


A DAB az egyetlen veretlen hazai pályán
Az FTC vezetőedzője, Szakács Ferenc ellenfélként debütál Dunaújvárosban, ahonnan eddig csak a Brassó távozott ponttal.
A MOL Liga legerősebb vára az Eszperantó úton található, az Acélbikák egészen elképesztő magabiztossággal szállítják a pontokat közönségüknek, az eddig lejátszott nyolc mérkőzésen a megszerezhető 24-ből 23 pontot elhoztak Pavukék, eddig egyedüli csapatként veretlenek a bajnokságban saját pályán. Vasárnapi ellenfelük a Ferencváros lesz, aki pénteken az első 10 percben elvesztette a meccset az Érsekújvárral szemben. A Fradi szintén nyolc idegenbeli mérkőzésen van túl, de egyedül a HSC ellen sikerült pontot szerezniük, igaz, akkor hármat is. A cél a hétvége előtt is három pont megszerzése volt a Zámky és a DAB ellen, ebből az első meccs elment, tehát a tabellaelsővel szemben kell megszerezni a célok eléréséhez szükséges pontokat.
A Dab.Docler ellen már játszottak idén a zöld-fehérek, akkor 4-3-ra nyert a DAB egy végig kiélezett mérkőzésen. A Fradinak továbbra is a góllövéssel van a legnagyobb baja, az Újvár ellen egyszer sem sikerült betalálni. Márpedig a DAB ellen a liga legjobb kapusának eszén kell majd túljárni, Janis Kalnins ugyanis 95% fölötti teljesítménnyel vezeti a kapusstatisztikákat. Ha ez nem lenne elég, a legjobb védelem igyekszik Novákék útját állni, az újvárosiak ugyanis két gólnál kevesebbet kaptak eddig hazai meccseiken átlagosan. A Dab.Docler vezeti a tabellát, annak ellenére, hogy a második Érsekújvárnál két, a harmadik Miskolchoz képest egy meccsel kevesebbet játszott. A Fradi továbbra is az UTE-t üldözi a rájátszásért vívott küzdelemben, vesztett pontok számában öt egység a különbség a két csapat között.
Donald MacLean (vezetőedző, Dab.Docler): Erőt kell merítenünk a Miskolc elleni győzelemből, mert egy remekül dolgozó csapatot sikerült kemény munkával és akarással legyűrnünk. A legfontosabb, hogy a srácokban egészséges önbizalom legyen, de semmiképp sem a kelleténél több. Ilyenkor könnyű elhinni, hogy elég, ha csak a mezeket küldjük a pályára, hiszen az ellenfél utolsó előtti helyen áll, legutóbb 5-0-ra kapott ki, míg mi a tabella elején tanyázunk kis előnnyel és a liga egyik legjobb csapatát győztük le. Mindez azonban semmit sem számít, azt hiszem, sem a szurkolóknak, sem a jégkorong körül dolgozóknak nem kell bemutatni, hogy egy mérkőzésen bármi megtörténhet, s ha az egyik csapat figyelme csak egy kicsit is elkalandozik, az már elég lehet a másiknak. Az FTC eddigi eredményein is látszik, hogy bárkit képes megverni. Keményen dolgozó csapat, ugyanakkor úgy gondolom, ha a fiúk odafigyelnek és betartják a taktikai utasításokat, akkor itthon kell tartanunk a három pontot. Fontos, hogy egy ilyen hosszabb szünet előtti időszakot jól zárjunk.
Szakács Ferenc (vezetőedző, FTC): Hullámzó a játékunk, ezt sürgősen ki kell egyenesítenünk! Sajnos továbbra is sok a sérültünk, és a játékot vállalók közül sem mindenki egészséges. A helyzeteink tulajdonképpen megvannak, továbbra is az a legnagyobb problémánk, hogy a légiósok, Novák kivételével, nem hozzák azt, amit egy légiósnak nyújtani kell. A szünet előtti utolsó meccsünk lesz a vasárnapi, mindenkinek bizonyítania kell, utána lesz egy kis időnk, hogy végre utolérjük magunkat.
Dab.Docler–Ferencváros 2-1
A dunaújvárosiak egy sok kiállítást hozó mérkőzésen legyűrték az FTC-t.
A mérkőzést a Dab.Docler kezdte aktívabban, Martonnak több védést is be kellett mutatnia. Az 5. perc legelején kiküldték Németh Pétert, a hazaiak emberelőnybe kerültek, 17 másodperccel később pedig hazai részről Szappanos, a vendégektől Horváth András ült ki a büntetőpadra, miután összeakaszkodtak. Az öt a négy elleni szituációt nem használták ki a dunaújvárosiak, viszont továbbra is támadtak. A harmad közepe felé egyre több támadást vezetett az FTC, a 15. percben viszont emberhátrányba került.
Fotó: Mudra László (dabdocler.hu)
A második játékrész elején előbb Revákot állították ki, ám egy perccel később Pavukot és Pozsgait is kiküldték 32 másodpercnyi eltéréssel, így a ferencvárosiak kettős emberelőnyben játszhattak. Gól mégsem született, akárcsak később Németh Péter büntetésénél, ahol hiába álltak fel öt a négy ellen a hazaiak, eredménytelenek maradtak. A 32. percben nagy lehetőség adódott a Dab.Docler előtt, Novák 2 perces, míg Pál Zoltán 2+2 perces büntetést kapott, így két percen át kettős, két percen át pedig szimpla emberelőnyben játszhatott a piros-fehér csapat. Utóbbit kihasználták a hazaiak, Pozsgai lövésébe Peterdi szúrt bele. Egy páros kiállítás után elcserélte magát az FTC, újabb dunaújvárosi előny következett. Az újabb lehetőség kimaradt, ami megbosszulta magát, ugyanis a 38. pecben a büntetőpadról visszatérő Revákot kiugratták a vendégek és egyenlített a ferencvárosi csatár.
A záró húsz perc áthúzódó FTC-emberelőnnyel kezdődött, a 46. percben pedig Pál Zoltán ült ki két percre. A harmad közepén Galaniszt küldték ki fogásért, a hazaiak kivédekezték a hátrányt. A 57. percben Cerny ült ki, majd egy perccel később Rafaj ment ki, így 49 másodperc kettős emberelőny várt a hazaiakra, MacLean időt kért. Öt a háromra felálltak a dunaújvárosiak, Szappanos pedig belőtte a korongot Marton kapujába. A szimpla előnyt lepörgették a piros-fehérek, az FTC-nek a végén alig maradt ideje levinni a kapusát. A végső dudaszó után Mestyán bottal akasztásért kétperces, míg Rafaj reklamálásért 10+20 perces büntetést kapott. A Dab.Docler ha nehezen is, de 2-1-re nyert, így továbbra is őrizve hazai veretlenségét.
Donald MacLean (vezetőedző, Dab.Docler): Nem volt egyszerű dolgunk, hiszen rengeteg hiányzónk volt, így a végén már két sorral kellett küzdenünk, öt alapvetően kezdő emberünk hiányzott. Rengeteg feladat jutott a speciális soroknak, szerettem volna több lehetőséget adni a fiataloknak, de sajnos emiatt nem tudtak annyit jégen lenni. A lényeg a három pont, csak ez számít!
Szakács Ferenc (vezetőedző, Ferencváros): A játékvezetők belenyúltak a mérkőzésbe. Egészen addig elégedett voltam a mutatott játékunkkal, tartottuk a lépést, sajnálom, hogy ilyen gyenge bíráskodáson múlt a meccs végeredménye.
Erste Liga, Dunaújvárosi Jégcsarnok, 700 néző. Játékvezetők: Haszonits, Sós, Abonyi, Timár. |
Sevela: 96,0% (Kalnins) | K |
Marton: 95,3% (Budai) |
Pozsgai, Martine, Pavuk, Peterdi, Galanisz | 1 |
Moravec, Cerny, Pál, Novák, Mikusovic |
Nagy, Mestyán, Papp V., Azari, Szappanos | 2 |
Lencsés, Kramar, Dubek, Rafaj, Papp Cs. |
Hruby, Erdélyi, Kovács, Szepessy M., Kiss Á. | 3 |
Horváth, Hegyi, Németh, Borbás, Revák |
Magosi | 4 |
Lévai, Mach |
Donald MacLean, David Leger | E |
Szakács Ferenc, Orbán György |
Gólok | Idő | Csapat | Típus | Gól | Passz | Passz |
1-0 | 33:47 | DAB | PP | Peterdi | Pozsgai | Kiss Á. |
1-1 | 37:16 | FTC | Revák | Pál | Marton | |
2-1 | 58:09 | DAB | PP2 | Szappanos | Kiss Á. | Azari |
43 | Kapura lövések száma | 25 |
14 | Kiállításpercek | 56 |
A DAB–FTC képei
A DAB–FTC góljai
További cikkek
- Nincs is ekkora különbség a két csapat között
- Itt az ideje annak, hogy ezt megfelelően kezeljük házon belül is
- DEAC–DVTK Jegesmedvék 4-3
- Corona Brasov–Gyergyói HK 2-10
- Erdélyi-rangadó és keleti derbi a vasárnapi műsor
- Kyle Just érkezésével jött egy kis nyugalom, elképzelés a csapatba
- Felelősek vagyunk a magyar hoki jövőjét illetően, főleg az akadémiák
- A debütálók sem illetődtek meg, tetszett a történet
- Úgy hangzik, mint egy lejárt lemez, de mi mindent megtettünk