Miskolc?Dab.Docler 3-0

   

A DAB csak az első harmadban tudott lépést tartani rájátszásért küzdő ellenfelével, de ez kevés volt a Metcalfe, Knox páros ellen, amely három gólt szerzett. Gyenes már négy shutoutnál tart a szezonban.

A pénteki Miskolc?DAB találkozó egyik nagy kérdése az volt, hogy vajon, hogyan hat a csapatokra a tét, meginog-e a hazai csapat nagy nyomás alatt. A mérkőzés egyértelmű választ adott erre, ugyanakkor azt is meg kell jegyeznünk, hogy a dunaújvárosiaktól látott teljesítmény a tavalyi alapszakasz végét idézte, és ha nem szedik össze magukat Stephan Lundh tanítványai, akkor még komoly harc lehet az első hely megszerzéséért.

Az első harmad kiegyenlített játékot hozott, az első húsz percben azonban gólt nem láthattak a nézők. Hajós a 13. percben kétperces kisbüntetést kapott, ám ezt nem tudták kihasználni a vendégek. A második harmadban egy sokkal gyengébb DAB jött ki a jégre, érződött, hogy a Miskolc ezerszer jobban akarja a győzelmet, így a párharcok nagy részét meg is nyerték a palánk mellett és a buliknál is. Emellett rengeteg korongot adtak el a vendégek, melyekből rendre veszélyes akciókat vezettek a vendégek. Az egyik ilyen a 24. percben történt, amikor Nagy Richárd a saját kapuja mögül varázsolta Knox elé a korongot, az ő lövését még hatalmas bravúrral hárította Kalnins, ám Metcalfe ismétlésénél már ő is tehetetlen volt.

A gól után sem tudott felpörögni a DAB, sőt, a meccs felénél a Miskolc egy újabb eladott koronggal lódult meg a semleges harmadból, Knox nem is hibázta el a ziccert, amivel már kettő volt a borsodiak előnye. A harmadik harmadban is maradt a meggyőző hazai fölény, az 55. percben ismét korongot loptak a körülményesen kombináló újvárosi játékosoktól, ami után 3-1 ellen vezethették a kapura korongot. Knox, Faith és Metcalfe szépen kipasszolta a helyzetet, az egykori Acélbika, a hazaiak mostani csapatkapitánya, Tyler Metcalfe saját maga második, csapata harmadik gólját szerezte a mérkőzésen. A hátralévő hat perc esemény- és izgalommentesen zajlott. Gyenes szezonbeli negyedik, a DAB ellen pedig a második shutoutját érte el.

Győzelmével a Miskolc a rájátszás szempontjából nagyon fontos három pontot húzott be, viszont ha ez a DAB marad az alapszakasz végéig, akkor azok a csapatok kimondottan örülhetnek, amelyeknek sok meccsük van még hátra a dunaújvárosiak ellen.

Bob Dever (Miskolc): Nagyon fontos győzelmet arattunk ma este, több okból is. Egyrészt a múlt heti sikertelen túra után vissza kellett találnunk a helyes útra. Másrészt, az előző két mérkőzésen a Dunaújváros csak apróságokkal tudott megverni minket, és be kellett bizonyítanunk, hogy le tudjuk őket győzni. Az első harmadban jól, a második még jobban, a harmadikban pedig egészen kitűnően játszottunk. Ma este még ünneplünk, de holnap reggeltől már a vasárnapi mérkőzésre készülünk, mert ott is csak a győzelem fogadható el.

Stephan Lundh (Dab.Docler): Ma este a Miskolc jobb volt nálunk. Erősebben, gyorsabban játszottak, mi sok problémával küszködtünk.

Erste Liga, Miskolci Jégcsarnok, 1400 néző. Játékvezetők: Haszonits, Druga, Gangel, Ozsváth.
Gyenes: 100% (Duschek)
K
Kalnins: 91,4% (Kiss T.)
Boyle, deBruyn, Dubek, Miskolczi, Hegyi Á.
1
Lindgren, Hüffner, Ladányi, Szappanos, Kiss Á.
Hajós, Durco, Knox, Metcalfe, Faith
2
Huba, Nagy R., Peterdi, Galanisz, Azari
Láda, Vojtkó, Roczanov, Tóth, Rafaj
3
Jaborník, Gröschl, Somogyi, Papp, Contois
Ritó, Budai, Popovics, Szilágyi, Fliszár
4
Magosi, Pavuk, Léránt, Szabados
Bob Dever
E
Stephan Lundh, Jonas Johnson
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
1-0 23:58 MIS Metcalfe Knox
2-0 30:28 MIS Knox Metcalfe Boyle
3-0 54:12 MIS Metcalfe Faith Knox
35 Kapura lövések száma 24
2 Kiállításpercek 32
Cimkék: , ,

Te mit gondolsz?

Eseménynaptár
december 1., vasárnap
EL 17:30 FHADAB 2-1VÉGE
EL 18:00 MISUTE 3-2 HVÉGE
december 3., kedd
MK 18:00 UTEETO 10-4VÉGE
MK 18:30 DEBMIS 3-1VÉGE
december 4., szerda
MK 18:55 B21FHA 1-5VÉGE
ICEHL 19:15 AVSOLL 2-1VÉGE
december 6., péntek
EL 17:30 SCCBRA 0-2VÉGE
EL 18:30 DABFTC 4-5 HVÉGE
EL 18:30 FHADEB 3-5VÉGE
EL 18:30 MISBJA 0-4VÉGE
ICEHL 18:30 G99AVS 2-6VÉGE
AL 21:00 WRMSPC 11-4VÉGE
december 7., szombat
AL 17:00 FTCZEG 10-6VÉGE
AL 18:30 OHAVAS 7-9VÉGE
AL 19:00 SZGLHL 2-6VÉGE
december 8., vasárnap
EL 16:30 BRAGYE 2-10VÉGE
ICEHL 17:30 AVSASI 4-3 HVÉGE
EL 18:30 DEBMIS 4-3VÉGE
december 9., hétfő
VB20 16:00 DENHUN INFO
december 10., kedd
VB20 12:30 FRAHUN