


Minden játékos ezt várja
Mióta Miskolcra beköltözött a minőségi jégkorong, az FTC vendégjátéka rangadónak számít. A két csapat szinte mindig parázs meccset vív egymással, meglepő lenne, ha ezúttal nem így lenne.
A mérkőzés külön pikantériája, hogy a nyáron jelentősen átalakult mindkét csapat, a Ferencvárosban számos meghatározó ex-miskolci játékos is megtalálható.
Nagyon erős ellenfelek, többek között három EBEL-csapat ellen készültek a borsodiak a szezonra, és egyetlen komolyabb kisiklást leszámítva tisztességes eredményeket értek el. A ferencvárosiak stratégiája eltért ettől, ők zömmel a szlovák második vonalból választottak ellenfeleket, de a csapat potenciálját jelzi, hogy a meccsek zömét megnyerték Sijkáék. A felkészülést a Dunaújváros elleni oda-vissza csata zárta, egy-egy büntetős győzelemmel és vereséggel.
Szerdán a címvédő Érsekújvár ellen az UTE megmutatta, hogy ebben a szezonban valóban megjósolhatatlanok a MOL Liga-mérkőzések eredményei. Péntek este a Miskolc és a Ferencváros csatájáról ez még inkább elmondható lesz. Mindkét oldalon számos játékos vár arra, hogy bizonyíthasson, így nagy iramú, érdekes, izgalmas és az utolsó pillanatokig nyílt mérkőzésre számíthatnak a nézők.
“Felkészültünk a szezonra – mondta blogunknak Majoross Gergely, a Miskolc vezetőedzője. – Hogy aztán a felkészülés miként sikerült, azt először pénteken lehet lemérni, hiszen az éles mérkőzések mindig mások, mint az edzőmeccsek. Eddig edzés edzést követett, köztük néha mérkőzések jöttek, most viszont megváltozik az életünk, meccs következik meccs hátán, köztük ha éppen ráérünk, edzések is lesznek. Minden játékos ezt várja, ezért gyötri magát az alapozás során. Mindenki azért küzd, hogy aztán minél többet játszhasson, hiszen a meccseket élvezi a jégkorongozó. Felesleges is mondanom talán, hogy izgatottan várjuk a rajtot. A Ferencvárosban sok volt miskolci játszik, nyilván kétszeresen is bizonyítani szeretnének majd. De a mi játékosainknak is lesz mit bizonyítaniuk, például azt, hogy érdemesek voltak arra, hogy a csapatnál maradjanak. Ellenfelünk az edzőmérkőzések eredményeiből ítélve jól felkészült, így csak összeszedetten játszva lehet keresni valónk ellene. A kezdőcsapatra még aludnom kell egyet. El kell döntsem, hogy két kapusunk, Bálizs és Duschek közül ki kezd. Az biztos, hogy Popovics Patrik a Fehérvár elleni Magyar Kupa-meccsen kapott kiállítása miatt eltiltással kezdi a szezont, a védők közül pedig Láda Péter nem fog beöltözni pénteken este.”
A Miskolci Jegesmedvék felkészülési meccsei:
augusztus 25., 17:00 HK Dukla Michalovce (SVK-2.)–Miskolci Jegesmedvék (Nagymihály) 3-2 büntetőkkel
augusztus 28., 18.30: Miskolci Jegesmedvék–Olimpia Ljubljana (Miskolc) 1-4
augusztus 30., 16.00 Miskolci Jegesmedvék–KH Sanok (Miskolc) 4-1
szeptember 6., 19.00: Fehérvár AV19–Miskolci Jegesmedvék (Ifj: Ocskay Gábor Emléktorna, Székesfehérvár) 9-2
szeptember 7., 15.00: Miskolci Jegesmedvék–Graz (Ifj: Ocskay Gábor Emléktorna, Székesfehérvár) 3-5
szeptember 12. 19:00 Debreceni HK–Miskolci Jegesmedvék 2-3
Érkezett:
Bálizs Bence (Fehérvár, EBEL)
Dósa Krisztián (MAC U20)
Jesse Dudas (CAN; Wichita Thunder, CHL)
Gőz Balázs (Morzine-Avoriaz, FRA-1.)
Láda Péter (nem volt csapata)
Kalvin Sagert (CAN; Kalamazoo Wings, ECHL)
Becze Tihamér (HSC Csíkszereda)
Zach Cohen (USA, Olofströms IK, SWE-3.)
Keegan Dansereau (CAN, Olofströms IK, SWE-3.)
Nagy Krisztián (El Paso Rhinos, WSHL, USA)
Majoross Gergely (vezetőedző, MAC U20)
Mart Eerme (EST; edző, Észtország)
Távozott:
Hegyi Ádám (hátvéd, Ferencváros)
Bob Dever (CAN; vezetőedző, MAC U20)
Curtis deBruyn (CAN; hátvéd, ?)
Dubek Vladimir (csatár, Ferencváros)
Juraj Durco (SVK; hátvéd, ?)
Juraj Faith (SVK; csatár, HC Nové Zámky)
Tomo Hafner (SLO; csatár, ?)
Jordan Knox (CAN; csatár, KH Sanok, POL-1.)
Rafaj Attila (csatár, Ferencváros)
Orosz Szilveszter (hátvéd, Debreceni HK)
György Róbert (csatár, Debreceni HK)
Fotó: Bán Olivér
“Úgy érzem, nagyon jól sikerült a felkészülésünk – mondta Dobos Tamás, a Ferencváros edzője a csütörtöki edzést és csapatfotózást követően. – Végre időben tudtuk kezdeni a munkát, és úgy érzem, a csarnokkal kapcsolatos problémák ellenére is el tudtuk végezni azt a munkát, amit elterveztünk. A szezon kezdetével eljön a bizonyítás ideje. Nagyon vártuk már a rajtot, reméljük, jól kezdjük az idényt. Ez nagyon fontos lenne ahhoz is, hogy megszerezzük az erőltetett menet teljesítéséhez szükséges önbizalmat. Ez lényeges, mert úgy érzem, a MOL Liga megint nagyot lépett előre. Szeretnénk, hogy a jó rajt ne csak az eredményben, hanem a mutatott játékban is megnyilvánuljon. Voltak ugyan sérültjeink a felkészülés során, de szerencsére mára mindenki meggyógyult, Győri Tamás kivételével. Rá sajnos térdműtét vár, és ez az idény minden bizonnyal eltelik a rehabilitációjával. Örülünk, hogy kezdődik a szezon, remélem, izgalmas és jó mérkőzésekkel tudjuk szórakoztatni a szurkolókat.”
A Ferencváros felkészülési meccsei:
július 28., 18:30 HC Rebel Havlíckuv Brod (CZE-2.)–Ferencvárosi TC 4-3 büntetőkkel
augusztus 13. 19:30 HK Levice (SVK-3.)–Ferencvárosi TC (Léva) 1-3, a 22. percben félbeszakadt pára miatt
augusztus 21., 17:00 HC Detva (SVK-2.)–Ferencvárosi TC (Gyetva) 2-5
augusztus 22., 17:00 MSHK Prievidza (SVK-2.)–Ferencvárosi TC (Gyetva) 3-4 büntetőkkel
szeptember 2.. 17:30 HC Topolcany (SVK-2.)–Ferencvárosi TC (Nagytapolcsány) 3-6
szeptember 9. 19:00 Ferencvárosi TC–Dab.Docler 5-4 büntetőkkel
szeptember 12. 18:30 Dab.Docler–Ferencvárosi TC 4-3 büntetőkkel
Érkezett:
Robert Marton (SVK; HC Presov, SVK-2.)
Soós László (UTE-U20)
Ales Cerny (CZE; Nice, FRA-2.)
Hegyi Ádám (Miskolci Jegesmedvék)
Horváth András (UTE)
Dominik Kramar (SVK; Bardejov, SVK-2.)
Lévai Máté (MAC-U20)
David Croteau (CAN; Brest, FRA-1.)
Dubek Vladimir (Miskolci Jegesmedvék)
Farkas Lőrinc Simon (UTE)
Galló Illés (Bradford Rattlers, GMHL)
Mach Márton (MAC U20)
Marek Mikusovic (SVK; Telford Tigers, GBR-2.)
Václav Novák (CZE; csatár, HSC Csíkszereda)
Rafaj Attila (Miskolci Jegesmedvék)
Távozott:
Rickard Eriksson (SWE; hátvéd, ?)
Viktor Gibbs Sjödin (SWE; csatár, ?)
Hegyi Dominik (csatár, ?)
Andreas Lindquist (SWE; hátvéd, ?)
Michal Meravy (CZE; kapus, ?)
Mestyán István (hátvéd, Dab.Docler)
Muzsik Norbert (hátvéd, ?)
Nagy László (csatár, visszavonult, edző, Vasas-utánpótlás)
Antti Ojanen (FIN; csatár, ?)
Mikael Potila (FIN; csatár, ?)
Tőkési Lajos (hátvéd, Debreceni HK)
Vaszjunyin Artyom (csatár, Debreceni HK)
Feil Arnold (csatár, UTE)
Szőke Attila (kapus, ?)
Berta Ákos (csatár, Debreceni HK)
Dancsfalvi Norbert (csatár, Debreceni HK)
Horváth Dávid (csatár, Debreceni HK)
Wéber Zsolt (hátvéd, Debreceni HK)
Johan Lagemyr (SWE; szezon előtt)
Ne feledjék, hokiünnep lesz ez pályán belül és kívül is, kiváló akcióval.
Miskolc–FTC 4-3
Nem színvonalas, de eseménydús és a végén kifejezetten izgalmas mérkőzésen megérdemelten nyert a hazai csapat. Becze kiválóan mutatkozott be.
A Miskolc Bálizst, a Ferencváros Martont állította a kapuba. Ahogy az lenni szokott, a bemutatkozók, újoncok és új csapatba érkezők nagyon meg akarták magukat mutatni. Croteau vezetést szerzett a Fradinak, de Metcalfe hamar egyenlített. Dudas emberelőnyös góljával már az első harmadban fordított a Jegesmedvék.
A 2. harmadban sokáig semmi érdekfeszítő nem történt, mígnem Lencsés középtávoli lövésből váratlanul egyenlített. Amikor pedig lendületbe jött volna az FTC, felesleges fegyelmezetlenségekkel gyakorlatilag magát verte meg. A Csíkszeredából igazolt Becze Tihamér emberelőnyből megszerezte a vezetést, majd Majoross edző visszaküldte a gólszerző sort, így Becze egy percen belül duplázott.
A záró játékrészben a Ferencváros nem igazán tudta felépíteni játékát, de Horváth András alig 4,5 perccel a vége előtt visszahozta a reményeket. 4-3 után a végén még egy emberelőny is segítette az FTC egyenlítését, de 6 a 4 ellen nem sikerült komoly lehetőséget kialakítani. Mindent egybevetve ezen a meccsen jobb volt a Miskolc csapatként is és több jó egyéni teljesítmény szolgálta győzelmét.
Majoross Gergely győzelemmel mutatkozott be felnőtt első osztályú vezetőedzőként.
Majoross Gergely (Miskolc, vezetőedző): Tipikus szezon eleji mérkőzés volt, sok hibával, ami ilyenkor még részben elfogadható. Időnként fegyelmezetlenül játszottunk, ám ezekből a hibákból tanulnunk kell. A hibákat kemény munkával ellensúlyoztuk, így fontos győzelmet arattunk.
Dobos Tamás (Ferencváros, edző): Ezen az estén nem a két csapat volt a főszereplő.
Erste Liga, Miskolci Jégcsarnok, 1025 néző. Játékvezetők: Gangel, Németh, Kormos, Pálkövi. |
Bálizs: 92,9% (Duschek) | K |
Marton: 88,9% (Budai K.) |
Boyle, Dudas, Metcalfe, Cohen, Dansereau | 1 |
Horváth, Cerny, Pál, Novák, Croteau |
Gőz, Sagert, Nagy, Láda B., Becze | 2 |
Lencsés, Kramar, Kiss G., Rafaj, Mikusovic |
Vojtkó, Dósa, Hajós, Roczanov, Tóth | 3 |
Revák, Hegyi, Dubek, Borbás, Sijka |
Ritó, Budai R., Szilágyi, Miskolczi, Fliszár | 4 |
Lévai, Géczi, Németh, Farkas, Papp |
Majoross Gergely, Mart Eerme | E |
Dobos Tamás, Hakan Nygren |
Gólok | Idő | Csapat | Típus | Gól | Passz | Passz |
0-1 | 03:48 | FTC | Croteau | Borbás | Pál | |
1-1 | 06:51 | MIS | Metcalfe | Dudas | Becze | |
2-1 | 14:58 | MIS | PP | Dudas | Becze | |
2-2 | 29:21 | FTC | Lencsés | Kiss G. | Sijka | |
3-2 | 36:38 | MIS | PP | Becze | Cohen | Metcalfe |
4-2 | 37:21 | MIS | Becze | Láda B. | Boyle | |
4-3 | 55:28 | FTC | Horváth | Kiss G. | Novák |
36 | Kapura lövések száma | 42 |
18 | Kiállításpercek | 16 |
A Miskolc–FTC képei
A Miskolc–FTC gólösszefoglalója
További cikkek
- Nincs is ekkora különbség a két csapat között
- Itt az ideje annak, hogy ezt megfelelően kezeljük házon belül is
- DEAC–DVTK Jegesmedvék 4-3
- Corona Brasov–Gyergyói HK 2-10
- Erdélyi-rangadó és keleti derbi a vasárnapi műsor
- Kyle Just érkezésével jött egy kis nyugalom, elképzelés a csapatba
- Felelősek vagyunk a magyar hoki jövőjét illetően, főleg az akadémiák
- A debütálók sem illetődtek meg, tetszett a történet
- Úgy hangzik, mint egy lejárt lemez, de mi mindent megtettünk