Sucharda

Elmarad a MOL Liga-döntő 1. mérkőzése

   

Az Érsekújvár lemondta a vasárnapi mérkőzést, fáradtságra hivatkozva nem vállalja az utazást.

“Elmarad a ma, azaz 2015. március 8-án este 18.00-ra kiírt Miskolci Jegesmedvék?HC Nové Zámky mérkőzés, a MOL Liga döntőjének első összecsapása, mivel a HC Nové Zámky nem vállalja az utazást ? áll a MOL Liga közleményében. ? A győzelem így automatikusan a Miskolci Jegesmedvékhez kerül. A finálé a Miskolci Jegesmedvék 1-0-s vezetésével folytatódik majd szerda este, a második mérkőzéssel.

A HC Nové Zámky a MOL Liga-döntő menetrendje kialakításakor jelezte, hogy mivel a szlovák harmadosztályban is szerepel, és ott is bejutott a fináléba, annak a két győzelemig tartó párharcnak a második és esetleges harmadik mérkőzésére pedig március 7-én, szombaton, illetve 9-én, hétfőn kerül sor, ezért kérte a MOL Liga döntő mérkőzéseinek későbbi időpontra történő halasztását.

Ugyanakkor a MOL Liga-döntő menetrendjének kialakítása az összes érdekelt igényének figyelembevételével készült, a finálé másik résztvevője, a Miskolci Jegesmedvék és maga a MOL Liga is rugalmas és együttműködő volt a HC Nové Zámkyval. Ennek megfelelően  a korábban tervezett időpontokon módosított, így a döntő első mérkőzése az eredetileg kiírt március 7-éről március 8-ára módosult, illetve a sorozat más mérkőzéseinek időpontja is módosításra került.

A MOL Liga-döntő menetrendjét elfogadó HC Nové Zámky egyoldalú döntése példátlan és súlyosan csorbítja a MOL Liga hosszú évek munkájával kivívott jó hírnevét.

Ki nem állás esetén a szabályzat alapján a rájátszásban a győzelmet automatikusan az ellenfélnek kell jóváírni ? a finálé tehát a Miskolci Jegesmedvék 1?0-s vezetéséről folytatódik majd szerda este, a második mérkőzéssel ?, továbbá a vétkes felet pénzbüntetéssel kell sújtani. A MOL Liga a további lépések megtétele érdekében nagyon rövid időn belül tárgyalja majd az esetet.”

Sucharda

Sucharda Ferenc, a HC Nové Zámky elnöke. Fotó: Mudra László

Cimkék: ,

Te mit gondolsz?

Eseménynaptár
december 1., vasárnap
EL 17:30 FHADAB 2-1VÉGE
EL 18:00 MISUTE 3-2 HVÉGE
december 3., kedd
MK 18:00 UTEETO 10-4VÉGE
MK 18:30 DEBMIS 3-1VÉGE
december 4., szerda
MK 18:55 B21FHA 1-5VÉGE
ICEHL 19:15 AVSOLL 2-1VÉGE
december 6., péntek
EL 17:30 SCCBRA 0-2VÉGE
EL 18:30 DABFTC 4-5 HVÉGE
EL 18:30 FHADEB 3-5VÉGE
EL 18:30 MISBJA 0-4VÉGE
ICEHL 18:30 G99AVS 2-6VÉGE
AL 21:00 WRMSPC 11-4VÉGE
december 7., szombat
AL 17:00 FTCZEG 10-6VÉGE
AL 18:30 OHAVAS 7-9VÉGE
AL 19:00 SZGLHL 2-6VÉGE
december 8., vasárnap
EL 16:30 BRAGYE 2-10VÉGE
ICEHL 17:30 AVSASI 4-3 HVÉGE
EL 18:30 DEBMIS 4-3VÉGE
december 9., hétfő
VB20 16:00 DENHUN INFO
december 10., kedd
VB20 12:30 FRAHUN