissmann vezérletével büntetőkkel nyert az Érsekújvár Pesterzsébeten, ezzel a forduló győztesének mondhatja magát.
Lüktető játékal kezdődött a mérkőzés, az Érsekújvár megpróbálta saját védőharmadában letámadni a hazaiakat, akik pedig a szorításból kiszabadulva gyors ellentámadásokkal operáltak. Ez a 6. perc elejéig működött, ekkor közvetlenül a kapu előtt Ondrej Stefanka passzolt keresztbe, Dubec pedig szinte az alapvonalról vette be Meravy kapuját. A gól kissé megfogta a hazaiakat, a 10. percben Caladi porolta le egy lövéssel a felső vasat. Közvetlenül utána viszont Fodor Csanád került óriási helyzetbe, de a kapu mellé lőtt. Ferencvárosi percek következtek, mégis csak szerencsés góllal egyenlítettek a budapestiek. Berta lőtt kapura, korongja felperdült, amelyet többen is megpróbáltak magasra emelt bottal eltalálni. A hazaiak szerencséjére ez senkinek sem sikerült, így a kapuba perdülő korong nyomán gólt ítélt az eset közvetlen közelében helyezkedő Babic játékvezető.
Nem soáig örülhettek az egyenlítésnek a hazaiak, egy elvesztett korongból lefordult az Érsekújvár, három az egyben vezették a korongot kapura, a gyönyörű összjáték végén Weissmann lőtt az üresen maradt kapuba. Hogy mégis döntetlennel mehettek pihenni a csapatok, az elsősorban Podstaveknek köszönhető, aki rendkívül hanyag mozdulattal próbálta megjátszani a korongot a saját kapuja előtt. A kísérlete nem sikerült, még csak le sem sikerült porolnia, a kapu előterében maradt korongra Dancsfalvi csapott le és valahogy túljuttatta Chovanon.
Eltékozolt ferencvárosi emberelőnnyel kezdődött a második harmad. Kowalczyk ült ki a büntetőpadra, társai közül Ondrej Stefanka szerzett korongot, és a szólót biztos kézzel lőtte be. Átvette a kezdeményezést az Érsekújvár, Meravy többször is jól tisztázott. Pár perc elteltével felocsúdott a Ferencváros is, és Chovannak is többször bravúrral kellett játéba avatkoznia. A 32. percben azonban már ő sem segíthetett, nemrég visszatért Feil lőtte be Dancsfalvi és Berta passzát. Támadásban maradtak a hazaiak, percek múlva sikerült csak a felvidéki csapatnak újabb lehetőséget kialakítania. Lüktető, jó iramú játék folyt a pályán, a csapatok nem bírtak egymással, ez a harmad is döntetlennel zárult.
Aktívabban kezdte a rendes játékidő utolsó 20 percét az Érsekújvár, gólt mégis a Ferencváros szerzett. Pál lépett ki egy passzal a 46. percben, és nem hibázott. Mindent megtett az egyenlítésért a vendégcsapat, óriási volt a nyomás Meravy kapuján. Az 50. percben Uram szolgálta ki Pavesicot, aki egyenlített. Mi több, öt perccel később a mérkőzés első ferencvárosi kiállításából Weissmann a vezetést is megszerezte az Érsekújvárnak. Ez a meccs azonban arról szólt, hogy a két csapat nem engedte el egymás kezét, így volt ez most is, egy percen belül Mestyán lövésével megszületett az újabb egyenlítő találat is. A hátralevő időben inkább a Ferencváros támadott, Polcik 10+20 perces fegyelmit is kapott, gól azonban nem született, jöhetett a hosszabbítás.
Ez az öt perc sem hozott döntést, a csapatok igyekeztek vigyázni a kapujukra. Inkább a vendégek voltak aktívak, de mindkét kapus jól állta a sarat. Így következhettek a büntetők. Ojanen kísérletét védte Chovan, ahogy Meravy is Ruzickáét. A második párban Potila következett, és becsapta Chovant, de ugyanígy sikerrel járt Kowalczyk is, 1-1. Feil következett, nem járt sikerrel, és Podstavek is kihagyta a maga kísérletét. Fordított sorrendben következtek ezután a csapatok. Weissmann ismét eredményes volt, és mivel a ferencvárosiaktól Potila hibázott, büntetőkkel a vendégek szereztek két pontot egy mindvégig izgalmas, kiélezett meccsen, amely mindenképpen több nézőt érdemelt volna.
Dobos Tamás (FTC Budapest ESMTK): Jól játszottunk, viszont ezen a mérkőzésen a védelem nem állt a helyzet magaslatán. Meg kellett volna nyerni a mérkőzést. Ennek ellenére az egy pont sokat számít egy ilyen nagyszerű csapat ellen.
Ladislav Lubina (HC Nové Zámky): Nem játszottunk jól, két hét szünet után nem tudtunk kellően felpörögni erre mérkőzésre. Örülök a két pontnak.
Erste Liga, Pesterzsébet Jégcsarnok , 280 néző. Játékvezetők: Babic, Halassy, Soós, Ozsváth. |
Meravy: 87,8% (Budai) | K |
Chovan: 83,3% (Krajcovic) |
Géczi, Ölander, Feil, Dancsfalvi, Berta | 1 |
Kowalczyk, Siska, Uram, Polcík, Frolík |
Mestyán, Tőkési, Pál, Fodor, Potila | 2 |
Sucharda, Baron, Korytko, Stefanka O., Dubec Marek |
Lencsés, Győri, Ojanen, Vaszjunyin, Sijka | 3 |
Zajac, Pavesic, Podstavek, Weissmann, Caladi |
Wéber, Horváth, Nagy, Papp | 4 |
Král, Ruzicka, Uhnák, Hardi |
Dobos Tamás, Hakan Nygren | E |
Ladislav Lubina, Stanislav Meciar |
Gólok | Idő | Csapat | Típus | Gól | Passz | Passz |
0-1 | 05:14 | NZÁ | Dubec Marek | Stefanka O. | Baron | |
1-1 | 14:18 | FTC | Berta | Dancsfalvi | Feil | |
1-2 | 16:44 | NZÁ | Weissmann | Caladi | Uhnák | |
2-2 | 19:28 | FTC | Dancsfalvi | |||
2-3 | 20:55 | NZÁ | SH | Stefanka O. | ||
3-3 | 31:25 | FTC | Feil | Dancsfalvi | Berta | |
4-3 | 45:29 | FTC | Pál | Vaszjunyin | Lencsés | |
4-4 | 49:40 | NZÁ | Pavesic | Uram | Ruzicka | |
4-5 | 54:42 | NZÁ | PP | Weissmann | Podstavek | Zajac |
5-5 | 55:47 | FTC | Mestyán | Berta | Feil | |
5-6 | 65:00 | NZÁ | GWS | Weissmann |
35 | Kapura lövések száma | 42 |
4 | Kiállításpercek | 32 |
További cikkek
- Nincs is ekkora különbség a két csapat között
- Itt az ideje annak, hogy ezt megfelelően kezeljük házon belül is
- DEAC–DVTK Jegesmedvék 4-3
- Corona Brasov–Gyergyói HK 2-10
- Erdélyi-rangadó és keleti derbi a vasárnapi műsor
- Kyle Just érkezésével jött egy kis nyugalom, elképzelés a csapatba
- Felelősek vagyunk a magyar hoki jövőjét illetően, főleg az akadémiák
- A debütálók sem illetődtek meg, tetszett a történet
- Úgy hangzik, mint egy lejárt lemez, de mi mindent megtettünk