

Miskolc?UTE 5-0
Három nap alatt másodszor nullázta le a Miskolc az UTE-t, hazai pályán öt gólig jutottak. Győzelmével a Miskolc már második a tabellán.
Nem sikerült tanulni a pénteki leckéből az UTE-nak, vagy ismét ellenállhatatlanul kezdett a Miskolc, mindenesetre a korai gólokat nem sikerült elkerülnie a vendégeknek. Popovics Patrik már a 18. másodpercben a kapuba ütötte a jobbszélen meginduló Hajós Roland centerezését. Nem sokkal ezután Ványi kapott kétperces kiállítást, amit 53 másodperc alatt használnak ki a hazaiak. Miskolczi vitte be a korongot a kapu mögötti területre, majd passzolt vissza a kapu elé érkező Dubeknek, Pleszkán még beleért, de hárítani nem tudott, így bő két és fél perc elteltével már 2-0-ra vezetett a Miskolc. A két gyors gólt követően kissé kiegyenlítettebb lett a játék, a Miskolc dolgozott ki több helyzetet, de a liláknak is sikerült oda-odaérni ellenfelük kapuja elé. A 14. percben Horváth András és az egykori újpesti, Rafaj Attila között robbant ki kisebb nézeteltérés, a jégen Rafaj, a büntetőpadon Horváth járt rosszabbul, hiszen előbbi két percet, utóbbi 2+2+10 perces büntetést kapott. Mivel a játékvezetők ráadásként Garbacz Ádámot is kiszórták, így két perc kettős előnyben rohamozhattak a hazaiak, ám gólt ez idő alatt nem sikerült elérniük. Nem úgy egyenlő létszám mellett: a 17. percben Tóth, másfél perc múlva pedig Knox volt eredményes, így az első harmad végén 4-0-ra vezetett a Miskolc.
A második játékrészt ismét miskolci helyzetek vezették fel, előbb az első harmad elején is aktív Hajós, Popovics páros próbálkozott, majd Faith lövéseit kellett az első húsz percben négy gólt kapó Pleszkán helyére érkező Hajeknek védenie. Ezt követően azonban, akárcsak vasárnap a HSC ellen 3-0 után, ismét visszavett a Miskolc, az UTE pedig megpróbált élni a kapott lehetőséggel, ám helyzeteik kimaradtak. Hogy ne maradjunk gól nélkül, arról Tóth gondoskodott, a 38. percben Popovics Hajekről kipattanó lövését helyezte el a vendégek kapujában, ezzel már 5-0-ra vezetett a Miskolc. A harmadik játékrészre így túl sok kérdés nem maradt nyitva, a hazaiak már nem is erőltették a gólszerzést, illetve gyakran túlkombinálták a támadásokat, a szebbnél is szebb megoldásokat keresve. Az UTE erejéből pedig nem futotta a szépítő gól megszerzésére, próbálkozásaikat Gyenes hárította, szezonbeli harmadik shoutout-ját érve el.
Bob Dever (Miskolc): Az első harmadban eldöntöttük a mérkőzést, Gyenes pedig jól védett. Ma győznünk kellett, szükségünk volt a 3 pontra, és ezt meg is szereztük.
Ancsin János (UTE): Ma egy csapat volt a pályán, és az nem mi voltunk.
Erste Liga, Miskolci Jégcsarnok, 800 néző. Játékvezetők: Halassy, Druga, Juhász, Ozsváth. |
Gyenes: 100% (Duschek) | K |
Pleszkán: 69,2% (Hajek: 95,7%) |
Boyle, deBruyn, Dubek, Miskolczi, Rafaj | 1 |
Zalavári, Maklári, Reiter, Dubetz, Pichler |
Hegyi, Budai, Hajós, Popovics, Tóth | 2 |
Horváth, Garbacz, Kovács, Szirányi, Dömötör |
Durco, Vojtkó, Knox, Metcalfe, Faith | 3 |
Ványi, Sommer, Virág Cs., Coleman, Virág T. |
Szilágyi, Láda, Roczanov, Ritó, Fliszár | 4 |
Bereczki, Sweeney, Fekti, Crichton |
Bob Dever | E |
Ancsin János, Fekti Bálint |
Gólok | Idő | Csapat | Típus | Gól | Passz | Passz |
1-0 | 00:18 | MIS | Popovics | Hajós | Tóth | |
2-0 | 02:38 | MIS | PP | Dubek | Miskolczi | Rafaj |
3-0 | 16:33 | MIS | Tóth | Popovics | Hajós | |
4-0 | 17:56 | MIS | Knox | Metcalfe | Faith | |
5-0 | 37:36 | MIS | Tóth | Popovics |
36 | Kapura lövések száma | 17 |
2 | Kiállításpercek | 20 |
További cikkek
- Nincs is ekkora különbség a két csapat között
- Itt az ideje annak, hogy ezt megfelelően kezeljük házon belül is
- DEAC–DVTK Jegesmedvék 4-3
- Corona Brasov–Gyergyói HK 2-10
- Erdélyi-rangadó és keleti derbi a vasárnapi műsor
- Kyle Just érkezésével jött egy kis nyugalom, elképzelés a csapatba
- Felelősek vagyunk a magyar hoki jövőjét illetően, főleg az akadémiák
- A debütálók sem illetődtek meg, tetszett a történet
- Úgy hangzik, mint egy lejárt lemez, de mi mindent megtettünk