utedabIMGP0649

Behúzni a kötelezőt

   

A péntek este legkisebb téttel bíró mérkőzésére Újpesten kerül sor, ahol a Dab.Docler játszik.

Azonban itt is van miért szurkolni mindkét csapat híveinek. Az UTE hazai pályán eddig csak egyetlen pontra volt képes, miközben egyre inkább belerázódik a szezonba. Bár ez már késő a rájátszáshoz, a csapat mindenképpen becsülettel szeretné befejezni a szezont, tehát mindent megpróbál, hogy pontokat szerezzen, és ezzel persze beleköphet a nagyok levesébe is. A Dunaújváros viszonylag kényelmes helyzetben van, legutóbbi győzelmi sorozatával megnyugtatónak tűnő előnyt épített fel az üldözők előtt. Ha ma fogadni kellene a rájátszás résztvevőire, a piros-fehéreket minden bizonnyal mindenki megemlítené a tippjében. Éppen ezért lenne nagyon érzékeny presztízsveszteség egy újpesti pontvesztés, ezt egész egyszerűen nem engedheti meg magának Stephan Lundh legénysége.

utedabIMGP0649

“Három hazai meccsünk következik, mindhárom meccset hasonlóan tudom értékelni ? mondta Ancsin János, a lilák szakmai vezetője. ? Nem szabad, hogy sok gólos meccsek legyenek, mert mint azt már tapasztalhattuk, a gólzáporos meccseket nem tudjuk megnyerni. Az Érsekújvár ellen legutóbb hiába lőttünk hatot, kaptunk nyolcat. Ezt most el kell kerülnünk és inkább kevés gólos meccsekre törekszünk. Ehhez szükség van a jó védekezésre, plusz a jó kapusteljesítményre, és akkor 3-4 lőtt góllal kell megpróbálnunk megnyerni a meccset. A másik dolog, amire oda kell figyelnünk, és ami az elmúlt két meccsen sajnos ki is jött, hogy a meccs elején ne aludjunk be, ezzel előnyhöz juttatva az ellenfelet. A hazai pályánkon minden meccsen pontokért megyünk, itthon, saját közönség előtt is szeretnénk végre nyerni.”

“Ezerszer elmondtam már, de ettől még igaz marad: senkit sem szabad félvállról venni ? áll a dunaújvárosiak előzetesében Stephan Lundh értékelése. ? Az Újpest az utóbbi időben megmutatta, hogy a liga topcsapatai ellen is képes felvenni a kesztyűt, s pontot, pontokat szerezni ellenük. Ettől még természetesen mi vagyunk az esélyesek, de néha pont ez nehezíti meg a dolgot. Hegyi Ádám sajnos kiesett erre a szezonra, és még Erdélyi Tamás sem áll rendelkezésre, de rajtuk kívül teljes csapattal várjuk az összecsapást. A csapattól minden mérkőzésen ugyanazt várom: agresszív, kemény, hatékony, fegyelmezett és főként egyszerű játékot! Meggyőződésem, hogy amíg ehhez tudjuk tartani magunkat, addig mindenkit le tudunk győzni.”

Erste Liga, Megyeri út, 158 néző. Játékvezetők: Kincses, Halassy, Gangel, Kis-Király.
Pleszkán: 87,8% (Hajek)
K
Kiss T.: 96,4% (Sevela)
Zalavári, Maklári, Reiter, Pichler, Farkas
1
Lindgren, Hüffner, Ladányi, Contois, Szappanos
Horváth, Garbacz, Kovács, Szirányi, Dömötör
2
Huba, Nagy R., Peterdi, Galanisz, Azari
Ványi, Sommer, Virág T., Virág Cs., Coleman
3
Jaborník, Gröschl, Somogyi, Pavuk, Papp
Bereczki, Sweeney, Fekti, Crichton
4
Hruby, Magosi, Léránt, Szabados, Kiss Á.
Ancsin János, Fekti Bálint
E
Stephan Lundh, Jonas Johnson
Cimkék: , ,

Te mit gondolsz?

Eseménynaptár
december 1., vasárnap
EL 17:30 FHADAB 2-1VÉGE
EL 18:00 MISUTE 3-2 HVÉGE
december 3., kedd
MK 18:00 UTEETO 10-4VÉGE
MK 18:30 DEBMIS 3-1VÉGE
december 4., szerda
MK 18:55 B21FHA 1-5VÉGE
ICEHL 19:15 AVSOLL 2-1VÉGE
december 6., péntek
EL 17:30 SCCBRA 0-2VÉGE
EL 18:30 DABFTC 4-5 HVÉGE
EL 18:30 FHADEB 3-5VÉGE
EL 18:30 MISBJA 0-4VÉGE
ICEHL 18:30 G99AVS 2-6VÉGE
AL 21:00 WRMSPC 11-4VÉGE
december 7., szombat
AL 17:00 FTCZEG 10-6VÉGE
AL 18:30 OHAVAS 7-9VÉGE
AL 19:00 SZGLHL 2-6VÉGE
december 8., vasárnap
EL 16:30 BRAGYE 2-10VÉGE
ICEHL 17:30 AVSASI 4-3 HVÉGE
EL 18:30 DEBMIS 4-3VÉGE
december 9., hétfő
VB20 16:00 DENHUN INFO
december 10., kedd
VB20 12:30 FRAHUN