


Megtaláltuk, kinek mi az erős és a gyenge pontja
Sikerről, ünneplésről, Jesse Dudasról és a következő szezonról is beszélgettünk az újonc trénerként magyar bajnokságot és legjobb edzőnek választva MOL Ligát nyert Majoross Gergellyel.
0-4-nél biztos volt a győzelemben?
Hazudnék, ha ezt állítanám, de nyilván akkor is bíztam csapatom sikerében. Pláne azért, mert az Érsekújvár ellen már kétszer is játszottunk igen érdekes forgatókönyvű mérkőzést a szezonban idegenben, erre építettünk a nehéz időszakban. A csapatom tudása, karaktere magában hordozza az ilyen fordulatokat.
Hogy lehet egy szezonban mind a tízszer legyőzni egy ilyen erős címvédőt?
Ebben a szezonban abban voltunk fölényben minden ellenfelünkkel szemben, hogy viszonylag jól megtaláltuk, kinek mi az erős és a gyenge pontja, és a csapat képes volt a kidolgozott taktikát a jégen megvalósítani. Az ellenfelek erősségeit igyekeztünk a háttérbe szorítani és növeltük a nyomást a gyenge pontjaikon. Az Érsekújvár esetében nagyon egyértelműen látszott, hol vannak a gyenge pontjaik.
Osztja azt a véleményt, hogy a Dab.Docler játéka kevésbé feküdt volna a Miskolcnak, mint az Újváré?
Ezt az egymás elleni mérlegből szokták levezetni, de nem értek egyet ezzel. A DAB ellen azért volt rosszabb a mérlegünk, mert a szezon első felében még közel sem voltunk olyan erősek, mint a második szakaszban. Ekkor játszottunk a DAB-bal több mérkőzést, később pedig elbuktunk két olyan találkozót, ami nekünk állt, aztán nagyon simán vertük őket, az utolsó meccsünknek pedig már nem volt tétje. Nem volt preferencialistám a döntőre, mégis azért örültem jobban az Érsekújvárnak, mert addigra a bajnoki címet megnyertük, így elértük az egyik fontos célt, megszereztük a Miskolc történetének első aranyérmét, s így nem kellett dupla vagy semmi játékot játszanunk a döntőben.
Ezúttal sem a csapattal ünnepelt?
Természetesen éjjel egy ideig együtt voltam a csapattal, de ez nem jelenti azt, hogy a következő egy hétben összejárunk. Az igazi ünneplést a jégen szerettem volna látni, ezért volt egy különleges kérésem a játékosok felé. Azt mondtam, hogy ha csúcsra érünk ezen a meccsen, akkor a jelenlévő családtagok, szerettek legyenek velünk a jégen. Ez a győzelem nagy dolog mindannyiunk életében, fontos állomás, jó ezt együtt átélni. Nem szoktam a családommal a jégcsarnokban ünnepelni, de nagyon jó és érdekes érzés volt a kisbabámmal és a feleségemmel megosztani ezt a sikert a többiek társaságában.
Meddig tart az ünneplés és mikor kezdenek a Magyar Kupára készülni?
Hét végéig szabadságot kaptak a játékosok, szombaton, vasárnap megyünk jégre, és onnantól pihenés nélkül készülünk az újabb feladatra, az MK négyes döntőjére.
Sok miskolci szurkoló félti ezt a csapatot, elsősorban attól, hogy a játékosok nagyobb számban eligazolnak. Az első számú célpont nyilván Jesse Dudas lehet. Jó szívvel ajánlaná őt EBEL-csapatnak vagy a magyar válogatottnak?
Addig míg nem vagyok annak az EBEL-csapatnak az alkalmazottja, semmiképp nem ajánlanám jó szívvel, mert az nem kérdéses, hogy csapatunk egyik legértékesebb játékosa. Ha úgy merül fel, hogy elég jónak tartom-e ehhez, akkor azt mondom, hogy Dudas nem csak a magyar, de bármelyik EBEL-csapatban megállná a helyét, sőt erőssége lenne. A magyar válogatottnak pedig kifejezetten szüksége lenne egy ilyen tudású és karakterű hátvédre. Nagyon jó teljesítményt nyújtott a szezonban, és egyértelmű, hogy még bőven vannak benne tartalékok. Magasabb színvonalú bajnokságban játszva tudna állítani a játékán, ott is húzóemberré válna.
Kellemes, de elég nehéz helyzetbe került, hiszen hová tudná ezt a szezont fokozni a következő évadban? Van szerződése Miskolcon 2015/16-ra? Azt is mondhatnánk, jelentős kockázata lett a maradásnak. Hogy látja ezt?
Nagyon hálás vagyok, amiért Miskolcon lehetőséget kaptam, és úgy próbálhattam ki magam egy profi csapat vezetőedzőjeként, hogy senki sem szólt bele abba, hogy mit csinálok. Soha nem fogom elfelejteni ezt a szezont, minden napját élvezem. A vezetőkkel abban maradtunk, hogy a vb után beszéljük meg azt, hogy mi lesz a következő szezonban. Szeretném látni, hogy még egy szinttel továbblépünk, még jobb csapattá válunk, kipróbáljuk magunkat a Kontinentális Kupában s a többi. Meglátjuk, hogy milyen lehetőségeim lesznek, és természetesen azt fogom választani, ami a családomnak a legjobb. Nagyon jól érezzük magunkat Miskolcon, csak akkor tudom elképzelni, hogy gondolkodóba esnék, ha egészen más szintű ajánlatot kapnék valahonnan. Egyelőre azonban csak a Magyar Kupa érdekel, most az a legfontosabb kihívás.
További cikkek
- Nincs is ekkora különbség a két csapat között
- Itt az ideje annak, hogy ezt megfelelően kezeljük házon belül is
- DEAC–DVTK Jegesmedvék 4-3
- Corona Brasov–Gyergyói HK 2-10
- Erdélyi-rangadó és keleti derbi a vasárnapi műsor
- Kyle Just érkezésével jött egy kis nyugalom, elképzelés a csapatba
- Felelősek vagyunk a magyar hoki jövőjét illetően, főleg az akadémiák
- A debütálók sem illetődtek meg, tetszett a történet
- Úgy hangzik, mint egy lejárt lemez, de mi mindent megtettünk