


Mindkét zöld-fehér csapat kapaszkodna
Pénteken a Ferencváros az Érsekújvárt fogadja, a hazaiak a rájátszásba kerülésért, a címvédő az élbolyban maradásért küzd.
Kemény hétvége előtt áll a Ferencváros, mely pénteken a címvédő, jelenleg harmadik helyezett Érsekújvárt fogadja, vasárnap pedig a Dab.Doclerhez utazik. Márpedig a Fradi éppen elkezdett kimászni abból a gödörből, amibe az edzőváltás és a sérülések nyomán került és kezdte beérni örök riválisát, az UTE-t a tabellán. Jelenleg ugyanis a Fradi a hetedik 13 ponttal, a még éppen rájátszást érő helyen álló lila-fehérek két ponttal előzik őket. Szakács Ferenc tanítványainak tehát minden pontra égető szükségük van. Nincs is rossz formában a társaság, hiszen legutóbb erdélyi túrájukról tértek haza három ponttal úgy, hogy Brassóban minimális különbséggel, 2-1-re kaptak csak ki. A védelmet, úgy tűnik, sikerült stabilizálni, hiszen a legutóbbi négy meccsükből hármat kettő vagy annál kevesebb kapott góllal hoztak le a zöld-fehérek, ami mindenképpen jó alapnak tűnik a további építkezéshez. Az igazi gondok a támadásban vannak, hiszen ezen a négy meccsen összesen nyolc gólt tudtak lőni, két alkalommal mindössze egy gólra futotta az előrejátékból. Egyelőre Novák és Kiss Gábor húzza magával a csapatot, míg a többiek többnyire adósak a ponterős játékkal.
Ha a Fradi hétvégéje nehéz, akkor ugyanez elmondható az Érsekújvár egész hetéről. A címvédő egy hete a DAB ellen kezdte a menetelést, felváltva jöttek a MOL ligás és a szlovák harmadosztályú mérkőzések. A pénteki pesterzsébeti találkozó lesz az ötödik a sorban. Még az a szerencséje Robert Spisaknak, hogy az erőltetett menetbe nem csúsztak be extrém nagy távolságok, illetve hogy a szlovákiai bajnokságban is a tabella hátsó feléből kapták az ellenfeleket, így tulajdonképpen bravúrnak tekinthető, hogy csak az újra bombaformában lévő Miskolc ellen kaptak ki idegenben. Nem sok jót ígér a Fradi védői számára, hogy így is ötször rezgették meg az újvári csatárok a Macik hálóját, akik pedig az azt megelőző 5 hazai találkozójukon összesen kaptak nyolc gólt. Ezzel együtt a csapat nincs könnyű helyzetben, hiszen 14 meccse és 27 pontja van, míg az előtte álló Miskolc egy meccsel kevesebbet játszva is 27 pontot gyűjtött, a negyedik helyen álló Brassó pedig vesztett pontokban egálban van a címvédővel. Ha tehát nem sikerül pontot szerezniük Uraméknak, lépéshátrányba kerülnek az élen állókhoz képest, sőt a hét végére még akár a negyedik helyre is visszaeshetnek.
Szakács Ferenc (vezetőedző, Ferencváros): Úgy néz ki, a pénteki meccsen bemutatkozik az új játékosunk, Jiri Moravec. Rafaj Attila viszont továbbra sem játszik, sajnos még mindig sérült. Hétvégén mind a két meccsből megpróbáljuk a maximumot kihozni. Egy hazai mérkőzéssel kezdünk, aztán idegenben játszunk, ráadásul a legerősebb csapatok ellen. A két meccs alatt legalább három pontot szeretnénk gyűjteni. Utána jön a nemzetközi szünet, ami számunkra egy kis felkészülés lesz.
Ferencváros–Érsekújvár 0-5
A HC Nové Zámky öt perc alatt eldöntötte a mérkőzést. A vendégeknél nem lépett jégre Blazícek, Uram és Polcík, viszont bemutatkozott Domian, illetve cserekapusként a szezont az EBEL-es Znojmóban kezdő Cikáneket nevezték.
A mérkőzésen gyakorlatilag az első érdemi támadásból gól született. Faith elment a jobb szélen, kapura lőtt, megszerezte a vezetést a HC Nové Zámkynak. A folytatásban is a vendégek játszottak aktívabban, aminek meglett az eredménye, Huba belőtte az érsekújváriak második gólját. Az 5. percben emberelőnybe kerültek a vendégek, azonnal felálltak, 23 másodperc alatt kihasználták Kowalczyk révén. A harmadik vendéggól után kiegyenlítődött a játék képe, az első komolyabb ferencvárosi lehetőséget a 6. percben vezették a hazaiak Mikusovic vezényletével, majd Novák szólóját védte Krajcovic. A következő találatot viszont a vendégek szerezték, a HC Nové Zámky csatárai úgy mentek át a védelmen, mint kés a vajon, Frolík fejezte be az akciót. Szakács Ferenc időt kért négygólos hátrányban, valamint Budai helyét Marton vette át az FTC kapujában. Az 15. percben Siska kiállítása nyomán emberelőnybe került a Ferencváros, de nem alakított ki komolyabb lehetőséget. A harmad hajrájában újra öt a négy ellen játszhatott a Fradi, viszont Borbás eladta a korongot, az érsekújváriak kontráztak, Kowalczyk emberhátrányos gólt lőtt.
A 23. perc legvégén kiállították a kétgólos Kowalczykot. Az emberelőnyben az FTC felállt, viszont nem szerzett gólt. A ferencvárosiak küzdöttek a szépítő gól megszerzéséért, a harmad hátralévő részében kétszer játszhattak öt a négy ellen, eredményetelenül. A 37. percben Moravec büntetése nyomán az érsekújváriak kerültek előnybe, ám egy eladott koronggal Mikusovic elindult, de nem született meg a Ferencváros első gólja. A gól nélküli második harmad után a záró húsz percben kimaradt két újabb hazai előny, valamint 20 másodpercig öt a három ellen játszhattak a ferencvárosiak. Az 56. percben Galló Illés odaütött Krajcovicnak, amiért kiállították. Több érdemi esemény nem történt, Krajcovic shutouttal zárt, az Érsekújvár 5-0-ra nyert.
Szakács Ferenc (vezetőedző, Ferencváros): Három perc alatt elveszítettük ezt a mérkőzést, nagy egyéni hibákból. Hiába kértem időt, sokan továbbra is a saját hokijukat játszották. Megvoltak a helyzeteink, de nem tudunk gólt lőni, anélkül pedig nem lehet mit kezdeni.
Slavomir Chlebec (vezetőedző, Érsekújvár): Jól kezdtünk az elején, aztán tartottuk az eredményt. Gratulálok a kapusunknak, kiváló teljesítményt nyújtott. Többet egyelőre nem tudok mondani, tegnap óta vagyok a csapatnál, még sok dolgunk van, ezt látom.
Erste Liga, Pesterzsébet Jégcsarnok , 200 néző. Játékvezetők: Varjú, Sós, Abonyi, Somos. |
Budai: 55,6% (Marton: 95,7%) | K |
Krajcovic: 100% (Cikánek) |
Moravec, Cerny, Dubek, Novák, Mikusovic | 1 |
Kowalczyk, Siska, Podstavek, Caladi, Chrenko |
Horváth, Hegyi, Galló, Borbás, Kiss | 2 |
Huba, Král, Hurtaj, Frolík, Faith |
Lencsés, Kramar, Pál, Revák, Rafaj | 3 |
Baron, Hrudík, Stefanka O., Dubec Marek, Stefanka M. |
Lévai, Németh, Mach, Papp | 4 |
Lesko, Duris A., Klobucnik, Púchovsky, Domian |
Szakács Ferenc, Orbán György | E |
Slavomir Chlebec, Miroslav Stefanka |
Gólok | Idő | Csapat | Típus | Gól | Passz | Passz |
0-1 | 01:42 | NZÁ | Faith | Frolík | ||
0-2 | 03:25 | NZÁ | Huba | Hurtaj | Frolík | |
0-3 | 04:32 | NZÁ | PP | Stefanka M. | Chrenko | Podstavek |
0-4 | 10:53 | NZÁ | Frolík | Hurtaj | ||
0-5 | 18:46 | NZÁ | SH | Kowalczyk | Chrenko | Podstavek |
39 | Kapura lövések száma | 32 |
6 | Kiállításpercek | 14 |
Fotóalbum
Az FTC–Érsekújvár góljai
További cikkek
- Nincs is ekkora különbség a két csapat között
- Itt az ideje annak, hogy ezt megfelelően kezeljük házon belül is
- DEAC–DVTK Jegesmedvék 4-3
- Corona Brasov–Gyergyói HK 2-10
- Erdélyi-rangadó és keleti derbi a vasárnapi műsor
- Kyle Just érkezésével jött egy kis nyugalom, elképzelés a csapatba
- Felelősek vagyunk a magyar hoki jövőjét illetően, főleg az akadémiák
- A debütálók sem illetődtek meg, tetszett a történet
- Úgy hangzik, mint egy lejárt lemez, de mi mindent megtettünk