

Újpesten elvárás a HSC legyőzése
Evés közben jön meg az étvágy, ami hatványozottan igaz a lila-fehérekre, akik a legutóbbi csíkszeredai diadalt kívánják megismételni. A HSC viszont nem veszíthet több pontot az UTE ellen.
Az alapszakaszból hátramaradt két utolsó és nagyon keménynek ígérkező magyarországi túrája közül az elsőt kezdi meg pénteken a Csíkszereda, a kettő között pedig odahaza játszik élet-halál meccseket majd. Az első feladat az UTE csapatának legyőzése lesz. Van miért visszavágniuk Gál Sándor tanítványainak, hiszen a két csapat legutóbbi találkozóját az UTE nyerte, ráadásul a Vákárban. December 29-én hiába vezetett 1-0-ra a hazai csapat, az UTE négy találattal válaszolt és megnyerte a mérkőzést. Valami nagyon hasonlóban bízik most Ancsin János, aki nem is titkolta meccs előtti nyilatkozatában, hogy elvárás az újabb győzelem a csapattal szemben.
A pontokra azonban a HSC-nek is égetően szüksége van, hiszen a Csíkszereda annak az öt csapatnak az egyike a Miskolccal, a Brassóval, az Érsekújvárral és a Fradival együtt, akik a rájátszásért még kiadó három helyért küzdenek. A HSC jelenleg az ötödik, relatíve hátrányos pozíciója abból adódik, hogy a fenti csapatok mindegyikénél kevesebb mérkőzést játszott. Ez természetesen lehetőséget is jelent, abból a szempontból viszont nem túl előnyös, hogy ezeket a meccseket a Csíkszeredának még be kell húznia, ami ilyen kiélezett hajrában nehezebb feladat lehet, mint az alapszakasz egy semlegesebb periódusában. Az UTE ráadásul egyik csapat dolgát sem kívánja megkönnyíteni, továbbra is minden pontért küzdeni fog és ilyen szituációban könnyen lehet, hogy az ellenük elhullajtott pontok képezik majd a mérleg nyelvét a rájátszásért folytatott harcban.
A HSC-t továbbra is kisebb sérülések sújtják és úgy tűnik, a légiósokkal is hadilábon állnak. A csapattal nem utazott el a Brassó ellen térdsérülést szenvedő Gyenisz Svidkij, akinek a belső meniszkuszának hátsó szarva sérült. Az orosz játékosra 2-3 hét kihagyás vár. Nem tartott a csapattal Gecse Hugó és a kanadai Mike Danton sem. Utóbbi játékossal a klub közös megegyezés alapján felbontotta a szerződését. Az orosz játékossal, Svidkijjel, folynak a tárgyalások a folytatást illetően. Az ő esetében későbbre várható döntés. A klubnak január 31-ig van ideje gondoskodni a légiósok pótlásáról, nincsenek könnyű helyzetben.
Ancsin János (UTE): Miután, legutóbb idegenben sikerült legyőznünk a Csíkszeredát, egyértelmű, hogy itthon is ez a célunk, ez az elvárás. Természetesen nem lesz könnyű dolgunk, hiszen egyrészt jó formában vannak, másrészt élet-halál harcot vívnak a rájátszásért. Nyolc-kilenc fordulóval az alapszakasz vége előtt különösen nem fér bele nekik, hogy kikapjanak tőlünk. Ami minket illet, próbálunk az utóbbi meccsekhez képest javulni, fontos lesz az, hogy hogyan kezdjük a meccset, az elején oda kell figyelnünk.
Gál Sándor (HSC Csíkszereda): Egyik legnehezebb túránk következik. Fontos, hogy ne vegyük félvállról az Újpest elleni mérkőzést. Létfontosságú a győzelem ellenük, hogy önbizalommal telve vághassunk neki a még fontosabb két mérkőzésnek a Miskolc és az Érsekújvár ellen. Minimum hat pontot kell szerezzünk, hogy életben tartsuk a reményeinket. De könnyen meglehet, hogy ez sem lesz elég. Egy pár játékosunk kisebb betegséggel küszködik, reméljük a mérkőzés kezdetéig mindenki százszázalékos lesz.
| Erste Liga, Megyeri út, 230 néző. Játékvezetők: Varjú, Halassy, Bedő, Soós. |
| Hajek: 94,5% (Szabó) | K |
Kozuch: 92,6% (Ruczuj) |
| Zalavári, Maklári, Reiter, Pichler, Farkas L. S. | 1 |
Hruby, Flinta, Curilla, Mihály, Novák |
| Horváth, Garbacz, Virág T., Szirányi, Sweeney | 2 |
Salló, Papp, Moldován, Szőcs, Bíró T. |
| Bereczki, Sommer, Virág Cs., Coleman, Crichton | 3 |
Bors, Nagy I., Becze, Péter, Molnár Zs. |
| Kovács, Dömötör, Fekti | 4 |
Góga, Kósa, Molnár Z., Bíró O., Farkas T. |
| Ancsin János, Fekti Bálint | E |
Gál Sándor, Hozó Levente |
További cikkek
- Nincs is ekkora különbség a két csapat között
- Itt az ideje annak, hogy ezt megfelelően kezeljük házon belül is
- DEAC–DVTK Jegesmedvék 4-3
- Corona Brasov–Gyergyói HK 2-10
- Erdélyi-rangadó és keleti derbi a vasárnapi műsor
- Kyle Just érkezésével jött egy kis nyugalom, elképzelés a csapatba
- Felelősek vagyunk a magyar hoki jövőjét illetően, főleg az akadémiák
- A debütálók sem illetődtek meg, tetszett a történet
- Úgy hangzik, mint egy lejárt lemez, de mi mindent megtettünk

