
A Ferencváros utolsó esélye
Ha vasárnap kikap a Fradi Dunaújvárosban, valószínűleg elköszönhet a rájátszástól. Az Acélbikáktól viszont ehhez sokkal több kell, mint amit a Miskolc ellen mutattak.
?Vasárnap Dunaújváros, mindent egy lapra kell feltennünk ? ezek voltak Dobos Tamás szavai az FTC pénteki, Érsekújvár elleni vereségét követően.? A Fradi korábbi kiváló játékosa és jelenlegi edzője pontosan mérte fel csapata helyzetét a rájátszásért folytatott küzdelemben. A parádésra sikerült november után ugyanis kissé visszaesett csapata teljesítménye és azóta lassan, de biztosan csúszik le a negyedik hely megszerzésének lehetőségétől. A zöld-fehéreket jelenleg 11 pont választja el a negyedik helytől, mind a hét hátralévő mérkőzését meg kellene nyernie ahhoz, hogy esélye legyen odaérni a végelszámolásnál.
Február 23-ig még kétszer játszanak a DAB-bal, kétszer a Miskolccal, egyszer az UTE-val (idegenben), egyszer Érsekújváron és egyszer a HSC Csíkszeredával hazai pályán. Az idei tapasztalatok alapján egyik sem ígérkezik könnyű mérkőzésnek, de az is igaz, hogy mindegyiken van reális alapja a győzelmi reményeknek. Különösen, mivel pénteken a DAB korántsem tűnt olyan meggyőzőnek, mint korábban és a második Miskolc elleni mérkőzés is a sor legvégén lesz, és van rá esély, hogy akkorra a Jegesmedvék is kvalifikálják magukat a playoffba.
Az persze kérdés, hogy bár a DAB-szurkerek nem az elmúlt két év alapszakaszának végét jellemző játékért zárták szívükbe csapatukat, de a Fradi ellen is akkorát fog-e betlizni Stephan Lundh csapata, mint tette azt pénteken Miskolcon, vagy összekapják magukat Galaniszék. Miskolcon sem a tűz, sem pedig az elképzelés jeleit nem lehetett felfedezni a játékukban, így pedig nehéz nyerni. Különösen azért érthetetlen mindez, mert sérültek nincsenek, Hegyi Ádám Zoltánt leszámítva a teljes csapat a rendelkezésre áll. Mindez nem mondható el a Ferencvárosról, ahonnan meghatározó játékosok, Borbás és Berta is egész szezonra kidőltek. Talán ez a magyarázata az utóbbi idők gyengébb szereplésének is, hiszen a továbbra is meggyőző légiós-teljesítmények mellől sokszor éppen a magyar játékosok extrája hiányzik leginkább. A játékosoknak azonban nincs idejük ezen tépelődni, azzal kell nyerni, aki éppen rendelkezésre áll, lehetőleg már Dunaújvárosban is.
Jonas Johnson (másodedző, Dab.Docler): A Ferencváros ellen mindig kiemelten kell figyelni, hiszen az eddig lejátszott meccsek alapján nyilvánvaló, hogy egy sokat dolgozó, egyszerű hokit játszó csapat a pesterzsébeti, akik képesek mindenki ellen jó eredményt elérni. Ha az edzéseken gyakorolt taktikai elemeket betartják a fiúk, s beütik azokat a helyzeteket, amik eddig kimaradtak, akkor viszont úgy érzem, nem lesz gondunk.
| Erste Liga, Dunaújvárosi Jégcsarnok, 650 néző. Játékvezetők: Haszonits, Németh, Abonyi, Vas. |
| Sevela: 95,5% (Kiss T.) | K |
Budai: 81,6% (Szőke) |
| Lindgren, Hüffner, Ladányi, Szappanos, Kiss Á. | 1 |
Lencsés, Lindquist, Gibbs Sjödin, Nagy L., Kiss G. |
| Huba, Nagy R., Peterdi, Galanisz, Azari | 2 |
Mestyán, Tőkési Lajos, Pál, Dancsfalvi, Potila |
| Jaborník, Gröschl, Somogyi, Papp V., Contois | 3 |
Győri, Ölander, Feil, Ojanen, Vaszjunyin |
| Hruby, Magosi, Pavuk, Léránt, Szabados | 4 |
Géczi, Németh, Papp Cs. |
| Stephan Lundh, Jonas Johnson | E |
Dobos Tamás, Hakan Nygren |
További cikkek
- Nincs is ekkora különbség a két csapat között
- Itt az ideje annak, hogy ezt megfelelően kezeljük házon belül is
- DEAC–DVTK Jegesmedvék 4-3
- Corona Brasov–Gyergyói HK 2-10
- Erdélyi-rangadó és keleti derbi a vasárnapi műsor
- Kyle Just érkezésével jött egy kis nyugalom, elképzelés a csapatba
- Felelősek vagyunk a magyar hoki jövőjét illetően, főleg az akadémiák
- A debütálók sem illetődtek meg, tetszett a történet
- Úgy hangzik, mint egy lejárt lemez, de mi mindent megtettünk
