MOL Liga 2

Bukarestben döntenek a MOL Liga jövőjéről

   

Szerdán ülésezik a román jégkorongszövetség (RJSZ) elnöksége, ekkor dől el, hogy a Brassó és a HSC Csíkszereda indulhat-e a MOL Ligában.

A román első osztályú bajnokságot hat csapatra és négy teljes körre írták ki, ez 40 mérkőzéses alapszakaszt jelent. Jelenleg a román bajnokság és a MOL Liga versenynaptára gyakorlatilag fedi egymást, egyszerre a kettőben részt venni egy csapattal nem lehet. A helyzet megoldása érdekében a két MOL Liga-csapat többféle módosító javaslatot adott be a román elnökséghez, ezekről a szerdai ülésen döntenek a tagok. Döntést kell hozniuk arról is, hogy a két érintett klub MOL Liga-részvételéhez hozzájárulnak-e.

Nagyjából négyféle eset képzelhető el. Az alapkérdés az, jöhet-e a Brassó és a HSC, vagy sem. Nemleges válasz esetén a MOL Liga szempontjából tovább nem is lényeges, hogyan alakul a román bajnokság. Az MJSZ ettől a lehetőségtől nem tart, a hivatalos honlap legutóbbi témába vágó cikke szerint “egyeztetett a két szövetség elnöke, ahol Kovács Csaba kérdésére Mihai Covaliu azt mondta, az ő személyes álláspontja szerint a HSC Csíkszereda és a Brassó idén is engedélyt kap majd a ligában való indulásra, bár az RJSZ elnöksége csak néhány nap múlva ülésezik majd”. Ez az ülés következik szerdán.

Ha Covaliu elnök álláspontja megegyezik a 11 tagú elnökségével, tehát nem tiltják meg a két csapat MOL Liga-szereplését, akkor is több kérdésben kell még döntenie. Nagyjából a következő lehetőségek képzelhetők el ez esetben:
? Marad a jelenlegi versenykiírás.
? Megváltoztatják az időpontokat, de ragaszkodnak ahhoz, hogy a teljes alapszakaszt, azaz a 40 mérkőzést lejátssza a két MOL-os csapat Romániában is.
? Könnyítést adnak a két csapatnak, kevesebb alapszakaszmeccset kell játszaniuk, mint a többieknek, ahogy az az előző szezonban is történt.

Az első esetben a MOL Ligában csak két játékoskerettel rendelkező romániai csapat indulhat, hiszen egyszerre két helyszínen kell játszania. Úgy tudjuk, a Brassó talán teljesíteni tudná ezt a feltételt, mivel rendelkezik teljes U18-as és U20-as játékoskerettel és a MOL ligás csapata sem szűk keretből áll. A HSC Csíkszereda viszont gondba kerülne, hiszen amellett, hogy alacsony létszámú a MOL-kerete, idén nyáron ismét rengeteg utánpótláskorú játékos távozott a Vákárból.

A második verzió is óriási feladatot róna a Brassóra és a Szeredára, de legalább elméletileg teljesíthető egyazon kerettel. Mindazonáltal komoly kérdés, végig tud-e csinálni egy 70-80 meccses alapszakaszt bármelyik együttes is a meglévő és a mozgósítható erőforrásokból.

A harmadik példa az idei, ez vagy ennek bármilyen mutációja ideális lenne a két MOL Liga-gárda számára.

A MOL Liga jövőjével kapcsolatban tehát az MJSZ után most az RJSZ is dönt. Szerdán. Reméljük, jó döntés születik.

MOL Liga 2

Fotó: Mudra László (MJSZ)

Cimkék: , , , ,

Te mit gondolsz?

Eseménynaptár
december 1., vasárnap
EL 17:30 FHADAB 2-1VÉGE
EL 18:00 MISUTE 3-2 HVÉGE
december 3., kedd
MK 18:00 UTEETO 10-4VÉGE
MK 18:30 DEBMIS 3-1VÉGE
december 4., szerda
MK 18:55 B21FHA 1-5VÉGE
ICEHL 19:15 AVSOLL 2-1VÉGE
december 6., péntek
EL 17:30 SCCBRA 0-2VÉGE
EL 18:30 DABFTC 4-5 HVÉGE
EL 18:30 FHADEB 3-5VÉGE
EL 18:30 MISBJA 0-4VÉGE
ICEHL 18:30 G99AVS 2-6VÉGE
AL 21:00 WRMSPC 11-4VÉGE
december 7., szombat
AL 17:00 FTCZEG 10-6VÉGE
AL 18:30 OHAVAS 7-9VÉGE
AL 19:00 SZGLHL 2-6VÉGE
december 8., vasárnap
EL 16:30 BRAGYE 2-10VÉGE
ICEHL 17:30 AVSASI 4-3 HVÉGE
EL 18:30 DEBMIS 4-3VÉGE
december 9., hétfő
VB20 16:00 DENHUN INFO
december 10., kedd
VB20 12:30 FRAHUN