Vas Matyas

Ismerjék meg a MOL Liga játékvezetőit

   

A MOL Liga játékvezetői testülete a nyári fizikai, jeges és szellemi tesztek eredményei alapján kihirdette a nemzetközi liga keretét. Majdnem mindenkiről fotót is mutatunk.

Kincses Gergely az előző szezon közben vette át a MOL Liga JT vezetését. 23 vezetőbíró és 28 vonalbíró teljesítette az elvárt szintet. Mint jelezni szoktuk, a játékvezetők posztja nem kötött, tehát sokszor előfordul, hogy valaki vezetőként és vonalbíróként is tevékenykedik egy szezonon belül. Mint látható, Druga és Caprnka sporttárs után újabb két szlovákiai játékvezetőt igazolt a liga, a folyamatos magyarországi utánpótlás mellett is lényeges a jelenlétük, mivel a legjobb magyar játékvezetők egyre több szerepet kapnak külföldön, ez évben az EBEL mellett sokan már a Bajnokok Ligájában is sípolnak.

Azt szokták mondani, akkor dolgozik jól egy játékvezető, ha észrevehetetlen, és bár ha ez nem is teljesen igaz, de a Jégkorongblog történetében először bemutatjuk a MOL Liga játékvezetői karát fényképeken is. Megérdemlik, sokat dolgoznak, olvasóinkat pedig arra kérjük, ne éljenek vissza azzal a helyzettel, hogy ezentúl már nem csak fejvédőben ismerik meg őket.

Vezetőbíró Vonalbíró
Babic Vladimír Abonyi Attila
Jozef Bachúrik (SVK) Bedő Péter
Dalibor Beniac (SVK) Berger Ákos
Jan Caprnka (SVK) Berkesi Balázs
Csomortáni Zsolt (ROM) Alexandru Butucel (ROM)
Druga Norbert Mihai Butucel (ROM)
Gangel László Csata Attila (ROM)
Gebei Péter Csibi József
Gergely Lehel (ROM) Keresztes Levente
Halassy György Kis-Király Barna
Haszonits Miklós Kormos Dávid
Marius Iliescu (ROM) Mayer István
Juhász Gábor Máthé István (ROM)
Kincses Gergely Mizsák Péter
Valentin Lascar (ROM) Muzsik Norbert
Mayer Gábor Ozsváth Ádám
Nagy Attila Pálkövi Botond
Németh Márton Rédai Botond (ROM)
Rencz Dániel Sikó Levente (ROM)
Sós Zoltán Sipos Roland
Cosmin Toparceanu (ROM) Soltész Áron
Varjú Árpád Somos Balázs
Wolf László Soós Dániel
Székely Gergely
Timár Balázs
Mihai Trandafir (ROM)
Vas Mátyás
Váczi Dávid

A játékvezetők neve után azt a szövetséget tüntettük fel, amelyhez tartoznak. A jelölés nélküli zebrák az MJSZ JT tagjai.


A vezetőbírók portréi:


A vonalbírók portréi:

Cimkék: , , ,

Te mit gondolsz?

Eseménynaptár
december 1., vasárnap
EL 17:30 FHADAB 2-1VÉGE
EL 18:00 MISUTE 3-2 HVÉGE
december 3., kedd
MK 18:00 UTEETO 10-4VÉGE
MK 18:30 DEBMIS 3-1VÉGE
december 4., szerda
MK 18:55 B21FHA 1-5VÉGE
ICEHL 19:15 AVSOLL 2-1VÉGE
december 6., péntek
EL 17:30 SCCBRA 0-2VÉGE
EL 18:30 DABFTC 4-5 HVÉGE
EL 18:30 FHADEB 3-5VÉGE
EL 18:30 MISBJA 0-4VÉGE
ICEHL 18:30 G99AVS 2-6VÉGE
AL 21:00 WRMSPC 11-4VÉGE
december 7., szombat
AL 17:00 FTCZEG 10-6VÉGE
AL 18:30 OHAVAS 7-9VÉGE
AL 19:00 SZGLHL 2-6VÉGE
december 8., vasárnap
EL 16:30 BRAGYE 2-10VÉGE
ICEHL 17:30 AVSASI 4-3 HVÉGE
EL 18:30 DEBMIS 4-3VÉGE
december 9., hétfő
VB20 16:00 DENHUN INFO
december 10., kedd
VB20 12:30 FRAHUN