


A Dab.Docler is bejuthat a BL-be
A dunaújvárosi csapatnak ehhez semmi mást nem kell tennie, mint megnyerni a Kontinentális Kupa következő évi kiírását.
Az IIHF elkészítette a második számú európai kupasorozat (CC) 2014/15-ös tervezetét. Ez ugyan még nem hivatalos, mert minderre rá kell bólintania a májusi kongresszusnak, de több érdekes változás körvonalazódik.
A legfontosabb, hogy a nemzetközi szövetség (IIHF) és a Bajnokok Ligája (CHL) megállapodásra jutott arról, hogy a CC 2014/15-ös kiírásának győztese szabad kártyával indulhat a CHL következő, tehát 2015/16-os szezonjában. A CHL létrehozásával ettől a kiírástól kezdve korlátozzák a CC résztvevőinek körét. Ennek értelmében nem indulhatnak a Kontinentális Kupában a CHL A licenszes országok klubjai, tehát svéd, finn, cseh, svájci, német és osztrák csapatok. Ugyancsak nem indulhatnak bármely bajnokság másodosztályában szereplő egyesületek.
A fentiek figyelembe vételével a CC indulója lehet bármely egyéb ország bajnokcsapata, függetlenül attól, hogy saját bajnokságban, vagy regionális ligában játszik-e. Ha a bajnok nem tud elindulni, akkor első helyen az alapszakaszgyőztes, amennyiben ez megegyezne a bajnokkal, akkor a döntő vesztese léphet a helyére. Ha egyik csapat sem képes részt venni a CC-ban, akkor az adott ország nemzeti szövetsége elveszti az indulási jogot az adott évi sorozatra, helyette egy lejjebb rangsorolt nemzeti szövetség kapja meg a csapatindítási jogot.
A lebonyolítási formában egyetlen, ám annál fontosabb változás lesz. A négyes döntőben nem lesznek fix helyek, mindenkinek ki kell vívnia az utolsó tornán való szereplés jogát, ehhez az első két hely egyikén kell végezni a két elődöntő csoport valamelyikében. Eddig a címvédő és a rendező automatikusan a final four tagja volt. Három előzetes fordulót rendeznek a tradicionális időpontokban, tehát szeptemberben, októberben és novemberben, a szuperdöntőre a hagyományoknak megfelelően januárban kerül sor.
A Kontinentális Kupa győztese szabad kártyát kap a CHL következő évi kiírásában. Ha a győztes nem tud elindulni a CHL-ben, akkor az ezüstérmes számára nyílhat meg az út, ha ő sem tud indulni, akkor az IIHF jelölheti ki a CC-szabadkártyával induló csapatot. Nevezni 2014. május 23-ig lehet. Magyarországról a Dab.Docler vívta ki a jogot, amennyiben nem indulna, úgy a Miskolc lehet a beugró. Magyarországról még egy csapatnak van esélye a BL-indulásra, az EBEL-ben részt vevő Fehérvárnak, de első nekifutásra nem szerzett részvételi jogot.
További cikkek
- Nincs is ekkora különbség a két csapat között
- Itt az ideje annak, hogy ezt megfelelően kezeljük házon belül is
- DEAC–DVTK Jegesmedvék 4-3
- Corona Brasov–Gyergyói HK 2-10
- Erdélyi-rangadó és keleti derbi a vasárnapi műsor
- Kyle Just érkezésével jött egy kis nyugalom, elképzelés a csapatba
- Felelősek vagyunk a magyar hoki jövőjét illetően, főleg az akadémiák
- A debütálók sem illetődtek meg, tetszett a történet
- Úgy hangzik, mint egy lejárt lemez, de mi mindent megtettünk