


Christer Dreberg marad a Csíkszereda vezetőedzője
Informális szurkolói találkozót tartottak a HSC Csíkszereda jégkorongszakosztály vezetői. Demeter Attila, Buzogány Csaba és Becze Tibor támogatók, valamint Portik Ferencz Tibor csapatvezető, Cseke Szilárd alelnök és Christer Dreberg vezetőedző válaszolt a felmerülő kérdésekre.
Rövid összefoglalót közlünk az elhangzottak tartalmáról. A helyszíni beszámolók szerint a következő főbb pontokat érintették a felek:
Döntéshozatali mechanizmus. Szezon elején érkezett a felkérés, hogy vállalják el a jégkorongcsapat irányítását. Mivel elfoglalt emberek, a találkozóik nem napi rendszerességgel történnek. Kiemelték, hogy a csapat ügyeibe a közhiedelemmel ellentétben sem Ráduly Róbert Kálmán polgármester, sem Hodos László, a Sportklub elnöke nem szól bele.
Költségvetés és játékosok. A csapat költségvetése megegyezik a tavalyival. A Sportklub állja a mérkőzésekkel kapcsolatos szervezési költségeket, a kiszállásokat és a felszereléseket. A többit ? főleg a játékosok fizetéseit ? a támogatók fedezik. A játékosok felé nincsenek elmaradások. Ezen a téren minden rendben van, és ellentétben az előbbi évekkel, idén nem voltak fizetésvágások.
Átigazolások és edzőkérdés. A végső szó minden esetben a vezetőedzőé. Utóbbinak a héten módosították a szerződését, amely ezek után teljesítményorientált lesz, a korábbi székelyföldi sajtóhírekkel ellentétben marad Christer Dreberg a csapat vezetőedzője. A légiósokat ügynökök által keresik, a rendelkezésre álló keret függvényében. Felmerült Kozuch maradásának kérdése is, amely kapcsán megjegyezték, hogy bár legtöbben nem akarták tovább megtartani, az edző ragaszkodott hozzá tapasztalata miatt. Mostanra már belátták, hogy rossz döntés volt és próbálnak egy új kapust igazolni.
Fotó: Mudra László (jegkorongblog.hu)
A vezetőedző is kitért a kapusteljesítményre. Véleménye szerint nagyon rosszak, de ez nem feltétlenül a kapusok hibája. Kozuch nagyon tapasztalt játékos, de mint légiós, nem lehet kapunyitogató, főleg úgy, hogy Ruczuj Gellért még nagyon fiatal és sok tétmérkőzést még nem bír el egyenletes teljesítményt nyújtva.
A légiósokról. Sjölundnak magaviseleti problémák miatt kellett távoznia. Pojkarnak családi problémái voltak, míg Curilla nem hozta azt a szintet, amit elvárnak tőle, és ezt ő is belátta. Ő kérte a szerződés felbontását. A légióskeretet igyekeznek mihamarabb feltölteni. Az új kanadainak intézik a leigazolási papírjait. Itt van egy apróbb probléma, hiszen úgy jött el Katowiceból, hogy “elfelejtett szólni” az eligazolási szándékáról.
Játékosvándorlás (Brassóba, Galacra és máshová). A támogatók kitértek arra, hogy fizetések tekintetében sem Brassóval, sem Galaccal nem tudnak versenyezni, hiszen horribilis magas és irreális fizetéseket ígérnek. Ezt felelőtlenség lenne megígérni, mert akkor a széle nem érné a hosszát. Kitértek Becze Tihamér eligazolására, akinek magasabb fizetést ajánlottak, mint a Miskolc, de elfogadták döntését, miszerint magyar válogatott szeretne lenni. Jó kedéllyel, barátságban váltak el és bármikor visszavárják. A Galacra távozott játékosok kapcsán már más a helyzet, ők egyértelműen rossz szájízt hagytak maguk után. A nagy botrány, nyilatkozatháború senkinek nem tett jót.
A jövő generációjára kitérve megjegyezték, hogy rengeteg fiatal hagyja el a korosztályos csapatokat. Érthető módon a fejlődést tartva szem előtt. Akik meg itthon maradnak, mások csábítják. Sajnos most is csak pár fiatalt tudtak felhozni. Nincs ahonnan válogassanak, ez jelenti a valós gondot a csíki hoki kapcsán. Az Akadémia projektje egyelőre elakadt. A jövőre nézve a támogatók szeretnék, ha minél több “idegenben” játszó játékost haza tudnának hozni.
Csapaton belüli problémák. A vereségek egyértelműen demoralizáló hatással vannak. A csapatvezetés véleménye szerint a felszerelésprobléma nem valós. Szó esett arról, hogy a nyári felkészülés borzalmasra sikerült. Továbbá problémát jelent az is, hogy 4-5 játékost leszámítva nem végeznek plusz munkát, holott minden lehetőség adva van (súlyzóterem, uszoda stb.). Dreberg vezetőedző megjegyezte, a nyáron a játékosok svéd U16-os játékosok szintjén voltak, ahonnan sikerült ugyan továbbfejlődni, de ez a MOL Ligában nem elég. A pluszmunkáért Svédországban nem kell könyörögni, hiszen ott a játékosok érzik és tudják, hogy kell. Itt viszont sovány a keret és nincs pótlási lehetőség a játékosok tekintetében. És ezzel vissza is élnek.
Dreberg elmondása szerint egyes játékosok a Románia Kupán elért sikert túlértékelték és néhányan saját tudásuk szintjét rosszul ítélték meg. Többet és máshogy akarnak mutatni a pályán, mint amit tudnak. Továbbá elmondta, hogy a nyáron már nem azt a csapatot kapta vissza, amelyet itt hagyott a tavasszal, hiszen a legponterősebb játékosok távoztak és már nincsenek meg a húzóemberek. Gyakorlatilag most azoknak kéne húzniuk a csapatot, akik tavaly harmadik-negyedik soros játékosok voltak. A játékosok fejlődése pedig nem megy egyik percről a másikra. Idő kell ehhez és nem is kevés.
További cikkek
- Nincs is ekkora különbség a két csapat között
- Itt az ideje annak, hogy ezt megfelelően kezeljük házon belül is
- DEAC–DVTK Jegesmedvék 4-3
- Corona Brasov–Gyergyói HK 2-10
- Erdélyi-rangadó és keleti derbi a vasárnapi műsor
- Kyle Just érkezésével jött egy kis nyugalom, elképzelés a csapatba
- Felelősek vagyunk a magyar hoki jövőjét illetően, főleg az akadémiák
- A debütálók sem illetődtek meg, tetszett a történet
- Úgy hangzik, mint egy lejárt lemez, de mi mindent megtettünk