csik01

Első megy a másodikhoz a MOL Ligában

   

Három mérkőzéssel, köztük két rangadóval folytatódik a MOL Liga hétfőn. A Brassó érsekújvári és a HSC miskolci vendégjátéka izgalmasnak ígérkezik.

A Brassó jelenleg vezeti a tabellát, míg az Érsekújvár a vesztett pontok tekintetében áll legjobban a liga csapatai közül, így mindenképpen presztízsmeccsre lehet számítani. Van miért visszavágni Greg Lindqvist csapatának, hiszen a két alakulat legutóbbi mérkőzésén 5-1-re nyert az Érsekújvár, ráadásul Brassóban. Akkor is egy hárommeccses széria harmadik meccsén találkoztak, nincs ez másként most sem, nehezítő körülmény, hogy most még utaznia is kellett a Brassónak. Nem teljesen pihent csapat várja azonban őket, hiszen vasárnap az Érsekújvár Pesterzsébeten járt, ahol csak büntetők után tudott diadalmaskodni. Ha ezt a meccset behúzzák Uramék, akkor az alapszakasz-győzelem toronymagas esélyeseivé válnak.

A nap másik rangadójának a HSC miskolci vendégjátéka ígérkezik. MOL ligás történetének legnehezebb szezonjában jár az erdélyi csapat, számos gonddal küzd, de a sportban ez gyakran megkettőzi az elszántságot. Minden oka megvan erre Gál Sándor tanítványainak, hiszen ha nem szereznek pontot, akkor kissé leszakadnak a negyedik helyen álló Miskolctól és lőtávolon belülre kerülnek a Fradihoz. A miskolci győzelem értelemszerűen megszilárdítaná a borsodiak helyét a rájátszásért folytatott küzdelemben. A Miskolci Jegesmedvék hétfői meccse azonban a pályán kívül is mozgalmasnak ígérkezik. A szurkolók két akcióra is gyűjtést szerveznek, a miskolciak a decemberi Winter Classic élőképéhez gyűjtenek, míg a csíkszeredaiak az évek óta túlélésért küzdő gyergyószentmiklósi Progym jégpálya felújítására szervezett gyűjtőakciót folytatják. A meccset a a Miskolc Kártyával rendelkezők 10 százalék kedvezménnyel látogathatják.

A játéknap harmadik mérkőzésén az UTE fogadja a Dab.Doclert. A szezon előtt ez a meccs országos kettes volt, azonban látva a címvédő utóbbi hetekben mutatott formáját, igenis lehet keresnivalója a liláknak a dunaújvárosiak ellen. Ehhez persze tartani kell a góllövő formát és szorosabbra húzni a védelmet. Azariék vasárnap hosszú idő után első győzelmüket ünnepelhették a listavezető Brassó ellen, azonban ha újra botlanak, azzal veszélybe sodorhatják a szezon legnagyobb részében biztosnak látszó helyüket a rájátszásban. Egy újabb győzelemmel kis lélegzethez jutnának a Kontinentális Kupa hétvégi harmadik fordulója előtt. Ezúttal Kiss Tamás kezd a kapuban, Galanisz Nikandrosz pedig nem lép jégre.

Cimkék: , , , , , ,

Te mit gondolsz?

Eseménynaptár
december 1., vasárnap
EL 17:30 FHADAB 2-1VÉGE
EL 18:00 MISUTE 3-2 HVÉGE
december 3., kedd
MK 18:00 UTEETO 10-4VÉGE
MK 18:30 DEBMIS 3-1VÉGE
december 4., szerda
MK 18:55 B21FHA 1-5VÉGE
ICEHL 19:15 AVSOLL 2-1VÉGE
december 6., péntek
EL 17:30 SCCBRA 0-2VÉGE
EL 18:30 DABFTC 4-5 HVÉGE
EL 18:30 FHADEB 3-5VÉGE
EL 18:30 MISBJA 0-4VÉGE
ICEHL 18:30 G99AVS 2-6VÉGE
AL 21:00 WRMSPC 11-4VÉGE
december 7., szombat
AL 17:00 FTCZEG 10-6VÉGE
AL 18:30 OHAVAS 7-9VÉGE
AL 19:00 SZGLHL 2-6VÉGE
december 8., vasárnap
EL 16:30 BRAGYE 2-10VÉGE
ICEHL 17:30 AVSASI 4-3 HVÉGE
EL 18:30 DEBMIS 4-3VÉGE
december 9., hétfő
VB20 16:00 DENHUN INFO
december 10., kedd
VB20 12:30 FRAHUN