


Dab.Docler?HSC Csíkszereda 7-0
Remek kapusteljesítmény, gól- és macieső Dunaújvárosban. A Dab.Docler az első szünet után nagyszerű játékkal nagy különbséggel győzte le a HSC Csíkszeredát.
A hazaiak kapujában Kalnins kezdett, Sevela kisebb vállsérüléssel bajlódik, a vendégeknél pedig bemutatkozhatott a legfrissebb igazolás, Gyenyisz Svidkij. A 36. másodpercben egy csíkszeredai támadás után Novák emelte kezét a magasba, azonban korán ünnepelt, a korong ugyanis még nem haladt át a gólvonalon. Folytatódtak a vendégrohamok, a hazaiaknak kellett egy kis idő, amíg felvették a meccs ritmusát. Egy Papp Viktor, Pavuk összjáték jelezte, hogy ők is győzelemért jöttek, a kissé felpattanó korongot Pavuk meglőtte, de irányítani már nem tudta. A harmadik percben a Dunaújvárosba egy hét után visszatérő Hegyi Ádám Zoltán torolta meg egy korábbi sérelmét, amit a játékvezetők kétperces kisbüntetéssel jutalmaztak. Az előny azonban rögtön dunaújvárosi kontrával indult, Szappanos és Ladányi ment el 2-1-ben, de kimaradt a helyzet. A HSC nem különösebben ötletesen oldotta meg az előnyt. De az Acélbikák sem tudtak mit kezdeni emberelőnyeikkel, mindkét csapat összeszedetten védekezett a speciális játékok során. A meccs legnagyobb részében kiegyenlített játék folyt a pályán, szép számmal akadtak helyzetek mindkét kapu előtt, ám gólt egyik csapatnak sem sikerült elérnie. Az iram azonban jó volt, pörgős, gyors, olykor látványos hokit játszottak a csapatok.
Fotó: Mudra László (dabdocler.hu)
A második harmad ismét szeredai előnnyel indult, ám valamirevaló helyzetet nem sikerült kialakítani. Amint azonban kiegészült a Dunaújváros, elcserélték magukat, minek következtében Novák találta magát teljesen egyedül a támadó harmadban. Kapta is a korongot, azonban az egész meccsen fantasztikus formában védő Kalnins hárította a cseh center próbálkozását. A harmad hatodik percében Ladányi ugratta ki Szappanost, aki elment a jobb oldalon és fonákkal Ruczuj mellett lőtte be a korongot a hálóba. Vezetett a DAB, repültek is a macik szép számmal. A folytatásban átvette az irányítást a Dunaújváros. Ennek a 11. percben lett meg az eredménye. Ladányi kevergett a kapu mögött, Ruczuj kicsit kimozdult a kapujából, ami óriási hibának bizonyult. A DAB csatára ugyanis a kapu mögül rálőtte a kapusra a korongot, ami így védhetetlenül pattant a hálóba. Alig ocsúdott fel a gólból a Csíkszereda, 45 másodperccel később az egész meccsen roppant agilisen játszó Galanisz robogott el a jobbszélen, lövése némi szerencsével pattant a hálóba, amivel már 3-0-ra vezettek a hazaiak. Itt azonban még nem volt vége a hazai gólparádénak, négy perccel később Galanisz gondolta úgy, hogy nem csak szerencsés, de képzett játékos is, ezúttal középtávolról vállalkozott, lövése védhetetlenül vágódott a hosszú ficakba. A gólok között is történtek érdekes dolgok, a 32. percben Pavuk gondolta úgy, hogy a Dantonnal folytatott egészmeccses szópárbajt ideje lerendezni. A kanadai játékos azonban kínosan ügyelt arra, hogy kerülje a verekedéseket, így csak Pavuk kapott tízperces büntetést kesztyűeldobásért. Az utolsó percekben is több hatalmas helyzetet alakítottak ki a hazaiak, de újabb gólt nem értek el.
Eldőlt a mérkőzés, érezhette Gál Sándor, és Ruczuj helyett Ónodit hozta be a kapuba az utolsó 20 percre. A fiatalember megmutatta, hogy lehet rá számítani, nem rajta múlott, hogy folytatódott a gólparádé. Pedig úgy indult a harmad, hogy a Szereda alakított ki helyzeteke. A harmad elején Danton szúrt oda egy ilyennél Kalninsnak, ő is 2 percet kapott és az őt megrendszabályozni igyekvő Hüffner, valamint Somogyi is. Az előny lehetőségét a szeredai kispad rontotta el, túl heves reklamálásért oda is kijárt egy kisbüntetés. Kisvártatva Mihály ment el a koronggal, de Kalnins védett, az ellentámadásból Papp próbálta a pattogó korongot a hálóba juttatni sikertelenül. Gröschl kiállítássa alatt Szappanos hagyott ki egy szólót, majd Becze következett már 5 az 5 ellen, de ő sem járt sikerrel. Az ellentámadásból Galanisz sarokból, hátrafele fonákkal adott tökéletes passzát Azari tette el nagyon finoman Ónodi mellett, ezzel ötgólosra növelve az előnyt. Lindgren kisbüntetését követően Azari lőtt Ónodiba a szélről, a következő hazai támadás pedig Peterdit találta üresen a kék vonalnál. A veterán csatár átvette a korongot és egyből lőtt, hatalmas lövése a kapuba vágódott, Ónodi mozdulni sem tudott. Lőgyakorlatba kezdtek a hazaiak, Nagy Richárd lőtt kapuvasat kicsivel később. Nem egész 5 perccel a vége előtt Gecsét állították ki, az előnyben előbb Kiss Ákos passza találta ziccerben Lérántot, de Ónodi hatalmas bravúrral védett, majd Ladányi passzából Lindgren a kék vonalról a nap legnagyobb gólját lőtte a felső vas alá.
A második és harmadik harmadban a Dunaújváros szétzilálta ellenfelét, szurkolóik ezúttal végre a jó játéknak is örülhettek. A szeredaiaknál Denton és Svidkij is egyelőre még keresi a helyét, később bizonyára lesz ez még jobb is, ezen az estén ők sem segíthettek a 40 percen át szárnyaló Dab.Docler ellen.
Stephan Lundh (vezetőedző, Dab.Docler): A meccs előtt már láttam a játékosok szemében a tüzet, úgyhogy 125%-ig hittem a csapatban. Nagyon kellett ez a győzelem, játékosoknak és szurkolóknak egyaránt. Az elmúlt két évben hozzászoktunk a sikerekhez, idén hullámzóbb a teljesítményünk, ami mindenkit megvisel. A védekezésünkkel eddig sem volt különösebb gond, támadásban azonban romlott a helyzetkihasználásunk. Most azonban Szappanosnak és Galanisznak is összejött minden, ami az elmúlt pár hétben nem. Nekem mint edzőnek ez azért mindig nehezebb, mert láttam az edzésmunkát, amit ezek a játékosok napról napra elvégeznek, így tudtam, előbb-utóbb újra visszaáll majd minden a rendes kerékvágásba. Ez ma megtörtént, minden gólunknak nagyon örültem. Ladányi az elmúlt öt meccsünk legjobb teljesítményét nyújtotta, bár hatalmas nyomás volt rajta és centerként kellett játszania. De ugyanígy említhetem Hubát vagy Lindgrent vagy bárkit, mindenki megtett mindent a győzelemért. Annak külön örülök, hogy emellett olyan fiatal játékosok is egyre komolyabb feladatokat tudnak ellátni, mint a védő Hruby Gellért vagy a csatár Léránt René.
Gál Sándor (vezetőedző, HSC Csíkszereda): Egyenlő erők küzdelme volt az első harmadban, a mérkőzést a második játékrészben vesztettük el. A harmadik periódusban igyekeztem a fiataloknak és az eddig kevesebb lehetőséget kapó játékosoknak a lehető legtöbb jégidőt biztosítani.
Erste Liga, Dunaújvárosi Jégcsarnok, 900 néző. Játékvezetők: Varjú, Németh, Abonyi, Juhász. |
Kalnins: 100% (Kiss T.) | K |
Ruczuj: 84,0% (Onodi: 75,0%) |
Lindgren, Hüffner, Somogyi, Ladányi, Szappanos | 1 |
Hruby J., Góga, Curilla, Mihály, Novák |
Huba, Jaborník, Galanisz, Azari, Kiss Á. | 2 |
Salló, Papp Sz., Moldován, Szőcs, Bíró T. |
Hruby G., Nagy R., Pavuk, Papp V., Gröschl | 3 |
Bors, Nagy I., Danton, Becze, Svidkij |
Erdélyi, Szabados, Hegyi, Léránt, Peterdi | 4 |
Kósa, Gecse, Péter, Bíró O., Farkas |
Stephan Lundh, Jonas Johnson | E |
Gál Sándor, Hozó Levente |
Gólok | Idő | Csapat | Típus | Gól | Passz | Passz |
1-0 | 25:13 | DAB | Szappanos | Ladányi | Lindgren | |
2-0 | 30:21 | DAB | Ladányi | Szappanos | Somogyi | |
3-0 | 31:06 | DAB | Peterdi | Galanisz | Azari | |
4-0 | 35:49 | DAB | Galanisz | Azari | ||
5-0 | 49:57 | DAB | Azari | Galanisz | Peterdi | |
6-0 | 53:35 | DAB | Peterdi | Huba | Azari | |
7-0 | 56:29 | DAB | PP | Lindgren | Ladányi |
37 | Kapura lövések száma | 29 |
22 | Kiállításpercek | 12 |
További cikkek
- Nincs is ekkora különbség a két csapat között
- Itt az ideje annak, hogy ezt megfelelően kezeljük házon belül is
- DEAC–DVTK Jegesmedvék 4-3
- Corona Brasov–Gyergyói HK 2-10
- Erdélyi-rangadó és keleti derbi a vasárnapi műsor
- Kyle Just érkezésével jött egy kis nyugalom, elképzelés a csapatba
- Felelősek vagyunk a magyar hoki jövőjét illetően, főleg az akadémiák
- A debütálók sem illetődtek meg, tetszett a történet
- Úgy hangzik, mint egy lejárt lemez, de mi mindent megtettünk