


A HSC elmozdulhat az utolsó helyről
A MOL Liga pénteki fordulójában az erdélyi csapat a Ferencvárost fogadja, amelyet egy győzelemmel utol is érhet.
A táblázaton a csíkszeredaiak egyelőre az utolsó helyen állnak, 12 meccsen szerzett 8 pontjukkal. A Ferencváros 11 meccs alatt gyűjtött 11 pontot, ami a hatodik helyre elég. A Fradi a héten kiadós zakóba szaladt bele Miskolcon, a 12-4-es vereség azonban félrevezető lehet. A csapat megszakadt a pályán, végig nagyot küzdött a hazaiakkal, ám a túloldalon aznap minden bejött. Csíkszeredában a tempót meg kell tartani, a védekezést viszont teljesen új alapokra kell helyezni, hiszen a játék ezen eleméből hétfőn semmi nem működött, minek következtében a liga legpotensebb támadójátékával rendelkező Jegesmedvék akkor és azt csinált Budai és Ágoston kapuja előtt, amit és amikor akart. A Fradi az eddigi 11 meccsén 47 gólt kapott, de ha ebből kivonjuk a két miskolci találkozón kapott 18 gólt, akkor a mérleg már közelít az elfogadhatóhoz.
Más kérdés, hogy a HSC sem jött ki sokkal jobban a listavezetővel játszott két meccséből, összesen 12 gólt kaptak Oktyabkrjov mester tanítványai. Ez azonban az 51 kapott góljukhoz képest sokkal kisebb arányt képvisel, mint amit a Fradinak jelentett a 18 találat. A liga többi csapatai ellen tehát az FTC védelme sokkal jobban teljesít. A HSC mellett szól ugyanakkor, hogy legutóbbi magyarországi túrájuk óta új időszámítás vette kezdetét a csapatnál, melyet az új vezetőedző, Artur Oktyabrjov munkája fémjelez. A Patriot egykori mestere előbb megfigyelte a csapatot játék közben, majd hazaérve szisztematikusan kezdte felépíteni az új szerkezetet. Ennek eredményei eddig világosan látszanak, a DAB-ot 5-2-vel, a Brassót 5-3-mal küldték haza, a két meccs között pedig 120 perc alatt 37 gólt ütöttek a Sportul Studentesc csapatának és egyet sem kaptak.
A két csapat idén még nem találkozott egymással, így mindenképpen érdekes találkozóra van kilátás az alsóházi rangadón. A hazaiaknál csak Péter Róbert és Papp Szabolcs nem áll rendelkezésre, érdekes lesz látni, hogy a tucatnyi bevethető légiósból kikre számít majd a kapitány.
A túloldalon, ha elkészülnek a papírjai, bemutatkozhat Jereme Tendler, a frissen igazolt kanadai légiós. Az FTC 22 játékossal indult útnak Erdélybe szerda este. A csapatvezetés jelenleg 7 légióst foglalkoztat, akik között nyílt a verseny a csapatba kerülésért. Mármint az lesz, amikor Edgars Apelis felépül. A lett bekk második hete sérült és még két hét minden bizonnyal szükséges a vállzúzódását követő visszatéréséig.
Artur Oktyabrjov (vezetőedző, HSC Csíkszereda): Nagyon nehéz mérkőzésekre számítok, hiszen már az ellenfelek is tudják, hogy nem vagyunk olyan könnyen legyőzhetőek, mint voltunk korábban. Ahhoz, hogy sikerrel vívjuk meg az előttünk álló találkozókat, azt az utat kell bejárjuk, mint amelyen elindultunk. A fiúk meg kell küzdjenek a sikerért, és remélem, hogy ez sikerül is.
Fotó: Pál Zoltán
HSC–FTC 1-2
A ferencvárosiak Rafaj duplájának köszönhetően hosszabbításban legyőzték a csíkszeredaiakat. Tendler gólpasszal debütált a zöld-fehéreknél. A HSC elmozdult az utolsó helyről.
A HSC közel 8 percen át játszhatott emberelőnyben az első harmadban, gól mégsem született. A 31. percben viszont egy kibekkelt emberhátrány után kihasználták 5. előnyüket Bors révén. A középső játékrész vége felé Molnár Zoltán és Hietamaki összeakadt, mindketten kétperces büntetést kaptak, a játék 4 a 4 ellen folyt, amelynek során Rafaj Attila egyenlített. A találatánál az újonc Tendler asszisztot jegyzett. A 46. percben Manninen ellen korongfogásért büntetőt ítéltek a játékvezetők, de a HSC kihagyta a rávezetést. Több gólt nem hozott a rendes játékidő, így hosszabbításra került sor. A túlórában 5-ször lőttek kapura a hazaiak, gólt mégis az egyetlen Fradi-lövés hozott, Rafaj újra villant, amivel az FTC szerezte meg a pluszpontot. Mivel a HSC pontot szerzett, megelőzte a Brassót.
Artur Oktyabrjov (vezetőedző, HSC Csíkszereda): Az ellenfél kemény hokit játszott, de sajnos mi is partnerek voltunk ebben. Rengeteg helyzetet kihagytunk, illetve az emberelőnyös játékot a fiúk nem tudták megoldani. Óvatosan játszottunk, nem fókuszáltunk kellőképpen, ami főleg az utolsó percekre volt igaz, illetve a hosszabbításra. Nagy gond volt ma a góllövés. Minden helyzetnél lassabbak voltunk a kelleténél és az ellenfél odaért. Ha holnap nyerni akarunk, akkor az első bedobástól kezdve oda kell állni. Játszani kell, koncentrálni és a fiúk is erőt kell merítsenek a holnapi meccsre. Ismerjük őket, hiszen nemrég játszottunk ellenük Budapesten.
Greg Lindqvist, (vezetőedző, FTC): Az első harmadban nagyon sok kiállítást kaptunk és ez megölte a játékunkat. Sőt az egész mérkőzésen, azt hiszem, alig egypercnyi emberelőnyünk volt. Öt az öt ellen viszont jobban játszottunk és nagyon örvendünk a két pontnak. A csíkszeredai csapatnak nagy előny, hogy nyolc légióst játszhatnak, és amennyiben összeérnek, akkor ott lehetnek a liga top csapatai között, hiszen egy jó csapatról van szó.
Erste Liga, Vákár Lajos Műjégpálya, 1200 néző. Játékvezetők: Gergely, Mathe, Peter, Siko. |
Peksa: 95,0% (Ruczuj) | K |
Budai: 97,9% (Ágoston) |
Ozols, Bors, Tambijevs, Antal Zs., Berljov | 1 |
Valecko, Hietamaki, Dubek, Rafaj, Kiss |
Orbán, Gecse, Mihály, Moldován, Bíró | 2 |
Suoraniemi, Lévai, Farkas L. S., Manninen, Fliszár |
Salló, Bednár, Heffernan K., Heffernan S., Farkas T. | 3 |
Erdélyi, Pál, Kovács, Papp Cs., Tendler |
Kropotyin, Molnár Zs., Molnár Z. | 4 |
Üveges, Horváth, Mach, Schellin |
Otiabrev Artur, Geréb István | E |
Lindqvist Greg Kjell, Szakács Ferenc |
Gólok | Idő | Csapat | Típus | Gól | Passz | Passz |
1-0 | 30:44 | SCC | PP | Bors | Tambijevs | Berljov |
1-1 | 36:12 | FTC | Rafaj | Lévai | Tendler | |
1-2 | 63:22 | FTC | Rafaj | Hietamaki |
48 | Kapura lövések száma | 40 |
16 | Kiállításpercek | 16 |
A HSC–FTC galériája
A HSC–FTC góljai
További cikkek
- Nincs is ekkora különbség a két csapat között
- Itt az ideje annak, hogy ezt megfelelően kezeljük házon belül is
- DEAC–DVTK Jegesmedvék 4-3
- Corona Brasov–Gyergyói HK 2-10
- Erdélyi-rangadó és keleti derbi a vasárnapi műsor
- Kyle Just érkezésével jött egy kis nyugalom, elképzelés a csapatba
- Felelősek vagyunk a magyar hoki jövőjét illetően, főleg az akadémiák
- A debütálók sem illetődtek meg, tetszett a történet
- Úgy hangzik, mint egy lejárt lemez, de mi mindent megtettünk