Leisztinger Kriza

A DVTK-Jegesmedvék Európába tart

   

Az új befektető elárulta, a miskolci hokicsapat színvonalasabb bajnokságba vágyik.

Bár a miskolci jégkorongsportban bekövetkező változás konkrét okairól és céljairól még nem adtak tájékoztatást a felek, Leisztinger Tamás, a Jegesmedvék kisebbségi tulajdonosává előlépett befektetőcsoport tulajdonosa a következőképpen fogalmazott a boon.hu-nak a csütörtöki szerződéskötést követően: “A Macik Európába tartanak, még jobb, még színvonalasabb pontvadászatba vágynak, ebbéli útjuk során pedig értelemszerűen több pénzre van szükségük a jelenlegitől. Munkájukat támogatom, partner vagyok abban, hogy fejlődjenek, és a jelenlegi szintjükről még tovább lépjenek. Ami pedig családunk gyarapodását illeti: a közeljövőben lesz még egy nagy, szó szerint látványos dobásunk.”

Leisztinger Kriza

Leisztinger Tamás (balra) és dr. Kriza Ákos (Miskolc polgármestere) ünnepel. Fotó: boon.hu

Mint korábban írtunk róla, a Miskolci Jegesmedvék már idén tavasszal konkrét lépéseket tettek Ausztria, illetve Szlovákia felé, de első körben sem az EBEL-, sem az Extraliga-csatlakozás nem sikerült. Az Arago-csoport belépésével a pénzügyi lehetőségek kitágultak, így jövőre újult erővel indulhatnak meg a külföld felé vezető úton.

A magyar jégkorongsport ebben az évben elvesztette Gattyán György támogatását, ezt a dunaújvárosi jégkorong alaposan megérzi. Helyette két olyan szereplő csatlakozott MOL Liga-csapatok támogatói köréhez, akiket szintén a 100 leggazdagabb magyar közé sorolnak a tematikus kiadványok készítői. Leisztinger Tamás vagyonát 70 és 80 milliárd forint közé teszik, ezzel épphogy kicsúszott a top 10-ből. A MAC Budapest egyik támogatója pedig a 70. helyen álló Kedves Ferenc, aki valamivel több mint 10 milliárd forintot tudhat a magánvagyonának.

Cimkék: , , ,

Te mit gondolsz?

Eseménynaptár
december 1., vasárnap
EL 17:30 FHADAB 2-1VÉGE
EL 18:00 MISUTE 3-2 HVÉGE
december 3., kedd
MK 18:00 UTEETO 10-4VÉGE
MK 18:30 DEBMIS 3-1VÉGE
december 4., szerda
MK 18:55 B21FHA 1-5VÉGE
ICEHL 19:15 AVSOLL 2-1VÉGE
december 6., péntek
EL 17:30 SCCBRA 0-2VÉGE
EL 18:30 DABFTC 4-5 HVÉGE
EL 18:30 FHADEB 3-5VÉGE
EL 18:30 MISBJA 0-4VÉGE
ICEHL 18:30 G99AVS 2-6VÉGE
AL 21:00 WRMSPC 11-4VÉGE
december 7., szombat
AL 17:00 FTCZEG 10-6VÉGE
AL 18:30 OHAVAS 7-9VÉGE
AL 19:00 SZGLHL 2-6VÉGE
december 8., vasárnap
EL 16:30 BRAGYE 2-10VÉGE
ICEHL 17:30 AVSASI 4-3 HVÉGE
EL 18:30 DEBMIS 4-3VÉGE
december 9., hétfő
VB20 16:00 DENHUN INFO
december 10., kedd
VB20 12:30 FRAHUN